A „hollós” remete – Január 15. Remete Szent Pál napja
A „hollós” remete – Január 15. Remete Szent Pál napja
Január 15-én a thébai holló „mennyei” kenyerén élő remete szent Pált, a világegyház első keresztény remetéjét, a „minden remeték Fejedelmét, Atyját és Mesterét”, a Magyar Pálos Rend névadóját ünnepli a keresztény világ.
A Kr. u. 228 körül, Thébában született, első név szerint ismert remetéről, Thébai Pál életéről későbbi remete társától, Szent Antaltól, s neki köszönhetően Szent Athanáz és Szent Jeromos írásai által tud a világ.
Pál gazdag thébai családban született, ám a hatalmas vagyon, a görög és az egyiptomi irodalmi képzettség, valamint a keresztényi hit, amelyet szüleitől örökölt, nem a fizikai jólétet, hanem az üldöztetést, a nélkülözést, végül a maradéktalanul Istennek szentelt misztikus életet, a beavatottság legmagasabb fokát hozta el számára.
A tizenhatévesen magára maradt ifjút ugyanis saját pénzéhes sógora jelentette fel a 249-ben kitört Decius-féle keresztényüldözéskor. Pál látva a keresztények megkínzatását, megtörését, s hitük megtagadását inkább a Vörös-tenger melléki, Alsó-thébai zord és kíméletlen, magányos és titokzatos sivatagot választotta új otthonává, amely végül eszményi rejtekhelynek bizonyult a számára...
Hollófészkek rejtekén...
Az egyiptomi pusztaságban kanyargós út vezet, a mai utazó számára oda, ahová Pál a Krisztus utáni harmadik században menekült. Az egykori remetebarlang körül, ma egy sok történelmi hányattatást, rombolást majd újjáépítést megélt kolostor áll. P. Joachim Dembicki lengyel pálos szerzetes elmondásából tudni, hogy a sivatag közepén „a Qualialah hegység északi oldalának a legkanyargósabb útja vezet Thébai Szent Pál kolostorához. A kolostor – amelynek helyén Remete Pál élt egykoron - puszta, sziklás, növényektől megfosztott, szigorú, de ugyanakkor imádságra, egyedüllétre, és egészen Isten felé fordulásra szólító területen fekszik. És éppen ezt a barlangot választotta ki a gazdag fiatalember, Pál, hogy a teljes Istenhez tartozásról tegyen tanúságot...”
Ahogyan a lengyel Páter beszámolója mondja, a misztikus környezeten túl: „Nem kevésbé bűvöltek el rendünk Pátriárkájának életéről és haláláról beszélő emlékek és ereklyék: a barlang..., a vízforrás, amelyből a szent merített, vagy a kis pálmaoázis a kolostor kertjében... S a – ma ott élő - szerzetesek beszélnek hollókról is, amelyek gyakran megjelennek, mert a környező sziklás helyen fészkelnek.”
A Szent Jeromos által írt legendából tudjuk, hogy a thébai sivatag kőszikláinak réseiben máig ott fészkelő hollók vitték Pálnak a csőrükben a mindennapi éltető kenyeret, a napi fél cipót, s hogy a kis forrás körüli datolyapálmafák leveléből font ruházat védte törékeny testét a kíméletlen sivatagi időjárástól.
Két remete, egy cipó és a holló...
Remete Szent Pál életéről nyilvánvalóan keveset tudni, de amit a szemtanú szenttől, Remete Antaltól tudunk, azt Szent Athanáz püspök, majd Szent Jeromos írta le a jövendő számára.
A szintén magasztos életű, sivatagi remete, a későbbi Remete Szent Antal égi szózatot hallott, amely arra figyelmeztette, hogy nem ő a legidősebb remete a pusztában, hanem Pál. Az akkor kilencven éves Antal felkerekedett, s többnapi vándorlás után megtalálta a száztizenhárom éves Pált a barlangjában. Egymásra találásukban nagy öröm közepette közösen dicsőítették Istent, elmélkedtek, imádkoztak, s aznap a holló nem egy fél cipót, hanem egy egészet hozott a két Istenhez tartozó, szentéletű remetének.
Az imádságos éjszaka után Pál arra kérte Antalt, hozza el számára Szent Athanáz püspök köpenyét, mert közeleg a rendelt idő, s szeretné, ha abban temetnék el. Antal útnak indult, s a szent Püspök köpenyével a kezében a visszafelé vezető úton ismét látomása volt. Látta ahogyan Pál lelkét, angyalok, próféták, és szentek kísérik a mennybe...
Mire visszaért a sivatag rejtőző barlanghoz a misztikus mester testét térdepelve, kezeit az ég felé kitárt karokkal, halva találta. A szent testet – ahogy azt Pál kérte tőle – Athanáz püspök palástjába burkolta. A pálmalevélből font páli ruhát megtartotta, hogy eztán a legnagyobb ünnepeken élete végéig ezt hordhassa. Majd a szent testet abba a mélyedésbe temette, amelyet két váratlanul megjelenő oroszlán kapart ki a földből...
„Minden remeték Fejedelme és Mestere...”
Remete Szent Antal tanítványai, az első szerzetesek nagy becsben őrizték Pál emlékét és nagy kegyelettel zarándokoltak el az első remetének szentként tisztelt barlangjához és egyben sírjához, hogy engedelmességi fogadalmat tegyenek előtte.
Pál életszentségének és romlatlan testének hamar híre ment az akkori keresztény világban. 494-ben Gelasius pápa szentté is avatta az egyiptomi keresztények ősét. Hatszáz évvel később, Emánuel Kostantinápolyi császár 1169-ben elhatározta, hogy a szent testet a császári székvárosba viteti és a Szűzanya tiszteletnek szentelt Megcsodált Szűz Mária kolostorába helyezteti. Ám a fej-ereklyét IV. Károly német-római császár Prágába vitette.
Időközben a Szent Pál sírjánál történő különleges gyógyulásoknak híre ment szerte Európában, s ahogyan Szent Jeromos írja „Az úr megtestesülésének 1240-ik esztendejében, IX. Gergely pápasága idején... az előkelő Jacobus Lorenzo velencei polgár... elérte, hogy okleveles óvadék alatt... szerfelett óhajtott kívánságával... Szent Pál ereklyéit neki adják.” Így került a Magyarországi tatárjárás idején Európába, Velencébe Szent Pál ereklyéje.
Mária országának „hollósai”...
Abban az időben, amikor a szent remete romlatlan teste Európába tért, Mária országának, a Magyar Királyságnak a maradékai a tatárdúlás romjaiból kaparták ki az országot. A „második honalapító” IV Béla királysága idején, 1246-ban az esztergomi kanonok, Özséb remeteségbe vonult, hogy imádsággal, magánnyal és vezekléssel mind inkább közel kerülve Istenéhez imádkozzék a magyar feltámadásért.
Ám látomásban részesült: szélvihar támadt, mint a történelmi pünkösdkor, ám a fák nem mozdultak, s lángnyelveket látott szerteszét, melyek egyetlen nagy lánggá egyesültek. Megfejtetve e látomást rájött, hogy neki kell összegyűjtenie a Pilisben és a Mecsekben szétszórt jámbor remetéket. S így épített a Pilis Szívében, a Szent Kereszt tiszteletére monostort és egy templomot. Az új rend védőszentjévé - a nehéz politikai helyzetben nem véletlenül, nem egy római keresztény szentet, hanem - az ősi egyiptomi, azaz kopt keresztények remetéjét, a „remeték Atyját” Szent Pált választotta, s címerükbe a pálmafát, a két oroszlánt és a hollót festtette.
A fehér „hollósok”...
„Et tu Hungaria, mi dulcis patria, cum Paulinis crescis, et cum itidem decrescis.”
Avagy: ”Te is Magyarország, édes hazám, a pálosokkal fogsz növekedni és ugyanazokkal fogsz hanyatlani.”
Él ma is a pálosok szívében a régen „beégett” ősi igazság, mert a ma „remetéi” „magányos” pálosai, elsősorban nem magukért, hanem a nemzetért, a hazáért imádkoznak és vezekelnek. Ehhez pedig a példát védőszentjüktől, a 90 évet magányban élő, Első Remete Szent Páltól veszik, hogy az ima vezesse el őket a legmélyebb Istenismeretre, s az Úr legtökéletesebb szolgálatára.
A rend életében máig központi helyen áll az Istenanya kultusza, Mária tisztelete, amelynek kifejezése képpen fehér ruhát hordanak, rózsafűzért imádkoznak, kiemelt buzgósággal ülik meg a Mária-ünnepeket és tartják meg a szombati böjtöt. Monostoraik többsége hegyek, barlangok, erdők övezte magyar szent helyeken, szépséges Mária kegyhelyeken épültek fel.
A „hollós” remete útja Magyarországra...
A magyar középkori történelmet az egykori pálosok bátor férfiassága, spirituális ereje, imádságos lelkülete és vezérlő szellemisége hosszú évszázadokon át keresztül kasul áthatotta.
Így volt ez I. Nagy Lajos királynak, az európai történelem egyik legfényesebb uralkodójának életében is, akinek története mélyen összefonódik a pálosokéval.
Nagy Lajos, aki több kolostort is épített a „legkedvesebbjeinek”, nemcsak a „Mi Máriánk” tiszteletére alapította meg a Márianosztrai kolostort, ahol minden nagyböjtöt a pálos atyákkal együtt töltötte, hanem fogadalmat is tett számunkra. Az 1342-ben trónra lépett lovagkirály számára Lukács perjel, a Márianosztrai kolostor rendfőnöke megjövendölte, hogy háborút nyer a Velenceiekkel szemben, s megszerzi szeretett pálosainak a szent ereklyéket is. „Ó legyőzhetetlen fejedelem, erősen bízok az Úrban, mert imád kétségkívül meghallgatást nyer és fogadalmi ajándékodat, amit kívánsz, megszerzed”- mondja a fehér barát.
1381. október 4. éjjelén e fogadalom valósággá is vált, mert Velencéből átszállították előbb Budára, a királyi kápolnába, majd onnan a Budaszetlőrinci monostorba, a Pálos Rend főmonostorába, hogy pár nappal később, november 14-én, fényes körmenettel ünnepeljék a hollós remete romlatlan testének Magyarországra érkezését.
Másfél évszázad múltán, II. Lajos király uralkodása alatt, 1523. május 25-én pedig a Prágában, majd Karlstein várában őrzött fejereklyét Budaszentlőrincre szállították, hogy a fejet és a testet méltó módon összeilleszthessék.
Négy év telt csak el, hogy a pálos atyák által oly nagy becsben tartott, féltve őrzött kincset a török elől először Nyitra vármegyébe, az elefánti kolostorba, majd Trencsén várába menekítsék.
A török Budaszentlőrincre érve, miután a kolostort feldúlta, annak kincseit, „Hollós” Mátyás Corvináival egyetemben elrabolta, s a spirituális szentélyt felgyújtotta, ám nem áll meg félúton, hanem követve a „hollós remete” útját, azt Trencsén ostromával hamuvá égette.
Az égi holló...
Eleink még ismerték, sőt értették az idő járásának és az ég rajzolatjának összefüggő titkát. Hitték, élték, s tudták, hogy minden tudás az égre van felrajzolva, s e rajzolat szimbólumainak, a jellel írott képeknek rendelt ideje, ereje, üzenete, s amint azt a jelkép szó magáról is "mondja", jelentése van a képnek...
A mitikus holló sem egy a véletlen jelek sorában. A világ nagy ókori népeinek a mitológiájában a skandináv Odin istenen, az ír Morrigan Istennőn, az amerikai északnyugati és északi indiántörzsek hírvivő hollóján, a nyugati eszkimók hollós világteremtőjén, az antik görögök Athéné istennőjén és Apollónján, az ókor nagy ázsiai népeinek hollós Társteremtőjén, a kínaiaknak Nap-hollóján, a zsidók Illésén, s a keresztények Szent Pálján, Szent Antalán, Szent Benedekén és Noé hollójának történetén keresztül e mitikus madár-alak át meg átszövi az emberiség mitológiáját.
Ám a magyar legendárium hollója is ugyanoda vezet bennünket a csillagos égen át, magához a Teremtőhöz.
Mert Isten a hollót, mint csillagképet az égre rajzolta, s eleink hitében onnan üzent, s üzen ma is a halandó lélek számára. A hét ragyogó csillagból álló Holló csillagképet a régiek a Teremtés hetességéhez, a Teremtés hét napjához, magához a Teremtés isteni erőihez, az isteni eledellel való lelki és szellemi tápláláshoz kapcsolták.
Mert e párban élő, kitartó, gyönyörű röptű fekete Holló a születés, a halál és az újjászületés, a misztikus alakváltozás, az isteni eledellel való táplálás és isteni üzenetet közvetítő hírvivés téren és időn túl létező szimbolikus madara.
A tűz, amit hoz, a táplálék, amit ad, az üzenet, amit szállít, Istentől ered. Összeköti az ember földi világát Isten Fényességével.
A Holló csillagkép, amely az úgynevezett Égi Egyenlítőn, az Equatoron, a mitologikus Alsó- és Felső világok között helyezkedik el, egyetlen jelentést hordoz:
összeköti
az anyagba zárt lélek
kötöttségekkel teli földi világát
a Lélek szabadságát hozó
fenséges, isteni világával...
