Ne bántsd a magyart! 1. rész

Ne bántsd a magyart!

1. rész

Vajon mi végre a jelenkor aránytalanul jelentős, „kitűntető” figyelme, "demokrácia-féltése" egy ilyen kicsiny, a világtérképen is alig látszó országnak? S miért akartak bennünket ellenségeink oly sokszor már a föld színéről is eltörölni? Mi lehet az a földöntúli erő, ami mégis megtart bennünket?  S vajon miért érezzük úgy, hogy nekünk magyaroknak nagyobb nehézségeket tesz a vállunkra a Jóisten? Vajon mi az oka az ismét oly időszerű szavaknak: Ne bántsd a magyart!

 

Ismerjük a 400 éve született, Európa reménységének nevezett magyar főnemesnek, a költő, hadvezér, államférfi Zrínyi Miklós műfajt teremtő publicisztikájának a felhívó szavait. S az elmúlt négyszáz év, különféle történelmi időszakában oly sokszor hangzott már föl ugyanez a határozott felszólítás: ne bántsd a magyart!

 

De vajon feltette-e magának az olvasó a kérdést: vajon miért bántják a magyart?

 

Miért akarták - a Kárpát-haza és a Turul dinasztia alapítójától, az Atillától számolt - több mint másfélezer éves európai történelmünket a föld színéről is eltörölni?

 

S miért folytatták István alkotásának, a világon is egyedülálló apostoli királyságnak, a minden földi hatalomtól független Magyar Királyságnak egy ezredéve alatt is - a német-római, a tatár, a török és Habsburg hódítók - a tovább morzsolást, a történelmi „radírozást”, a jogtiprást, az ellehetetlenítést, a bekebelezést, a megsemmisítést?

Majd miért folytatták a trianoni megcsonkítással, a kommunista átprogramozással és történelemhamisítással, a magyarságtudat és a magyar lélek kilúgozásával, végül a jelenkori szivárványos internacionalizmusban való felhígítással és önsorsrontásra buzdítással?

Vajon miért?

 

Ki a mi ellenségünk?

 

S miért nem bírnak mégsem velünk? Miért nem porladtunk el a történelem viharaiban, s miért élünk még mindig? Vajon mi lehet az a földöntúli erő, ami megtart bennünket?  

 

S mi végre a jelenkor aránytalanul jelentős, „kitüntető” figyelme, demokrácia féltése egy ilyen kicsiny, a világtérképen is alig látszó országnak?

Miért velünk foglalkozik Európa?

 

S miért éppen mi vagyunk a legfőbb ellensége a világpolitikát is markában tartó globális háttérhatalom ideológiai, pénzügyi, politikai vezérének?

 

Mi az a „valami”, ami miatt évszázadonként többször is ki kell mondanunk: Ne bántsd a magyar!

 

 

 

Mert mi a magyar?

 

E kérdés megválaszolásához azonban elő kell venni

- a racionális gondolkodás információhalmaza mögötti szerves, szellemi összefüggésekre épülő analógiás gondolkodást,

- az évszámokból, nevekből, történelmi eseményekből álló horizontális, történelmi tudásunk mögötti, égig emelkedő, vertikális, szakrális történelmet,

- s a lelket nyugtató és közösséget megtartó vallási tradíció mögötti kozmikus Isten-tudatot!

 

Mert mi a magyar?

Nem „csak”

- egy elszigetelt népcsoport Európa népei között,

- nem csak egy különös tradíciókkal, népi kultúrával, dallamvilággal, néptánccal rendelkező, a világot különlegesen nagy tehetségekkel szolgáló nemzet neve,

- de nem csak egy valaha befolyásos nagy ország mára kicsinyített mása,

- s nem is csak egy – ősi gyökerű, számunkra felemelően szép, s a világ mély, szellemi értelmezéséhez bennünket hozzásegítő, az idegeneknek pedig megtanulhatatlanul nehéz - nyelv a sok közül,

hanem

egy eszme...

 

Egy szellemi idea,

 az önmagát újra és újra feltámasztani képes

Éltető elv.

 

Magyarnak lenni pedig az ehhez a rendező elvhez való rendíthetetlen, eltántoríthatatlan, megfélemlíthetetlen, bátor ragaszkodást jelenti.

S - aki nem próbálta, nem is tudhatja -, hogy ennek az életet mindig újrateremtő szerves törvénynek,  a követése szabaddá teszi az embert.

 

 

A szabadság népe vagyunk... 

- mondják ránk az idegenek is, s bizony,

mi Thököly és a nagyságos fejedelem, Rákóczi népe vagyunk.

És akiért - igazából - a harang szól: Hunyadi Jánosé és fiaié: a mártír Lászlóé, s az igazságos Mátyásé, 

és a hon újraalapítójáé, IV. Béláé,

meg az amazon szívű nagyasszonyoké: a bátor Zrínyi Ilonáé, a hős egri nőké, meg az elszánt Kanizsai Dorottyáé,

és a tiszta boldogasszonyi minőséget hordozó táltos királylányoké: Szent Margité, Erzsébeté, Kingáé és Hedvigé.

Meg a karddal és pennával harcoló Petőfié és Zrínyi Miklósé, no meg

a misztikus tollú Arany Jánosé, Wass Alberté és Reményik Sándoré.

Más és más korok, más és más szabadságharcosaié, a valódi szabad gondolkodóké.

 

 

 Mert mi a szabadság?

Isten végtelen, mindenkit magához ölelő, önzetlen szeretet-elve.

Az egyetlen önmagát újrateremtő éltető elv, az igazi perpetuum mobile. Az az éltető ritmus - e tanulmány második részében megvilágításba kerülő - szó szerinti, földöntúli hajtóerő, amely a véráramot lüktetésbe hozza, a szívet mozgásban tartja, az emberi életet hajtja. Oly hatalmas vonzerővel bíró érzés, amiért magyar hősök áldozták az életüket, s a vérüket.

 

De vajon honnan jön ez a földöntúli, kozmikus hajtóerő?  S vajon miért érezzük úgy, hogy nekünk magyaroknak nagyobb nehézségeket tesz a vállunkra a Jóisten?

 

Mert

az Isten által teremtett világban,

a kozmoszban nincsen demokrácia.

 

Mint ahogyan a mi kis kozmoszunkban, az emberi testünkben sincsen. A demokrácia ugyanis a történelmet író, hatalomra éhes, lelkiismeretét bármikor harminc ezüstért eladni képes emberi ego, a kis én fifikás szüleménye.

 

A kis én felett álló, képmás arcú, Felettes Én pedig jól tudja, hogy ahonnan halhatatlan részünk, a Lélek jön, a mennyei világ, a Kozmosz világa, ott nincsen demokrácia.

 

Mert az égi világban - tágabb otthonunkban, a Naprendszerben - a Napnak sem ugyanaz az dolga, mint a Holdnak, vagy a bolygóknak.

S jól néznénk ki, ha lelkünk földi otthonában, a testünkben demokráciáért kiáltana a vesénk, hogy márpedig ő a szív, vagy éppen a máj helyére és feladatára vágyik...

Nagyjából néhány másodperc alatt összeomlana az élet rendszerbiológiája. De ha az Évkör természeti rendjében a Bika naptári időszaka helyet cserélne a Nyilaséval a nagy Anyatermészet is először megzavarodna, majd összeomlana.

 

Nos, ennek a megzavarodásnak és összeomlásnak a legvégső határán áll az ember által alkotott világ, amely önhatalmúlag kivette magát az Isten által teremtett világ rendjéből.

 

A csízió oldalain Korszakkapunak titulált 2020-as évben, a mély gödör szélén való billegés utolsó másodpercében azonban ideje volna felfogni végre, hogy

a teremtett világban

hierarchikus rend van.

Ám

ennek a hierarchiának

nem ember, hanem

a Teremtő áll az élén.

 

Ezért is hívják tágabb otthonunkat a világegyetemet Rendnek, azaz Kozmosznak.

S e hatalmas, szakrális rendszerben más és más feladata van mindennek: más a Bika csillagképnek, s más a Nyilasnak, de más hárul a Tejútra is.

Így más feladat hárul a földi világra vetítve a népek, nemzetek sokaságában is a Nyilas égisze alatt „működő”, a nyilasság archetípusát hordozó, magyarul gondolkodó és érző, magyar nemzetre is, amely eredetmondájában, a magyar mitológiában egészen a Szent Lélektől, - a Lelkek útja, az Isten útja, a Hadak útja, azaz - a Tejút felett szárnyaló Lélekmadártól, a Turultól származtatja magát.  

 

 

 Ez az oka...

 

- a magyar királyság apostoli rangjának,

- ez volt az oka a középkorban az Európa-szerte oly megbecsült magyar királylány feleségeknek, mert akkortájt még úgy tartották, hogy az utódlásban, s egy ország sikerében bizony jelentősége van az eredetnek, az égi vér tovább örökítésének. Erre a vérvonalra hivatkozva lépett trónra minden magyar király az Árpád-ház kihalása után is.

- ehhez az égi eredethez való erkölcsi igazodás, ragaszkodás az oka, hogy a Turul-Árpád királyi dinasztia a világon egyedülálló módon a legtöbb szentet adta a világ Kereszténységének, s nemcsak a magyar, hanem az idegen királyi házak javát, jólétét, sikerét szolgálva ezzel,

- s ez az oka a világon egyedülálló beavató koronánk jelentőségének, küldetésének, különleges jogrendjének, amelyben a mindenkori király olyan égi megbízatás alatt áll, ahol a Főhatalom magáé a Szent Koronáé, azaz Istené, s ahol az államhatalom a magyar nemzettől ered, amely a beavató koronával való megkoronázás útján osztja meg a hatalmat a királlyal.

Az uralkodással járó anyagi javak, birtokok, maga az ország teste pedig nem ember, nem a mindenkori király, hanem a szent Korona, azaz Isten tulajdona. Nos - többek között - ez az az óriási különbség a szavazatokért gazsuláló demokrácia és a szakrális királyság között...

S hogy miért is akarták oly sokan a történelem folyamán megkaparintani, s átprogramozni a Szent Koronánkat, amelynek léte számunkra erkölcsi mérce, igazodási pont, isteni törvény, kapocs ég és föld között? Mert az ellenségeink szemében oly erős mágikus fegyver, amely ha olyan kezekbe kerül - néhány másik szakrális tárggyal, mint Atilla kardjával, Longinus lándzsájával, vagy éppen a frigyládával egyetemben - a világi és szellemi hatalom birtoklását szolgálhatja.

Mindezek után, hogy mit szimbolizál a Nyilas csillagjegy, az ehhez tartozó magyar szellemiség? Mi az a valóban földöntúli erő, amely a magyar nemzet megtartását biztosította?

S hogy mit jelképez mondáink, népmeséink, legendáink, népdalaink, csillagösvénye, a Tejút? S mi a kapcsolata e két csillagokból festett égi tüneménynek?

Végül mit jelentek ezek a kozmikus összefüggések ránk magyarokra nézve, itt a földi valóságban?

Innen folytatjuk....