A lelked templomában Jézust átölelni... 2020. Karácsony
A lelked templomában Jézust átölelni...
2020. Karácsony
2020 a nagy tanítás éve volt, történelmet írtunk, s éltünk át, mert bő kétezer éve a Jászol felett egy ragyogó csillag állt.
Az a csoda most felettünk figyel, fénye az éterben aggódva rebben, mert a ma emberének az egykori betlehemi csoda üzen,
mégsem értik sokan az idők szavát...
Akkor „csak” a beavatottak tudták, a napkeletről jöttek kik olvasták az ég titkát...
S a csillagok járásából, az idő fordulásából jó ideje várták, hogy törékeny apró testbe zárva egyszer majd Istent találják.
Felkerekedtek hát, hogy hosszú útjuk végén lássák a csodát, hiszen ők kétezer éve még értették az Ég szavát...
Még tudták, hogy az apró testbe zárt Teremtő erő nem más, mint akiben a megszülető világ tanítóját, s a Megváltót látják.
S tudta Mária is, ki mélyen meghajolva „máriás” lelkülettel várta, növelte, s a szíve alatt hordozta, majd világra segítette a Mindenség Urát. Az Atyának Fiútestbe zárt teremtői akaratát. Az Atyával azonos Fiú kozmikus csodáját.
S tudott róla József, ki félretéve hiúságát, ellenkezés nélkül, bizalommal hitte, várta, erős férfiként segítette, óvta, védte e kis csodát.
S tudták a pásztorok, akik ismerték az égbolt rajzolatát, kik a csillagot követve, a jászol előtt alázattal térdepelve, áhítattal gyönyörködve lesték minden apró mozdulatát.
Ma, mikor a „mindent-tudás” ott hever bárki könyvespolcán, s egy „kattintás” is elég, hogy a Tudás által az ember jobb emberré váljék...
a világ mégsem ezt a képet nyújtja. S míly szép volna, ha mindez egyszer mégis csak igazzá válna...
Ma mikor „mindenki karácsonya” fölött a betlehemi csillag áll,
milyen jó volna nőként máriás lelkülettel készülni, az asszonyoknak gyöngéden, ám bátorítón ölelni,
az anyáknak minél több életet világra hozva, szívből ringatva énekelni, s a szelídség szilárd erejébe minden leányt beavatni...
S milyen jó volna férfiként, Józsefhez méltón, bátran cselekedni.
A magasabb rendűben bízva, csak az igazságban hinni, bátor kiállással a kételyeket elkergetni, csakis az örökérvényűt hirdetni, s az egyetlen igaz útra bátran lépő fiúkat nevelni.
Hogy legyen kinek az eltévelyedett kétkedőket férfierővel a keskeny ösvényre terelni...
S milyen jó volna a Három Bölcs értő tudását, az Istenhez vezető, beavató útját ajándékba adni,
a hamis "igazságokkal" kikövezett utat jól felseperni,
s a szellemi vakságból minél többeket felébresztve, az ősi, igaz, fénylő útra terelni...
Milyen jó volna így elmélyülni, lelkünket felemelve, tudatunkat felébresztve, az ember saját templomába térni.
Ott csendesen megpihenni, s máriás lelkülettel Jézust átölelni...
Áldott, Békés, Szép Karácsonyt Magyarország!