A „Magyarok Istene” kifejezése bár a 19. századi romantikus nemzeti irodalom gyöngyszeme, ám mélyebb gyökerei a 16–17. századi reformáció történeti-teológiai nyelvében keresendők: olyan vallási-történelmi látomás kifejezője, amelyben a nemzet sorsa az isteni gondviselés tükörében értelmeződik. Hitvalló eredete azonban a néplélek mélyén, jóval távolabb, ősibb időben fogant...

Az isteni gondviselés nem hagy magára sem embert, sem nemzetet: mindenkit angyal kísér. A személyes őrangyal mellett ott állnak a közösségek fejedelmei, a népek őrzői, a korszakok mennyei vezérei. Ők azok, akik a földi történelem mögött a kozmikus rendet tükrözik, s az emberi történelem nagy ritmusait vezetik. Ma is... Amikor az igazság és a hazugság, a szabadság és a manipuláció nagy összecsapásában élünk!

„Nagy méltóságot kapott az emberi lélek, hiszen mindenkinek van őrzőangyala.” –
írja a „szentírás atyja”, Szent Jeromos a Biblia latin fordítója, „Pannónia szentje”.
Ez a mondat röviden összefoglalja azt a tapasztalatot, amely ősidők óta kíséri az emberiséget: nem vagyunk egyedül a világban. A láthatatlan világban szellemi kísérők állnak mellettünk – az őrangyalok.