Királyi színbe öltözve...  – Július 2. Sarlós Boldogasszony napja

Királyi színbe öltözve...  – Július 2. Sarlós Boldogasszony napja, az aratás kezdetének ősi magyar ünnepe

A keresztény magyarság minden munkáját a Teremtő Rendjébe ágyazva, a kozmosz szabályaihoz illeszkedve, s az Anyatermészet járásához igazítva, a Szűzanyával és a Szűzanya oltalma alatt végezte. Sarlósboldogasszony az aranysárgába öltözött búza aratásának a királynéja...

A régi magyar hagyományban Sarlós Boldogasszony napja az anyaság, azaz a boldogasszonyi tulajdonságok felmagasztalását jelentette, mivel az eddigre beérett, aranyló színbe öltözött, a Teremtő akarata előtt fejet hajtó búzanövény ilyenkorra áll készen, hogy önmagát feláldozva életet adjon az ember számára.

A régiek hitében a learatott búzában, benne él az önmagából adó, óvő, védő, tápláló, önzetlen szeretet ereje, csakúgy ahogyan az Életet, a búzamagot adó búzanövény az önmaga testéből tápláló „önzetlenségében,” is benne él a női minőségű, Életet éltető tulajdonságnak az analógiája. 

A szimbólumok világában a búzanövény – a többi „gyümölcsöt” adó növénnyel egyetemben - nőies tulajdonságokkal rendelkező, nőnemű élőlény, „ki” a testében, Sarlósboldogasszony nyárközepi napjára, a „királyi színbe” öltözött kalászában óvja, védi, táplálja, a mindezidáig növesztett, férfi elvű, aranyló „gyermekét”, a búzamagot.

Azt a búzát, melyet a magyar nyelv Életnek keresztelt. 

A szimbólumok misztikus világában ezért a növény magja, azaz férfielve, a búzamag, maga Jézus. Akit anyja, Mária növel, nevel, növeszt és táplál csakúgy, mint a vele - szimbolikus értelemben véve – ővele azonosságot hordozó, női minőségű búza növény....

Aki látott már életében kalászból kihullott búzaszemet - amely egy kicsiny arcot, egy kicsiny pólyásgyermeket formáz – bizonyára mélyen meghajol a természet szépsége, az isteni tudatosság lenyűgöző hatalma felett...

Csakúgy, ahogyan a búza növény, „aki” az évkör ezen idejére, az „Aratás királynéjának”  boldogasszonyi ünnepére „királyi színbe” öltözve, aranysárgára érve hajtja meg a fejét a Teremtő Úristen akarata előtt. 

A növény sárgára érett kalásza ugyanis az aratás boldogasszonyi ünnepnapjára meghajolva „hajt fejet”, hogy önzetlenül engedje át magán a Teremtő akaratát: hogy a testében, a kalászában dédelgetett búzamagot egy magasabb rendű cél, az Élet számára átadhassa...

Éppen úgy, ahogyan azt Mária tette: „fejet hajtva”, azaz elfogadva a Teremtő Úristentől rendelt sorsát, „átengedje” méhét az Isten gyermekének, majd az aranyló Fény Fiát a világra szülve, átengedje Jézust a világ számára...

Fenséges és szépséges analógiák sora, amely mellett nem lehet hidegen elmenni, csakis megállni és köszönetet mondani a mindennapjainkat mozgásban tartó, Életet éltető, teremtői elvnek!

Mert, amint azt a régiek hitték: a most aratott búza a jövő reménysége! 

Táplál, éltet, s a jövő számára életet ad. Az Élet újra születésének a szépséges analógiáját hordozza. 

A Teremtés rendezett körforgásában pedig a learatott búza mag - mint vetőmag - az éltető, női minőségű Anyaföldbe kerülve, ismét növényt teremt, hogy újra és újra magot adjon az eljövendő Élet számára.

Tökéletes spirituális összhang, szimbolikus körforgás, az új élet ígérete...

Nem véletlen, hogy régente a gazdák nem azt kérdezték egymástól mennyi búzája termett a másiknak, hanem „mennyi élete”...

S mivel a keresztény magyarság minden munkáját a Teremtő Rendbe ágyazva, az kozmosz szabályaihoz illeszkedve, s az Anyatermészet járásához igazítva a Szűzanyával és a Szűzanya oltalma alatt végezte, így a nyár közepére beérett aranyló búza begyűjtésének, az aratás kezdetének ünnepéhez is a Boldogasszony nevét társította.

Így vált a régiek hitében Sarlós Boldogasszony az aratás édesanyjává, királynéjává, aki gondoskodik a szegényekről és a rászorulókról.

Az évkör számos Boldogasszony ünnepének a sorában ezért a június 2.-i Sarlós Boldogasszony napja a szegények, a szükségben szenvedők oltalmazója, a betegségben, fogságban sínylődők pártfogója, s a várandós édesanyák óvó, féltő, gondoskodó vigyázója.