Napszentület – az "esztendő estéje", az őszi Nap-éj egyenlőség napja

 Napszentület – szeptember 23-a, az "esztendő estéje", az őszi Nap-éj egyenlőség napja

(Arany János: Toldi estéje –

Amint a mindent tudati megvilágításba hozó, Életet termő, áldott Nap Fényjátéka a naptári napokat négy részre osztja, azonképpen az évkört is négyrét osztó Napjárás, négy évszakra, négy évköri sarokpontra, kereszt alakban tagolja a szakrális évet.

Ezért, ha az őszi Nap-éj egyenlőséggel évköri értelemben szembenálló pontját - a tavaszi napéjegyenlőséget Kikeletnek, azaz az esztendő pirkadatának, hajnalának, napfelkeltéjének nevezzük - amikor a horizont, azaz a látóhatár fölé bukik az éltető Nap, majd a csillagászati nyár kezdőpontját, a nyári napfordulatot, „delelőnek” - úgy az esztendő estéjének, naplementéjének, azaz Napszentületének is hívhatjuk az őszi Nap-éj egyenlőség, áldott pillanatát.

A Létezés egyensúlya...

Az Anyatermészet, az Évkör ezen ihletett pillanatában megmutatja embernek, s világnak milyen is volna a létezés egyensúlya, az élet harmóniája... 

Hiszen szeptember 23-án, - ahogyan Arany János, a Toldi estéjében fogalmaz -, „őszbe csavarodik a természet feje...”, hogy az Őszpontot követő napokban, percről percre elfogyjon a világunkból a Fény... S hogy a természet rendjével együttmozduló, tudatos ember - amint kint, úgy bent is - lelki befelé fordulással eljusson a Téli Napfordulathoz, az esztendő éjjeléhez... A szakrális fordulóponthoz, ahol az éjszaka sötétjéből harmadnapra, megszületik a várva várt Fény...

Nagy tanulság az ember számára tudatosan követni az Anyatermészet 365 napos csodálatos összhangját, az év körös rendjét: 

-a tavaszi újjászületés erejének rügyfakasztó kiáradását, 

-a nyári - minden bút, bajt, félelmet maga mögött hagyó, a világot keblünkre ölelő - lelkületünk önfeledt boldogságát, 

-az ősz elmúlásának lélekbúvár befelé fordulását,

-s a hideg tél szeretettel-teli melegséget és isteni Fényt áhító lelki erőpróbáját. 

Hatalmas kozmikus erők rendre hullámzó mozgása „odakint” a természetben, s hatalmas lelki erőpróbája „idebent”, a lélek magányos világában.

Ám ilyenkor, az őszi nap-éj egyenlőség „patikamérlegén”, Mérleg 0. fokának egyensúlyi pillanatában, a Teremtés végtelen nagysága előtt nyitott tudatossággal állva, ihletett pillanatokkal áldja meg emberlétünket az Ég. 

Mert nagy tanítás a Képmás-énünk számára, vajon milyen is volna emberlétünkre vetítve ugyanez az arányosság? Milyen is volna, ha...

- a külvilági lét hangos színterén zajló emberi erőpróbáink azonos mértékű belső töltekezéssel, szellemi inspirálódással, istenközeli élménnyel találkoznának?

- Ha ilyen egyensúlyi harmóniában élné az emberiség a mindennapjait, akkor ma bizonyára nem itt tartanánk... 

S nem itt tartana a mára végtelenül eltorzult, önmagából kifordult, végletes fokozatra kapcsolt világ sem...

Az erők arányos összhangja...

Az őszi Nap-éj egyenlőség egy ihletett pillanat. 

Az Isten által kétarcúra teremtett világ polaritás kiegyensúlyozottságának, az egymást feltételező elvek harmóniájának, az egymást éltető erők arányos összhangjának az ihletett pillanata. Dualitás...

Mert az igazságosságot, egyensúlyt jelképező  „kétkarú” Mérleg havának a kezdőpontján állva, azonos mennyiségű a fényes és a sötét órák száma, arányos egyensúlyú a kifelé fordulás, a befelé tekintéssel...

S arányos hosszúságú a nappal és az éjszaka. Ezért arányos mértékű lehetne emberi létünkben is az aktív lét és a passzív belső hangolódás:

a tettre kész „kiáradás” és az elcsendesült „befeléfordulás” ideje. 

Nagybetűs harmónia...

Az Évkör - emberi okulásunkra - kétszer enged bepillantást ebbe a tökéletes természeti egyensúlyba, a teremtő erők arányos eloszlásába: Kos csillagjegy 0, Tavaszkezdő fokán és ősszel, Mérleg 0. fokán... 

Ám ilyenkor ősszel, sokkal mélyebben érzékeljük a változást, mint fél évvel korábban a kifelé nyíló, rügyfakasztó tavasz idején.

Mert a Természettel együtt mozgó lelkünk számára ez az őszi befelé figyelés, az elmúlás felé tekintés, a sötétség felé haladás mindig nehezebb... Mert ilyenkor Mérleg 0. foka után, a "visszavonulás" felé halad a lelkünk...

Oda, ahol a Teremtés nagy belső erőivel, önmagunk mélységesen törékeny részével, mások elől elhallgatott leplezetlen érzékenységével találkozik az egotól pucérra vetkőztetett lélek...

Mert ebben a hamarosan ránk boruló, külső fénytelenségben, az Évkör befelé forduló, őszi időszakában, a természet elmúló, majd tetszhalott állapotában szembesül az ember a saját eltussolt, meg nem élt, halogatott érzéseivel gondolataival, tennivalóival...  

Hatalmas tükörbe nézés ez.

A lelkiismeret tükrébe néz ilyenkor bele a saját személyiségünk. 

A földi polaritás hatalmas emberi harca ez, mert az őszi nap-éj egyenlőség fordultával, ilyenkor jön rá a lélek, mennyire magányos, ha nem a magasabb szellemi minőségben keresi élete megoldatlan kérdéseire a válaszokat... 

Mert ebben a pillanatnyi „tükörtartó” egyensúlyban veszi észre, megbillent mindennapjainak minden rezzenését, azt is, hogy a hamarosan eluralkodó hatalmas fénytelenségben, ha nem Istennel van, akkor mennyire egyedül van...

Nehéz ezért ilyenkor az önszembesítés, kemény dolog a számadás, súlyos teher a lelki elszámolás önmagunk és a Jóisten előtt... 

Mert szeptember 22-én Mérlegbe lép a Természet, s a Teremtés nagy mérlegére lép rá a lelkünk is, mely hamarosan Szent Mihály napján, a mennyei seregek vezére előtt - ahogy a mondás is tartja - elszámoltatik...

S mint esténként, úgy az esztendő estéjén, Napszentületkor is, összekulcsolt kézzel, el kell, hogy végezze az ember az elszámolást önmagával, tetteivel, gondolataival, cselekedeteivel! Mert oly sok förtelem szakadt mára a világra, amelynek a terhe – hacsak nem változunk helyes irányba - fel fogja borítani a nagy Anyatermészet mára súlyosan elbillent „mérlegét”!