Csízió - Wieber Orsolya blogja

Amikor április huszonnegyedikén a természet végleg leveti téli álmát, a magyar kalendárium egyik legősibb és legfontosabb szakrális ünnepéhez, Szent György napjához érkezünk. Ő nem csupán a tavasz hírnöke, hanem a keresztény lovageszmény megtestesítője is, akinek alakjában misztikus módon olvad össze a magyar nép ősi táltosvilága és a nemesi virtus büszkesége. György kultusza az évszázadok viharaiban vált teljessé: az Anjou-királyok dicső lovagrendjeitől a falusi porták rontáselhárító mágiájáig mindenhol ott találjuk mély szimbólumrendszert, melyben a törhetetlen hit és a katonai fegyelem mellett elválaszthatatlanul jelen van hűséges társunk is a ló...

„Ma olybá tűnik, hogy hiábavaló a fáradságotok! Akinek van szeme a látásra és füle a hallásra, az – még a nehéz órákban is – látja a szakrálisat a földi felett!
A nép kiáltott Barabbást, nem a nemzet!
Bár mindkettő hatalmas próbatétel előtt áll – mi ezt tudjuk, ők még nem tudják –, ám a Jóisten felrója a Mennyei kapufélfára: ki áll a gyűlölet, s ki a Szeretet oldalán!” – írtam az ominózus nap másnapján a mohácsi csatatérről útnak induló székely-magyar országkerülő lovas zarándok barátainknak –, kik a Feltámadás vasárnapján, a Kossuth-nóta intelmeit megidézve, irdatlan lelki és fizikai erőbefektetéssel harmadszor is nekiindultak, hogy engesztelődésül megkerüljék a Kárpát-hazát.

Ősidők óta létezik egy sötét erőtér, amely ellentétes a Fénnyel. Vigyázz, magyar, és gondolkodj! Amíg nem késő, vedd észre, és gondolkodj, mert nem a másik magyar az ellenfeled! Ne hagyd, hogy a mindig önmaga hasznát leső, nevető harmadik, ez az ősidők óta létező erőtér most is ugyanazt tegye: széttörje és elvegye az életedet: a múltadat, a történelmedet, a vagyonodat, a hitedet, az identitásodat, a gondolataidat, a biztonságodat, hogy végül embert emberrel, férfit a nővel, anyát a gyermekével, magyart a magyarral szembeállítva megossza a nemzetedet! Vigyázz, magyar, és gondolkodj! Amíg nem késő, vedd észre, hogy nem a másik magyar az ellenséged! A nevető harmadik... akinek mindig Mohács kell!

Nem a történelem ismétli önmagát, hanem a bolygók járnak bizonyos időnként ugyanúgy az égen, megismételve a korábbi történelmi analógiákat. De mire való az égi jelek olvasása, ha nem arra, hogy figyelmeztessen a korábban egyszer már elrontott történelemre? Legutóbb ugyanis — 1941-ben — amikor a mai kulcsfontosságú, mindent biztosat „megmozdító” Uránusz a Bika 29., sorsdöntő fokán járt, Magyarország belesodródott a testet, lelket, szellemet meggyötrő II. világháborúba! Ma is ez a tét!

Az „inverz valóság”, magyarul megfordított valóságérzékelés kifejezés különös pontossággal ragadja meg azt a jelenséget, amelynek szem- és fültanúi vagyunk manapság. Ez az a téves illúzióval átitatott szemlélet, amikor az ember még csak nem is a valóságot látja torzultan, hanem egy torzult valóságot él meg igazságként. április 12-e csillagzatának egyik kulcskérdése éppen ennek ellenpontja: a valóság helyes érzékelése, a tisztánlátás képessége.

A keresztény időszámítás egyik legmélyebb és legkevésbé értett sajátossága, hogy legnagyobb ünnepe, a húsvét nem kötődik egyetlen rögzített naphoz: időpontját minden évben kiszámítják. Évről évre elmozdul a naptárban, mégis egy változatlan rend szerint tér vissza. Ez a rend nem emberi önkény eredménye, hanem a Nap és a Hold járásának összehangolásából fakad — abból a felismerésből, hogy a szent idő nem a naptárban születik, hanem a kozmosz rendjében.

Nagycsütörtök Teliholdja idén különös erővel világít rá az utolsó vacsora átváltoztató titkára: az „én akarom” álláspontjával szemben a „legyen meg a te akaratod” örök archéjára. A Kos Nap és a Mérleg Telihold szembenállása nem pusztán égi kép, hanem magyar szellemi látlelet: önérvényesítés vagy önátadás, egyéni akarat vagy szent rend két merőben más világa feszül egymásnak. Ám az égi jel most is ugyanarra tanít: csak az az akarat emelkedik föl, amely nem önmagát, hanem a nagyobb rendet szolgálja.

Nem a csillagokkal van baj — hanem azzal, ahogyan beszélünk róluk.
Wieber Orsolya nyílt levele a Magyar Planétást és a Csízió hagyományt és a magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést ért támadásokra válaszul - a szakrális rend védelmében...

Hogyan válik egyetlen nappá az, ami a kozmosz rendje, a keresztény liturgia titka és a magyar néphagyomány élő tapasztalata? Március 25-e nem egyszerű dátum az évkörben, hanem egy olyan szakrális csomópont, ahol az ég, a föld és az emberi lélek ugyanarra az igazságra mutat: az élet befogadásának misztériumára.

Március 20-án amikor az Életadó Nap átlépi az égi egyenlítő vonalát, nem csupán a csillagászati tavasz kezdete érkezik el, hanem megnyílik az évkör egyik legszentebb kapuja: a tavaszi nap-éj egyenlőség, a Kikelet kezdete, az asztrális újév hajnalhasadása. Ezt az égi, s földi pillanatot – az asztrális hermeneutika szerint – az „esztendő reggelének”, "hajnalhasadásnak" nevezzük. Mert itt nem egyszerűen egyik évszak váltja a másikat, hanem a teremtett világ rendje mutatkozik meg újra látható módon: az Ég törvényei beleszólnak a Föld életébe, a néphagyományba, s a keresztény ünnepkör mély időrendjébe, a keresztény kalendáriumi hagyományba.