„Érik” már a magyar „aratás” – Sarlós Boldogasszony asztrális-szakrális üzenete
„Érik” már a magyar „aratás”... – avagy az ünnep, amelynek minden „rétege” üzen
2023. Sarlós Boldogasszony Teliholdjának, az aratás kezdetének asztrális-szakrális üzenete
“Isten áldása van azon a helyen,
ahol a szent Szűz keresztül megyen…”
Olyan áldó, égi jelek, alatt állunk, amely egybecseng az évkör szakrális üzenetével, s amelynek segedelmével, Sarlósboldogasszony óvó védő, támogató erejével ismét közelebb lépünk ahhoz, hogy felismerésre, megértésre leljen a következetes magyar álláspont, a "magyar mag", melyet "elvetettünk"...
Az ünnep üzen... Így van ez ezekben a július eleji napokban, a magyar hagyomány szerinti, Sarlósboldogasszony ünnepének napjaiban is. Amikor nemcsak a keresztény hagyomány szerinti, „nehézkes Mária” , azaz Jézust a méhében hordó Szűz Anya és Keresztelő Jánost a méhében hordó Erzsébet „találkozásának” az ünnepén, de olyan kozmikus jelenségek, mint a Nap útja és a Tejút kereszteződésében, a kaput formázó Ikrek csillagkép kapujában, azaz ég és föld, Isten és ember „találkahelyén” is járunk egyben...
Az Anyatermészet olyan évköri pillanatába „lépünk” ilyenkorra, ahol az Isten magasabbrendű akarata előtt „fejet hajtó” aranyló búzakalász – ki Máriához hasonlatosan - magába rejtve, nevelve, növelve, táplálva „gyermekét”, a Jézusarcot öltő búzamagot, várja sorsa beteljesülését az aratás ünnepélyes kezdetén, hogy „áldozata kedves legyen a Mindenható Atyaisten előtt”...
Ám ilyenkor, július elején, hazánk csillagzatának kiemelt pontján is „járunk”, ahol idén, ráadásként olyan áldó, égi jelek, azaz bolygókonstellációk alatt is állunk, amely egybecseng az évkör szakrális üzenetével is... Így érti, kinek érteni kell, hogy, minden nehézség, drámai külvilági történés ellenére is, „érik” már a magyar „aratás”...
Áldásos úton - Sarlós Boldogasszony 2023-as csillagzata
Július elején, a poláris világ kétarcúságának női minőséget hordozó Rák időszakában járva, az Ikrek csillagkép „büszkén menetelő” Alhena csillagának fényében (Alhena-Nap együttállás) a fejünk felett a két sorsbolygó: a Szaturnusz és a Jupiter támogató kistrigonjában a Nap-Merkúr együttállása ölelkezik a Tejút és a Nap útjának Találkozási pontján, s a kaput formázó Ikrek csillagkép kapujában.
Áldó ölelésünkben a hitet, magyarságtudatot, s reményt adó Jupiter, azaz a magyarok csillaga, s a kitartást szorgalmazó, céltudatosságot, eltökéltséget és elkötelezettséget segítő Szaturnusz erői világítják be a felismerés gondolatával, s az ok-okozat értelmével teli mindennapjainkat, vagyis az aktuális, július 2-i Boldogasszony ünnepét és a fejünk felett ható Nap-Merkúr együttállást, s az ünnep másnapjára kiteljesedő Telihold összetett bolygókonstellációját. (Alhena -Nap-Merkúr együttállás- Szaturnusz- Jupiter segítő kistrigon, Nap-Merkúr és Hold szembenállás)
Mindez egy olyan szakrális évköri ponton „történik”, amely Hazánk csillagzatának kiemelt, a külvilágot, diplomáciát, külkapcsolatokat, s a külföldet szimbolizáló pontján, a Descendensén helyezkedik el. (Nap-Merkúr együttállás – Sarlós Boldogasszony ünnepére eső Descendens-Alhena együttállás!)
Vagyis a nehéz út, amelyen magyar sorsunkban járunk, most áldás alatt áll! S a szimbólumok olvasatában, csakúgy mint a régente, az Életnek nevezett búzamag az aranyló kalászban, mely fejet hajt Isten magasabbrendű akarata előtt, s életet, táplálékot, reményt, s hitet ad a jövő számára, úgy adnak reményt a 2023. Sarlósboldogasszony ünnepét körbeölelő égi jelek! Ezért igaz az imádság, amint a régiek is mondták:
„Áldás van azon a helyen,
ahol a szent szűz keresztül megyen...”
S még akkor is így van ez, ha kívülről, s belülről is bomlasztó erők sokasága szeretné megbontani itt és most a Napút és a Tejút keresztútjában, Ég és Föld éltető erőinek a kereszteződésében, Isten és a magyar ember akaratának egységét.
Azonban a szakrális missziót, a szent küldetést, a Boldogasszonyi tulajdonságot hordozó, békítő szándékú nemzeti akaratot - amelyet beragyog a fejünk felett ragyogó az Alhena állócsillag szent küldetése -, „a hajthatatlanság és a büszkén előremenetelő vállalás” csillagszimbóluma segíti! Hatalmas erő ez, amely a Tejút és a Napút metszéspontján való „ünnepi találkozásnak”, azaz a Jézust a méhében hordozó Mária és keresztelő Szent Jánost a méhében hordozó Erzsébet találkozásának az évköri pontja is egyben...
Vagyis a keresztény hagyomány szerinti ünnep naptári elhelyezkedése, s annak Magyarország csillagzatában való „elhelyezkedése” is az égi és földi, azaz az isteni és emberi szféra útkereszteződésében ragyog! Keresztúton áll, azaz a kereszt szakrális ereje alatt, Isten és ember „ölelkezik” a csillagok alatt...
Ahol ma, 2023-ban, ráadásul a fejünk felett ható, aktuális égi jelek is óvó védő, féltő, bátorító, s támogató áldása, jupiteri hittel és szaturnuszi alázattal, valamint a kimondott, s külvilágban hangoztatott szó, s az elimátkozott fohász (Nap-Merkúr) ereje által teljesíthető az égben megírt magyar küldetés!
S bármennyire is hangzatosak e fent leírt szavak, attól még a nagyívű analógiák egybecsengenek, mert:
- a szakrális év ünnepi pillanata, azaz Sarlós Boldogasszony óvó védő, tápláló, s szegényeket gyámolító ereje,
- az ünnep szimbolikus tartalma: azaz a magyar aratás kezdőnapját kijelölő ünnep, azaz az „aratás királynéjának” életet tápláló az asztalunkra éltető Életet, azaz búzát tevő, s kenyeret adó magyar valósága
- az égi-földi, azaz a július 1-3 közötti naptári, s kozmikus „találkehelyének” a szimbóluma, amely a földi létünket befolyásoló és azt életenergiával megtöltő Nap pályájának és a mennyországba vezető Tejút-Világfának a kereszteződése,
- az ősi asztrológiai hagyomány szerint: a fejünk felett ilyenkor „büszkén előremenetelő”, hősies helytállást szorgalmazó, Marsikus jellegű, bátor Alhena állócsillag fénylő ragyogása, (Nap-Alhena együttállás)
- valamint a fejünk felett ható, aktuális Égi jelek segítő erejű, kistrigon konstellációba rendeződő, támogató erejű bolygókapcsolata (Telihold, Nap-Merkúr együttállás- Jupiter-Szaturnusz kistrigon)
- s elsősorban Hazánk csillagzatának, Magyarország horoszkópjának és a július 1-3 közötti Telihold bolygókonstellációjának ( Asc-Desc tengelyen) való „találkozása”
ad kellő felismerést, reményt, bátorságot és kitartást ahhoz, hogy elhiggyük, igenis Boldogasszonyhoz intézett fohászainkkal, s az Ő óvó, védő, támogató erejével, beérhet a termékeny, építő szándékú, a világ sorsát gazdagító, s az helyére billentő közös magyar munkánk gyümölcse! Kezdődhet az "aratás"...
Nem véletlen, hogy a régente a keresztény magyarság - amely ősi gyökereiben őrizte a kozmosz archaikus hagyományát, s azt ötvözte a bölcs naptárkészítők által a kozmikus szimbolumokra „ültetett” keresztény hagyománnyal - minden munkáját a Szűzanyával együtt és a Szűzanya oltalma alatt végezte!
Vagyis itt az idő egy mélyen ható pillanatra megállni az aranyló búzatáblák mellett, és köszönetet mondani az Életet mozgásban tartó, éltető, teremtői elvnek, s az ünnepnek, amely most is, mint oly sokszor - amelyet igyekszem mindig a Csízión meghangosítani – több rétegében is üzen! Mert amint a most aratott búza, úgy a most "aratott" emberi cselekedet, azaz a megérlelt gondolat, a most kimondott szó, a szent fohász is ( Nap-Merkúr együttállás) a jövő stabilitását (Szaturnusz) és boldogító reménységét (Jupiter) szolgálja!
Vagyis több rétegében is igaz a mondás, hogy
“Isten áldása van azon a helyen,
ahol a szent Szűz keresztül megyen…”
Bizakodhatunk benne, s ha figyeljük a külvilágból jövő hangot, a híradásokat (Nap-Merkúr együttállás), hogy beérik az a sok-sok, nehézkes munka, azaz beérik lassan a „magyar mag”, amelyet hazánk „odakint”, a külvilágban elvetett... (R. Descendens-Nap-Merkúr együttállás).
S egyre többek tudatában születik meg a felismerés (Telihold), azaz igazolódik be, hogy: „nem igazunk van, hanem igazunk lesz...” Hiszen ki szertenéz a külvilágban láthatja (tr. Telihold és Mo. képletének a külvilágot szimbolizáló R. Descendens és Asc tengellyel való együttállása szexti Szaturnusz), hogy mindaz a szaturnuszi nehézség, a helyes szaturnuszi határokat nem értő, s a határtalanság szaturnuszi következményeit nem ismerő elgondolás, amely rászabadult a világra, miféle súlyos, szaturnuszi következményekkel jár...
Vagyis olyan világi történések, azaz olyan égi jelek alatt állunk, amely szerint végre - egyre többek számára - megértésre lelhet mindaz az igazság, a következetes (Szaturnusz) magyar álláspont (Jupiter), amely az elmúlt évek hosszú diplomáciai (Asc-Desc tengely) munkájával, s konzekvens kitartásával (Szaturnusz), elvetettünk... Azaz „érik” már a magyar „aratás”...