A szabadság népe... - A Tejúton „járók” 2. rész
A szabadság népe... - A Tejúton „járók” 2. rész
Mert mi is az csupa nagybetűvel írott szó, SZABADSÁG? Isten végtelen, mindenkit magához ölelő, önzetlen szeretet-elve. Az egyetlen önmagát újrateremtő éltető elv, az igazi perpetuum mobile. Az éltető ritmus... A szó szerinti, földöntúli hajtóerő, amely a véráramot lüktetésbe hozza, a szívet mozgásban tartja, az Életet táplálja. Oly hatalmas vonzerővel bíró érzés, amiért magyar hősök áldozták az életüket, s a vérüket.
Hogy mi a magyar? Tettük fel a kérdést előző részben, amelynek a megválaszolásához azonban elő kell venni
-a racionális gondolkodás információhalmaza mögötti szerves összefüggésekre épülő, analógiás gondolkodást,
- az évszámokból, nevekből, történelmi eseményekből álló horizontális, történelmi tudásunk mögötti, égig emelkedő, vertikális, szakrális történelmet,
-a múltszázadban meggyötört néplélek mélyéről, a nemzet közös tudatalattijából feltörő szívmelengető, bizsergető „magyar érzést”,
- az indivídumon túli nemzet-tudatnak, a nemzet közössége fölött „lebegő”, úgynevezett Tudat feletti régiónak az égben gyökerező, egyetemes szellemiségét,
s a lelket nyugtató, közösséget megtartó magyar vallási tradíció mögötti kozmikus Isten-tudatot!
Mert mi a magyar?
Nem „csak”
- egy elszigetelt népcsoport Európa népei között,
- nem csak egy különös tradíciókkal, népi kultúrával, dallamvilággal, néptánccal rendelkező, a világot különlegesen nagy tehetségekkel szolgáló nemzet neve,
- de nem is csak egy - valaha méretében - is nagy befolyással bíró ország mára kicsinyített, magvába sűrűsödött mása,
- sőt nem is csak egy – ősi gyökerű, a világ mély, szellemi értelmzéséhez bennünket hozzásegítő, számunkra felemelően szép, az idegeneknek pedig megtanulhatatlanul nehéz - nyelv a sok közül,
hanem egy eszme...
Egy szellemi idea,
az önmagát újra és újra feltámasztani képes
Éltető elv.
Magyarnak lenni pedig az ehhez a rendező elvhez való rendíthetetlen, eltántoríthatatlan, megfélemlíthetetlen, bátor ragaszkodást jelenti.
S - aki nem próbálta, nem is tudhatja, hogy -, ennek az életet mindig újrateremtő szerves törvénynek, a követése szabaddá teszi az embert.
A szabadság népe...
Mindig is ezt mondták rólunk az idegenek is, s bizony,
mi Thököly és a nagyságos fejedelem, Rákóczi népe vagyunk.
És akiért - igazából - a harang szól: Hunyadi Jánosé és fiaié: a mártír Lászlóé, s az igazságos Mátyásé,
és a hon újraalapítójáé, IV. Béláé,
meg az amazon szívű nagyasszonyoké: a bátor Zrínyi Ilonáé, a hős egri nőké, meg az elszánt Kanizsai Dorottyáé,
és a tiszta, boldogasszonyi minőséget hordozó táltos királylányoké: Szent Margité, Erzsébeté, Kingáé és Hedvigé.
Meg a karddal és pennával harcolóké, Petőfié és Zrínyi Miklósé, no meg
a misztikus tollú Arany Jánosé, Wass Alberté és Reményik Sándoré.
Más és más történelmi korok, más és más szabadságharcosaié, a valódi szabad gondolkodóké.
Mert mi is az csupa nagybetűvel írott szó: SZABADSÁG?
Isten végtelen, mindenkit magához ölelő, önzetlen szeretet-elve. Az egyetlen önmagát újrateremtő éltető elv, az igazi perpetuum mobile. Az az éltető ritmus, az a szó szerinti, földöntúli hajtóerő, amely a véráramot lüktetésbe hozza, a szívet mozgásban tartja, az emberi életet hajtja. Oly hatalmas vonzerővel bíró érzés, amiért magyar hősök áldozták az életüket, s a vérüket.
De vajon honnan jön ez a földöntúli, kozmikus hajtóerő? S vajon miért érezzük úgy, hogy nekünk magyaroknak nagyobb nehézségeket tesz a vállunkra a Jóisten?
Mert
az Isten által teremtett világban,
a kozmoszban nincsen demokrácia.
Mint ahogyan a mi kis kozmoszunkban, az emberi testünkben sincsen... A demokrácia ugyanis a történelmet író, hatalomra éhes, lelkiismeretét bármikor harminc ezüstért eladni képes emberi ego, a kis én fifikás szüleménye.
A kis én felett álló, képmás arcú, Felettes Én pedig jól tudja, hogy ahonnan a halhatatlan részünk, a Lélek jön, a mennyei világ, a Kozmosz világa, ott nincsen demokrácia.
Mert az égi világban - tágabb otthonunkban, a Naprendszerben - a Napnak sem ugyanaz az dolga, mint a Holdnak, vagy a bolygóknak. S jól néznénk ki, ha lelkünk földi otthonában, a testünkben demokráciáért kiáltana a vesénk, hogy márpedig ő a szív, vagy éppen a máj helyére és feladatára vágyik...Nagyjából néhány másodperc alatt összeomlana az élet rendszerbiológiája.
De ha az Évkör természeti rendjében a Bika naptári időszaka helyet cserélne a Nyilaséval a nagy Anyatermészet is először megzavarodna, majd összeomlana.
Nos, ennek a megzavarodásnak és összeomlásnak a legvégső határán áll az ember által alkotott világ, amely önhatalmúlag kivette magát az Isten által teremtett világ rendjéből, mert elhitte, hogy okosabb, erősebb nála, s nincs is szüksége a természet mindenre ható törvényére, magára a Mindenható Istenre...
A Csízió oldalain felforgató erejét előre jelzett, s elsőként Korszakkapunak titulált, 2020-as évben, s a vele induló évtizedben, a mély gödör szélén való billegés utolsó másodpercében azonban ideje volna felfogni végre, hogy
a Teremtett Világban
hierarchikus rend van.
Ám
ennek a hierarchiának
nem ember, hanem
a Teremtő áll az élén.
Ezért is hívják tágabb otthonunkat, a világegyetemet Rendnek, azaz Kozmosznak.
S e hatalmas, szakrális rendszerben más és más feladata van mindennek: más a Bika csillagképnek, s más a Nyilasnak, de más hárul a Tejútra is.
Így más feladat hárul a földi világra vetítve a népek, nemzetek sokaságában is a Nyilas égisze alatt „működő”, a Nyilasság archetípusát hordozó, magyarul gondolkodó és érző, magyar nemzetre is, amely eredetmondájában, a magyar mitológiában egészen a Szent Lélektől, - a Lelkek útja, az Isten útja, a Hadak útja, azaz - a Tejút felett szárnyaló Lélekmadártól, a Turultól származtatja magát.
Ez az oka
- a Magyar Királyság apostoli rangjának,
- ez volt az oka a középkorban az Európa-szerte oly megbecsült magyar királylány feleségeknek is, mert akkortájt még úgy tartották, hogy az utódlásban, s egy ország sikerében bizony jelentősége van az eredetnek, az égi vér tovább örökítésének. Erre a vérvonalra hivatkozva lépett trónra minden magyar király az Árpád-ház kihalása után is.
- Ehhez az égi eredethez való erkölcsi igazodás, ragaszkodás az oka, hogy a Turul-Árpád királyi dinasztia a világon egyedülálló módon a legtöbb szentet adta a világ Kereszténységének, s nemcsak a magyar, hanem az idegen királyi házak javát, jólétét, sikerét is szolgálva ezzel.
-S ez az oka a világon egyedülálló beavató koronánk jelentőségének, küldetésének, különleges jogrendjének, amelyben a mindenkori király, vagy az országot kormányzó személy, olyan égi megbízatás alatt áll, ahol a Főhatalom magáé a Szent Koronáé, azaz Istené, s ahol az államhatalom a magyar nemzettől ered, amely a beavató koronával való megkoronázás útján osztja meg a hatalmat a vezetővel.
Az uralkodással járó anyagi javak, birtokok pedig, amely maga az ország teste, amely nem ember, nem a mindenkori király, hanem a Szent Korona, azaz Isten tulajdona.
Nos - többek között - ez az az óriási különbség a szavazatokért gazsuláló demokrácia és a szakrális királyság között...
S hogy miért is akarták oly sokan a történelem folyamán megkaparintani, s átprogramozni a Szent Koronánkat, amelynek léte számunkra erkölcsi mérce, igazodási pont, isteni törvény, kapocs ég és föld között? Mert az ellenségeink szemében oly erős mágikus fegyver, amely, ha olyan kezekbe kerül - néhány másik szakrális tárggyal, mint Atilla kardjával, Longinus lándzsájával, vagy éppen a frigyládával egyetemben - a világi és szellemi hatalom birtoklását szolgálhatja.
Ám még mielőtt fellengzős kivagyisággal vádolná a szerzőt, a dolgok lényegét, az Élet szellemi törvényeit nem értő ember, jelentsük ki:
a magyar néplélek közösségéhez tartozni,
- nem valamiféle önhitt büszkélkedésre okot adó, kéretlen, ölünkbe hulló ajándék,
- nem is a felhőtlen élet különös szerencséje,
- de nem is a sérült önbecsülés és a tudatlan kishitűség által szított nevetség, vagy a hatalomféltés gonosz élcelődésének a tárgya,
- hanem komoly, valójában másokat szolgáló szellemi kihívás. Rendkívüli áldozatokkal járó, az isteni mérték melletti rendíthetetlen elköteleződés.
Mert bizony - aki valóban törekedik rá tudja-, milyen komoly kihívás az Egyetemes Igaznak, s jónak megfelelni...
Ugyanis komoly feladat a mindennapokban Istent az emberi egó öncélúsága fölé emelni. Nehéz megbízatás a magas fokú erkölcsiséghez, magához Istenhez való igazodás alapján gondolkodni, dönteni és bátran – akár eltérve a megtévesztett „fősodortól” - cselekedni. Elég csak szertenézni, hová fajult az elhomályosult, kifordult, lélek és lelki ismeret nélküli ön-tudat által vezérelt világ.
Mi magunk is térdre zuhantunk, megrogytunk, többször majdnem meg is haltunk már a történelemben... mert megtagadtuk őseinket, gyökereinket, égig érő hitünket. Ám legrosszabb pillanatunkban is élt és él ma is, sőt gyarapodik az a kritikus tömeg, az a mag, az a mennyiségű józan, lelkiismeretes, az Élet értelmét tisztán látó magyar ember, aki nem alkudott, ha az Igazságról volt szó.
Folytatjuk...
Hogy mindezek után, hogy mit szimbolizál az Ikrek-Nyilas zodiákus tengely, a Nyilas csillagjegy, s annak égiszéhez tartozó magyar szellemiség? s hogy mi az a valóban földöntúli erő, amely a magyar nemzet megtartását biztosította? S hogy mit jelképez ősi mondáink, népmeséink, legendáink, népdalaink csillagösvénye, a Tejút? Végül mit jelentek ezek a kozmikus összefüggések ránk, magyarokra nézve, itt a földi valóságban? Azaz mi a magyar? Nos, innen folytatjuk...