Győzelem az ember sötét oldala felett... – avagy a Nyári napfordulat misztériuma
Győzelem az ember sötét oldala felett... – avagy a Nyári napfordulat misztériuma
Amint az emberi létnek tükröt tartó nagy Anyatermészet is ilyenkor teljesíti be éves győzelmét a sötétség felett, úgy az emberi lélek is ebben az időszakban arathatja saját belső győzelmét, a saját belső sötétsége: félelmei, emberi gyarlósága, öncélú, akarnoksága, hitetlensége, önzősége, természetellenes gondolkodása és viselkedése, azaz saját sötét oldala felett. Mert a régiek, akik még értették és hitték a természet rendjét, a csillagok járását, az idő fordulását, s a napfordulatok misztériumát, tudták, hogy a Nyári napforduló napjaiban a földi létet biztosító világosság győzelmét ünnepli az ember.
Az Év delelőjének, az évkör “tetejének”, a Nap fordulatának e szent pillanatában, a legtöbb fény árad a Föld északi féltekén az emberi világra. Mert a fejünk felett haladó áldott Nap Ikrek csillagjegyből, a Rákba lép, hogy a bolygó északi félgömbjén, a Ráktérítő magasságából merőlegesen, az “Ég tetejéről” ontsa ránk éltető, olykor perzselő sugarait.
Nappali Fővilágosítónk ilyenkor Június 20-ról 21-re lép, hogy csillagászati értelemben a legkevesebb sötétséget a legtöbb Fény váltsa, s ezzel egy új korszakba lépjen az ember-élet, s vele összhangban pedig új minőségbe lépjen az ember-lélek.
Mert a létezés fényes, tér-idő kereszteződésében, a szakrális év fordulópontján áldott helyen, őseink tüzes szokásrendjét őrizve, áldozati helyen jár az élet, amely szimbolikusan az emberi tudat fényesedését szolgálja.
Éppen ezért a régiek hitében a Napkerék égen való tovagördülését szimbolizáló fordulóponti nap - az egyensúly állapotából kibillent világ és a benne élő ember megtérését - az Életet adó Fényhez, a szellemi világossághoz, az Istenhez fordulását, szolgálták.
Eleink úgy tartották, hogy amint az emberi létnek tükröt tartó nagy Anyatermészet ilyenkor teljesíti be éves győzelmét a sötétség felett, úgy az emberi lélek is ebben az időszakban arathatja saját belső győzelmét, a saját belső sötétsége: félelmei, emberi gyarlósága, öncélú akarnoksága, hitetlensége, önzősége, azaz a saját sötét oldala felett.
A ma embere ezért, ha tudatosan mozdul együtt a természettel, akkor számára is időszerűvé válik az új, a fényes idő kiteljesedése. Rajtunk áll, élünk-e a természetadta lehetőséggel!
Éppen ezért a Napfroduló napjaiban a Nap-tisztelő népek, így őseink is tüzeket gyújtottak, hogy átugorva segítsék a Napot tovább haladni égi útján. Ezzel a mágikus rítussal a természettel egy húron pendülő, az Anyatermészettel együtt rezgő, tudatos ember a saját belső napját, isteni magját, saját magát segíti át azon a fordulaton, ahol - bár csak percekben mérve, még ha hihetetlen is a tomboló nyár közepén – de a napos órák csökkenésével – lassan-lassan készülődik már a befele fordulás, az elmúlás ideje...
