A keresztény időszámítás egyik legmélyebb és legkevésbé értett sajátossága, hogy legnagyobb ünnepe, a húsvét nem kötődik egyetlen rögzített naphoz: időpontját minden évben kiszámítják. Évről évre elmozdul a naptárban, mégis egy változatlan rend szerint tér vissza. Ez a rend nem emberi önkény eredménye, hanem a Nap és a Hold járásának összehangolásából fakad — abból a felismerésből, hogy a szent idő nem a naptárban születik, hanem a kozmosz rendjében.

A szakrális évet négyrét osztó, arra keresztet rajzoló napfordulók nem csupán csillagászati határok, hanem a kozmikus idő, s az emberi élet ritmikus szívverései, s egyben a keresztény naptár piros betűs napjai. Olyan szent pillanatok, amikor a világosság és a sötétség tánca fordulóponthoz ér, s amelynek természetes ritmusa előtt az emberiség ősidők óta meghajol, mert harmadnapra - rendre - valami szent „történik” a keresztény naptárban...

Október 7-8-án az imádság hatalmas közbenjáró erejének két kapaszkodóját, Olvasós Boldogasszony és a Magyarok Nagyasszonyának ünnepét kínálja fel a keresztény naptár. "Mindkét Mária” lát, hall, érez, átlényegít és közvetít. Fohászt és hálát egyaránt...

Bárcsak felismerné a magyar ember, hogy a "sárkány" valójában az egyes emberen „belül” lakozik: irigység, önhittség, téves önismeret képében, amelynek a leküzdése az egyetlen út a személyes emelkedéshez, mely a nemzet felemelkedését szolgálja! Telihold ereje segít saját "sárkányunk" meghaladására.

A régiek életében az élet nagy dolgai még szentségnek számítottak, így egész szimbólumrendszert építettek az életet adó és azt oltalmazó isteni Fény köré, hogy az a megszentelt emberi élet szépséges csodáját magasztalhassa.