A messiás-csillag Háromkirályok égboltján

Messiás-csillag a Háromkirályok égboltján...

Vízkereszt, Szentkereszt, Epiphanea vagy Háromkirályok... Ez január 6-a, az Úr megjelenésének ünnepnapja. Több réteg egyetlen benső mondanivalója. Mégis jóval több ennél 2021. január 6-a, mert a fejünk felett most is az a csillag áll, amely akkor a Háromkirályokat, a bölcs mágusokat vezetve, Jézus jászola felett állt...

A január 6-i Háromkirályok, avagy Vízkereszt napja az egyik legnagyobb egyházi ünnep. Az ősi - gnosztikus kereszténységben még jelentős szerepet kapó - Mithras kultusz, téli napfordulójának a sötétség fölött aratott „Győzedelmes Nap” eljövetelét hirdető ünnepsor lezáró akkordja. Annak „megkeresztelt” változata. Másnéven Epiphanea, vagyis az Úr megjelenésének, eljövetelének az ünnepnapja. De nevezhetjük Háromkirályoknak, s mi magyarok Vízkeresztnek, vagy ahogyan régiek mondták Szentkereszt napjának is január 6-át. A több réteg, mégis egyetlen belső mondanivalót rejt!

A 2021-es nem mindennapi Háromkirályok napja...

Ez a 2021-es január 6. mégis más az eddigi „Háromkirályoknál”, mert az égbolton, a fejünk felett az a csillag áll, amely Jézus születésénél a Jászol felett állt. Ezt az üzenetet látták, s „olvasták” bő kétezer éve a Napkelet Bölcsei, a január 6-i ünnep névadói is, akik pontos csillagászati és földrajzi koordináták egybevetésével felfedték a Teremtő szent titkát: Jézus megszületésének a csodáját.

Ám elgondolkodunk-e azon, hogy csak bizonyos időközönként van oly nagy spirituális jelentősége Vízkereszt ünnepének, mint épp 2021-ben? Mert csak bizonyos időnkét - úgy kétezer évente ragyog felettünk – asztronómiai értelemben véve - az az úgynevezett Betlehemi csillag, mely akkor egy éven belül háromszor is, oly pontosan, végül Halak Csillagkép 0 fokán együtt állva egy új kor eljövetelét, a Halak világkorszakot hozta el az emberiség számára.

Ezt látták, ezt tudták bő kétezer éve a Három királyok, a napkelet bölcsei, a mágus-asztrológusok, hogy akihez a Csillag vezeti őket megváltoztatja az egész világot. Akkor egy történelmi, gondolkodásmódbeli, vallási korszakkaput nyitott az ember világában, meghatározva az azt követő kétezer év szellemi, kulturális, társadalmi és vallási környezetét. Annak a Csillagnak az üzenete - legyen bár az ember hívő, nem hívő, más vallásban hívő, vagy éppen a hitet tagadó- így vagy úgy, de mélyen a zsigereinkbe épült - van kinek erőt adott, van akit lelkiismeretében kínoz, van, aki számára konfliktust idéz, másokat kibékítésre szólít - azaz kitörölhetetlenné vált.

Ez a csillag, más üzenetet hordozva, most ismét felettünk áll, jelezve, hogy az emberiség egy újabb korszakkapuhoz érkezett, hogy - e világi zűrzavar ellenére is - ismét valami nagyszerűre, valami nagy hatásúra, jelentőségteljesre hívja fel az emberiség figyelmét...

 A történelmi Betlehemi csillag - Kepler és a mágus-királyok...

A csillag, amely most is felettünk ragyog, csak bizonyos időközönként olyan, mint bő kétezer éve, Jézus születésekor.

Ezt látta világosan 1603-ban - az akkori Szaturnusz-Jupiter együtt állas okán - Johannes Kepler csillagász, II. Rudolf német-római császár udvari asztrológusa is.  Mert Kepler az egykori antik asztrológia szimbolikus nyelvezetének ismerőjeként - nem is tudván a későbbi, 1925-ben, Paul Schnabel orientológus által megtalált Párthus Birodalombeli Szippar ősi csillagvizsgálójának beszédes agyagtáblájáról – nagyszerű megfejtésre jutott Jézus születési dátumával kapcsolatban.

Kepler és az ősi szippari csillagvizsgáló anyagtáblájának csillagászati adatai szerint is Kr e. 7-ben volt ugyanis az a messianisztikus Szaturnusz-Jupiter bolygóegyüttállás, amelynek a fényét látták a Napkelet Bölcsei, a keresztény középkorban „átkeresztelt” Három királyok, azaz az egykori mágusok is.

A mágus, azaz „mag” és annak többes száma a „magi” szó annak keleti népnek az asztrológus-papjait jelöli, akiket Máté az Evangéliumában a „Napkeletről jött bölcsek”-nek nevezi. Jézus idejében e „Napkeletnek” nevezett térség az akkori Párthus Birodalom és Perzsia voltak. Tudós papjai pedig azok a mágusok, akik az ősi sumér csillagászat és asztrológia továbbvívői.

A Mithras-kultusz „Győzelmes Nap”-jának „megkeresztelése” és az Epihanea ünnepe...

A Vízkereszt, vagy ahogyan népünk korábban hívta, a Szentkereszt napja annak a január 6-i - a nyugati egyház által „Epiphania Domini”, azaz az „Úr megjelenésének” a magyar név-változata.

Azonban Jézus születése, messianisztikus eljövetele után még néhány évszázadnak kellett eltelnie mire „kitisztult” a Karácsonyi ünnepkör 12 napjának a „sorrendisége”, benne az emberi életet biztosító Fény születésének, azaz „megnyilvánulásának”, „megjelenésének - görögül - az Epiphanea-nak” az ünnepnapja is.

Az ókeresztény egyház a 3. században említi meg először, az antik világra óriási hatást gyakoroló Mithrasz Fény-Isten kultuszának - Rómától-Párthián-Perzsián át Indiáig érő - a Nap-kultusz szellemiségéhez és naptári időbeliségéhez (december 25.) „alkalmazkodó” ünnepét. Az ókeresztény szent irat a perzsa-mágusok jövendöléséről, a Szerencse-csillag (Jupiter) felkeléséről, s Mithras Napisten gyermektestben való megtestesüléséről, vagyis a későbbi Epiphanea ünnepéről mesél.

Azonban még egy kis időnek kellett eltelnie, mire „tisztázódott” ki-kicsoda, azaz mi-micsoda a széttöredezés szélén álló Keresztény Egyházban és annak naptárában. Hiszen a politikai hitviták által beárnyékolt keresztény ünnepköröket igen nehéz lett volna mind szélesebb körben elfogadtatni a nagy Anyatermészet kozmikus törvényei ellenében.

Így „keresztelődött” meg a Téli napfordulón megszülető kozmikus Fény, s így vált a téli napfordulón megszülető Nap Jézus születésnapjával egylényegűvé.

S ezért döntött úgy Róma a IV. századra, hogy - megerősítve Jézus, spirituális minőségét - az ősi keleti Mithrasz Napisten-kultusz téli napfordulójának, a „Győzedelmes Fény”, azaz a „Sol Invictus” ünnepéhez kapcsolja Jézus születését. (december 25.)

S Ezért kellett aztán az Epiphanénak is új „identitást” adva, a karácsonyi ünnepkört lezáró misztikus 12. napra, január 6-ra tenni „az Úr megnyilvánulásának” ünnepét.

Így míg a Nyugati Egyház a történelmi Háromkirályok, a mágus-papok látogatásának napjává, majd később a Kánai menyegzőn a víz borrá változtatásának, tehát Jézus Istenségének első megnyilvánulásává „tették” január 6-át, addig a Keleti Egyházban Jézus Jordánban való megkeresztelkedésének ünnepnapjává vált a mai Vízkereszt napja.

S így vált Krisztus keresztségének emlékére Vízkereszt az ünnepi keresztelések, a házszentelések, a víz megszentelésének, a keleti Egyházban pedig a folyók megszentelésének ünnepévé.

S így lett január 6-a a magyar hagyományban - a nevében is mindezt megmagyarázva – Vízkereszt, azaz Szentkereszt napjává.

A Három királyok és az Orion csillagkép...

Amíg az ember szerves együttműködésben élt a nagy Anyatermészettel még tudta, hogy a csillagos égbolt, s annak rajzolata beszédes. Mindent elárul az olvasója számára. Éppen ezért az ókori világ nagy kultúrái ismerték, értették, olvasták, beszélték az Ég nyelvét. Az antikvitás műveltségében a csillagos ég az Isten-világgal volt azonos. Az égbolt jelei pedig nagy jelentőséggel bírtak az ember világára.

Ezért őseink hitében a Téli Égbolt Orion csillagképe - amely talán a mai ember számára is az egyik legismertebb az őszi-téli égboltról – utat mutat – valós és szimbolikus, értelemben is a halandó ember számára.

A magyar hagyomány „Három királyok járása”, s a „csillagozás” szokása is erről az ősi örökségről árulkodik. Népünk hitében a „Háromkirályok” nem más, mint az Orion Csillagkép úgynevezett három legfényesebb - szinte mértani egyesre felrajzolható - csillaga, amely a téli égboltról vigyázza emberi világunkat.

Az évkör átellenes nyári időszakában, a Fény uralmi idejében, azaz a nyári napforduló napjaiban az Orion csillagai a fényló Nappal együtt állva az emberi szem számára „eltűnik”, hiszen ahogy a régiek hitték a ragyogó Nap fényébe „öltözve” maga a Napisten csillagteste.

Vagyis a karácsonyi ünnepkör, s az azt lezáró január 6-i „Csillagozás és a Három király-járás” régi szokása nem más, mint az antik népek ősi Mithras kultuszának a magyar népi hitvilágban, kultúrában való tovább élése, annak „megkeresztelése”.

Vagyis az ég üzenete: a Fény születésének a megjelenése, a Fény győzelmének a „megnyilvánulása”, azaz maga az epiphanea.