Angyal útja, Hadak útja, Seregek útja, Ég útja – mind ugyanarra az égi jelenségre utalnak: a Mönnyég milliárdnyi csillagából egyetlen, ezüstösen derengő fénysávvá összeálló Tejútra. Ez az Ég országútja, az Éjjeli kegyelet útja, az égbolt Fehér árka, az égi országút, Isten barázdája, Jézuskának útja – egy kozmikus csillagösvény, amelyhez ősidők óta hiedelmek, mondák, népdalok és népmesék kapcsolódnak. A Tejút nem pusztán csillagászati jelenség, hanem világértelmező kép: olyan égi rend és irány, amelyet már a költő Zrínyi Miklós a Szigeti veszedelemben, Arany János a Toldiban, valamint Szenczi Molnár Albert és Pápai Páriz Ferenc világértelmező munkáiban is „megénekelt”. A Hadak útja a székelység egyik legismertebb égi legendája lett, amely a trianoni országvesztés után közvetlen ihletőjévé vált a 105 éves Székely himnusz szövegvilágának is.

A szakrális évet négyrét osztó, arra keresztet rajzoló napfordulók nem csupán csillagászati határok, hanem a kozmikus idő, s az emberi élet ritmikus szívverései, s egyben a keresztény naptár piros betűs napjai. Olyan szent pillanatok, amikor a világosság és a sötétség tánca fordulóponthoz ér, s amelynek természetes ritmusa előtt az emberiség ősidők óta meghajol, mert harmadnapra - rendre - valami szent „történik” a keresztény naptárban...

Micsoda magyar szó! Gyám, gyámolító... - avagy megtámasztó, istápoló, óvó-védő gondviselő, hitet adó védelmező, reményt hozó oltalmazó... Szépséges allegóriák. Advent 2. hétvégéjén, a remény lángjánál, gyámolító égi jelek alatt, a szakrális év gyámolító ünnepén, Szent Anna Égtől foganó ünnepén, a Tejútfa tövénél, a Kereszténység gyökerénél, Szűz Mária foganatának ünnepén, Hazánk beavató asztrológiai pontján jár az életünk...

Az ünnep - most is - üzen! Magyarország csillagzatában, Szent Mihály napjára "időzítve",  küld égi jelek formájában, két kereszt rajzolatot az Ég! Nagy idők!

Hogy honnét jön a földöntúli hajtóerő, a szívet melengető közös értés, a bizsergető „magyar érzés”, az a lüktető, dobbanó életelv, amely a magyar öntudatosságból fakadó különbözőségeink ellenében is összetart bennünket? A magos Égből...

 

Mi a szabadság? Isten végtelen, mindenkit magához ölelő, önzetlen szeretet-elve. Az egyetlen önmagát újrateremtő, éltető elv, az igazi perpetuum mobile. Éltető ritmus, szó szerinti, földöntúli hajtóerő, amely az Életet táplálja...

Genius loci, azaz a hely szelleme. Közös érzés, történelem, élet, hit, kötődés. Egy közös tőről fakadó szellemi erő, amely, ha megértésre lel az emberi tudatban, erősíti, élteti, talpra állítja, éltető erejével megsokszorozza az emberi erőt...

Vajon mi az oka az ismét oly időszerű szavaknak? S mégis honnan jön az a földöntúli hajtóerő, amely oly sok viszály után is megtart bennünket?