"Magvető Máté" – Máté evangélista ünnepe, s az őszi búza magvetése...

"Magvető" Máté – szeptember 21-e, Máté evangélista ünnepnapja, s az őszi búza magvetése... 

„A szántóföld pedig a világ;

a jó mag Isten országának fiai;

a konkoly pedig a gonosznak fia”

(Máté 13: 38), 

Hogy mi a közös az evangélium „magjának” elvetése és az őszi búzavetés között? Máté, a „magvető” evangelista, kinek névünnepét szeptember 21-én ünnepli a keresztény világ, s akinek nevéből ered a „mátéhét” kifejezés, amely hagyományosan, a parasztkalendáriumban az őszi búza vetésének a lezárását jelezte. Amolyan határvonal... Mert az egykori bölcs naptárkészítők, az első Evangélium „magvető” szerzőjét, a "határvárosba" született Máté evangélista névünnepét, évköri határvonalba "ültetették"... Mérleg havának „indításaként”, az évkör-kereszt rajzolatának szimbolikus pontjába, az őszi napéjegyenlőség „határába” illesztették... S a mezőgazdasági évet évköri rendbe szedő parasztkalendáriumban, az őszi búzavetés szakrális cselekedetének lezárását, a "mátéhéthez" igazították...

A jellel áldott jeles-napok, mivel jelentőségteljes üzenetet hordoznak, ezért ünnepelni is csak úgy van értelmük, ha lényünk legmélyén értjük, s át is éljük a jelentés valóságos tartalmát.

A régiek még tudták, hogy minden szimbólumnak, minden névnek, minden cselekedetnek, s azok naptári elhelyezkedésének jelképes üzenete van. A jeles napok szentjeinek cselekedete útmutató, igazodási pont az emberi lélek fejlődéséhez. A Kozmosz törvényét és az Anyatermészet körforgását rendszerbe szedő naptári évvel, a szakrális évvel való együttműködés, pedig támpontja az emberi életnek. Mert az ünnep üzen... S a jeles napok, az aktuális égi jelekkel összhangban figyelemfelkeltő, megfontolandó, szellemi üzenetet hordozó aktuális mondanivalók.

Ez „magvető” Máté apostol és evangélista naptári ünnepével sincsen másképp...

Mérleg határában...

A martirológiumok, azaz a „vértanú-akták” Máté neve napját az ember földi létezését keretező, s azt „keresztező” fény járásához, vagyis az évkört kereszt alakzatban négyrét osztó Naphoz, s annak fordulataihoz „igazították”. Máté esetében szeptember 21-re, az őszi napéj egyenlőség „határába” illesztették, s ezzel a Nap Mérleg havába lépésének a pillanatához rendelték...

Így esett, hogy az ég járását és az idő fordulását oly jól ismerő, egykori bölcs naptárkészítők - kik a természeti, s antik hagyományokat is, rendre megkeresztelték, s azokat a keresztény évkörbe illeszttették -, a Kafarnaum határvárosában vámszedőként működő, ebből fakadóan mérleggel dolgozó Mátét, a „mérlegelő” adószedőt, a Jézus hívására tanítvánnyá váló Mátét, a későbbi, első Evangélium „magvető” szerzőjét, Mérleg havának „indításaként”, az évkör-kereszt „rajzolatának” egyik szimbolikusan beszédes pontjába, az őszi napéjegyenlőség „határába” illesztették. 

A megkeresztelt hagyomány...

A magyar nyelvben a Fény Fiút, azaz az Úr Jézus arcát formázó, Életnek nevezett búza, szentség volt a magyar ember számára. Ezért a búzával való foglalatosság is szent cselekedetnek számított a régi ember életében. S mivel az emberélet, s a földi létezés minden mozzanata a Fény járásához igazodott, azonképpen a búzanövénynek az évkört keresztül szövő mezőgazdasági munkálatai is, a naptári évet négyrét osztó, az évkörre „keresztet” rajzoló Napfordulatokhoz illeszkedett .

Ekképpen vált a búza elvetésének ideje az őszi napéjegyenlőség „határában”’ az úgynevezett „Máté hetében” a mezőgazdasági év elvégezendő feladatává.

De a „mátéhéttel”, azaz az őszi napéj egyenlőséggel átellenben, a tavaszi napéjegyenlőséget követő Gyümölcsoltó Boldogasszony napján oltott, szemzett fákat is ezért rakták körbe búzaszalmával, sőt piros szalagokat és szent olvasót is kötöttek rájuk, hogy azok a rossz erőket távol tartsák, hogy az így oltott fák bő termést hozzanak. Sőt ezért vált a búza tavaszi sarjadása és szentelése az évkörben átellenben álló másik evangélista, „Búzaszentelő Márk” „feladatává”.

De az Ég, s az ember akaratának is fejet hajtó, aranyló búzakalászok szertartásos aratása is, ezért kapott helyet a „körös-köröszt” évköri alakzatban, éppen a nyári napfordulatot követően, Sarlósboldogasszony ünnepének ölelésében.

S végül az évköri kereszt alakzatot „lezárandó”, kapott „főszerepet” a téli napfordulatkor megszülető Fény, életet adó ünnepének, karácsonyi „kellékként”, a búzaszalma, amely közepibe, a jászolba születő Fény fiú, az Igazság Napja, Jézus megszületett...

Mert a régiek életében az élet nagy dolgai még szentségnek számítottak, így egész szimbólumrendszert építettek az életet adó és azt oltalmazó isteni Fény köré, hogy az, a megszentelt emberi élet szépséges csodáját magasztalhassa. 

 A magvető fohásza...

.„Atyának, Fiúnak Szentlélök Istennek nevibe elvetöm, szaporodj” – szólt a magvető fohásza, ki az őszi búzavetés szakrális cselekedete előtt, nemcsak a lelkét, de - az utolsó vacsoráról ismert lábmosással - a testét is megtisztította, hogy tiszta fehérneműbe öltözve, fizikailag is megtisztulva, a napköltét is megelőzve induljon a határba. 

Az egykori parasztkalendárium ugyanis úgy tartotta, hogy a búzát legkésőbb ilyenkor, szeptember harmadik dekádjában, az apostol névünnepét követő, úgynevezett „Máté hetében” jó elvetni, s azt is a hétnek azon a napján jó kezdeni, amelyiken az előző aratás kezdetét jelölő, Sarlósboldogasszony ünnepét követve, a nyári Ég boltozatán meglátták a Fiastyúk csillagzatát feltűnni az égen.

A magvető ilyenkor a nyelve alá az Élet szent hármasságának a tiszteletére három búzaszemet tett, s a vetés elvégzéséig ott is tartotta, „hogy az ég madarai, a termést ne tizedeljék meg.”

Az őszi magvető, ugyanakkor az évkör-kereszt következő stációját, a téli Napéjegyenlőség fényt szülő ünnepét, a Karácsonyt is megidézte a Mátéhét „varázserejű” napján... A karácsonyi abroszba tett, szenteltvízzel megszórt búzaszemekre ugyanis keresztet vetett, s e szentelmény közé egy pénzdarabot kötött, amelyet a munka végeztével Mária oltárára helyezett... Ráadáskéntpedig „a búzavetés országszerte a karácsonyi abroszból vagy háziszövésű sütőabroszból történt, ugyanabból, amelynek vásznából az aratógatya is készült.”- írja Bálint Sándor néprajzkutató az Ünnepi kalendáriumában.

A gazda a vetés elején a markából keresztalakba szórta a vetőbúzát az Anyaföldre, s közben ekképpen fohászkodott: „Uram, istenem segíts! Nekünk is elég legyen, de jusson a szegényeknek is!”

Végül a magvető a vetés kezdetén és végeztével a föld négy sarkába térdelve imádkozott, s hogy fohásza az Égig érjen, legközelebb, a szakrális év átellenes ünnepén, az évkör-kereszt átellenes pontján, ahol a népi mondás szerint: „Márk jő zöld búzával..., Búzaszentelő Márk, azaz Márk Evangelista névünnepén folytatta fohászát...