A keresztény időszámítás egyik legmélyebb és legkevésbé értett sajátossága, hogy legnagyobb ünnepe, a húsvét nem kötődik egyetlen rögzített naphoz: időpontját minden évben kiszámítják. Évről évre elmozdul a naptárban, mégis egy változatlan rend szerint tér vissza. Ez a rend nem emberi önkény eredménye, hanem a Nap és a Hold járásának összehangolásából fakad — abból a felismerésből, hogy a szent idő nem a naptárban születik, hanem a kozmosz rendjében.

Nagycsütörtök Teliholdja idén különös erővel világít rá az utolsó vacsora átváltoztató titkára: az „én akarom” álláspontjával szemben a „legyen meg a te akaratod” örök archéjára. A Kos Nap és a Mérleg Telihold szembenállása nem pusztán égi kép, hanem magyar szellemi látlelet: önérvényesítés vagy önátadás, egyéni akarat vagy szent rend két merőben más világa feszül egymásnak. Ám az égi jel most is ugyanarra tanít: csak az az akarat emelkedik föl, amely nem önmagát, hanem a nagyobb rendet szolgálja.