Az aratás királynéja, az eljövendő Élet reménysége... - Sarlósboldogasszony napja
Az aratás királynéja, az eljövendő Élet reménysége... - Sarlósboldogasszony napja
július 2.
“Isten áldása van azon a helyen,
ahol a szent Szűz keresztül megyen…”
A keresztény magyarság minden munkáját a Szűzanyával és a Szűzanya oltalma alatt végezte, így az eddigre beérett, „királyi színbe” öltözött aranyló búzanövény begyűjtésének, az aratás kezdetének ünnepéhez is még a Kereszténység előtti időkből átörökölt, ősi magyar Boldogasszony nevét társította.
Eleink úgy tartották, hogy Sarlós Boldogasszony azért az aratás édesanyja, királynéja, mert Ő az, aki lemondva saját akaratáról, fejet hajtva a Teremtő akarata előtt, miután növelte, nevelte szent gyermekét, önzetlenül adja oda egy magasabb rendű, szent cél érdekében.
Csakúgy, mint az a búzanövény, aki „gyermekét”, az aranyló kalászban növelt, nevelt, Jézus-arcot formázó búzamaggal, önamagából adva, önzetlenül táplálja az eljövendő életet.
Az évkör számos Boldogasszony ünnepének a sorában ezért a június 2-i Sarlós Boldogasszony volt mindig is a szegények, a szükségben szenvedők oltalmazója, a betegségben, fogságban sínylődők pártfogója, s a várandós édesanyák vigyázója, az eljövendő élet reménysége.
De vajon miért kapta a nyár derekán mindezt a magasztos tulajdonságot Mária?
A magyar Sarlós Boldogasszony
Míg Július 2-án, Sarlós Boldogasszony napját ünnepli a magyar kereszténység - amely az aratás kezdetét jelenti ősidők óta a magyar ember számára – addig a világegyház számára nem volt mindig kézenfekvő ez a Mária ünnep sem.
Csak a 13. század táján indult a Kárpát-medencéből hódító útjára ez a Mária-Ünnep is. Azonban a világegyháztól eltérően, amely „csak” a Jézust a méhében hordozó Szűz Máriának Erzsébetnél tett látogatását ünnepli ezen a napon, mi magyarok az ünnep szakrális mondanivalóját, az Életet óvó, védő, éltető gazdagító, boldogasszonyi tulajdonságát is ünnepeljük.
Mert a régiek hitében - akár a szűzanya méhében ekkor mozduló magzatnak, akár a búzanövény életet adó magjának az analogikus olvasatát tekintve - az életet adó anyai minőség növesztő, tápláló, boldogító, reményt adó, s a magasabb rendű előtt önzetlenül fejet hajtó, tehát női minőségű tulajdonságainak a felmagasztalását jelentette az Anyatermészet járásához, s az aratáshoz „hangolódó” július 2-i ünnepnap.
Az aratás Királynéja
A búza növény - amely a szimbólumok ősi nyelvezete szerint nőnemű élőlény - az évkör ezen idejére aranysárga „királyi színbe” öltözve, megérve az isteni akarat beteljesítéséhez, fejet hajt a Teremtés szándéka előtt.
Az Élet magasabb rendű folytonosságába ágyazódó végzetét várja. Hiszen a növény aranyló kalásza szó szerint, „fejét” lehajtva, meghajol, hogy élete árán is átengedje magán a Teremtő akaratát. Hogy a testében, a kalászában dédelgetett, növelt búzamagot, önzetlenül adja át egy magasabb rendű cél: az Élet, az ember táplálása számára...
Csakúgy, ahogyan Mária is tette... Elfogadva sorsát, önmagába „engedve” Isten szándékát, „átengedte” az anya-gyermek kapcsolatnál jóval magasabb rendű cél, az Isten és az ember kapcsolata számára a szerelmetes gyermekét, Jézust.
Fenséges és szépséges analógiák sora, amely mellett nem volna szabad hidegen elmenni! Hanem legalább egy mélyen ható pillanatra megállni most az aranyló búzatáblák mellett és köszönetet mondani a mindennapjainkat mozgásban tartó, Életet éltető, teremtői elvnek!
Mag, mag búzamag, benne aluszik a Nap...
A magyar hagyományban az aratás megkezdésének napja, ősidőktől fogva a mag, a búza, régi nevén a szem, vagy az Élet ünnepe.
A mag fogalma pedig az ősi gabonakultúra kialakulásával egyidős, 10-12 ezer évre tekint vissza az emberiség történetében.
Az egyedülálló módon, hazánkban máig élő magyar szokás szerint a hagyományos arató koszorú készítése tisztelettevés a tápláló, az életet önmagából adó búzanövény, s a vele párhuzamosan a boldogasszonyi tulajdonságok előtt.
Az aratókoszorú tehát Királynői korona Sarlós Boldogasszony tiszteletére, amely, mint a magasztos és követendő női tulajdonságok archaikus szimboluma, a magyar menyasszonyi koszorúkban élt tovább a néphagyományban.
Azzal a néplélek mélyén átöröklődött tudatalatti motívummal, amely az élet ősi, hármas tulajdonságát hordozza.
Hiszen az archaikus szent hármasság szerint az Anyaföldből születik a szintén nőnemű búzanövény, „ki” a testében érlelt, növelt, nevelt aranyló férfi magnak ad életet, amely már Jézusnak a szimbóluma.
Ez az ősi Élet-hármasság jelenik meg a középkori keresztény művészetben a Szent Anna harmadmagával című archaikus szimbólumokat őrző ábrázolásokon.
Ezeken az ősi Anya-Leány-Fiú kapcsolatát őrző jeleneteken, a Nagy (Isten)Anyát, maga az Égi foganásnak „teret” adó Szent Anna jeleníti meg.
Az ő szintén égi foganással megtermékenyülő leánya, a női erények hordozója, Szűz Mária, aki életet ad az Atyával, tehát a Teremtéssel egylényegű „Világ Világosságának” Jézusnak, a reménység Napjának...
A most aratott búza
a jövő reménysége...
A régiek hitében az ilyenkor aratott Búza a jövő reménysége, két okból is. Nemcsak mert a szimbólumok ősi analógiái szerint táplál, hanem, mert a jövő újra születésének a szépséges analógiáját is hordozza.
Hiszen a learatott búzamag, mint vetőmag - a magyar nyelvben éppen az anyai tulajdonsága miatt az éltető Anyaföldnek nevezett termőföldbe kerülve, ismét növényt teremt, hogy az újra és újra - fizikai és szellemi értelemben is - tápláló „magot” adjon az eljövendő számára.
Ez az a spirituális összhang, ez az a körforgás, amely kitörölhetetlenül él az ember tudatalattijában, s amely az új élet ígéretét és reménységét hordozza.
Nem véletlen, hogy régente a gazdák, nem azt kérdezték egymástól mennyi búzája termett a másiknak, hanem, hogy „mennyi élete”?
Ezért a magyar ember ősi hitében, a néplélek tudatalattijában évről évre a Teremtő mély üzenete szólalt, s szólal meg ma is Sarlós Boldogasszony napján.
Mert a szimbolikus analógiák, a mély jelentéstartalmakat hordozó jelképek szerint - amelyek a teremtett világ törvényszerűségeivel összhangban, a természet járásához, s az idő fordulásához „igazodnak” - a most aratott aranyló búza, az eljövendő Életet, a jövő reménységét szolgálja.
S mi emberiség, ha együtt akarunk rezdülni a nálunknál jóval nagyobb törvényszerűségekkel, akkor értenünk, éreznünk, s hinnünk kell, hogy ilyenkor, a magyar Sarlós boldogasszony napján, minden magyar ember, minden most „aratott” helyes gondolatával, szavával és cselekedetével az eljövendő, beteljesülésre váró Életet szolgálja! Mert él az ősi mondás:
“Isten áldása van azon a helyen,
ahol a szent Szűz keresztül megyen…”
