A világ „spirituális szeme” az USA-ra és Magyarországra tekint!
A világ „spirituális szeme” az USA-ra és Magyarországra tekint!
Készüljetek, mert háborgó erők közelítenek! Január 6. kezdetével, majd 13-i Újhold után felerősödve eszement erők élednek világi életünkben.
Az alábbi sorokat tavaly, a körülöttünk lévő világot megváltoztató, KORSZAKKAPU-ként előttünk álló, 2020-as év, Nyilas havában írtam, így most „csak” idéznem kell önmagam, mert – aki követi a Csízió írásait láthatja, hogy ismét bejött a kozmikus papírforma!
S az, ami 2020-as év Korszakkapujában beélesedett, az elkövetkezendő hetekben - február végéig bezárólag - „összecsap”...
Amint azt a 2021-es Újév elemzésében is jeleztem - készüljetek, mert háborgó erők közelítenek!
Íme a tavaly decemberi, Ikrek-Nyilas sorstengelyt elemző, az USA és Magyarország kiemelt szerepét, politikai jelentőségét elemző két cikk néhány gondolata spirituális magyarázatként arról, miért is történik mindez Amerikában?
Az Ikrek-Nyilas sorstengely - ami miatt a Világ „spirituális” szeme az USA-ra és Magyarországra tekint...
„Az úgynevezett Ikrek-Nyilas sorstengely az emberiség számára kijelölt jelenkori, közös sorsfeladat, amely - nem győzzük hangsúlyozni, hogy a világon egyedülálló Apostoli Magyar Királyság keresztre feszítésének éppen a 100 évfordulóján - 2020. június 4-én „lépett életbe”, másfél éven át lehetőséget ad az emberiség számára, hogy rendezze viszonyát az Isteni Igazsággal az élhető jövő érdekében!
Lehet, hogy nagy szavaknak tűnnek, de ettől még igazak, s hamarosan beigazolódnak!”
Íme, amiről tavaly decemberben, a nagyon erős, szárba szökkenő igazság-erők kapcsán írtam, idézem:
„a 2020. december 11.-én a fejünk felett haladó áldott Nap - az Ikrek-Nyilas karmapontok tengelyére lépett. A 11-i aktuális bolygókonstellációk és a 14-i nagyon erős Újhold - amely egy napfogyatkozás is egyben - rávilágította a tekintetünket az emberiség földi élete számára oly fontos sorstengelyre, azaz az emberiség közös sorsfeladatára!
Ettől a dátumtól kezdve egy teljes évünk van, a következő karmapont váltásig, 2021. december 11-ig. Ez az időszak brutálisan erős támadást jelez az igazság hirdetőinek és az igazság-keresőknek egyaránt. Igen kemény harcra számíthatunk az Igazsággal, az erkölccsel, a kereszténységgel, az igazi Jézusi eszmékkel kapcsolatban.
Az elkövetkezendő időszak világi identitásharca azonban elindítja az igazság és hazugság bizonyára sokak számára kiábrándító lelepleződését, de mindennapi történéseivel, tanításaival, szembesítéseivel szerves tisztulást hordoz!”
De nézzük, mit is jelent a fejünk fölött ható Ikrek-Nyilas sorstengely a világpolitikában?
„A kozmosz törvénye szerint minden energetikai pár a vele ellentétes jegyben ölt testet. Így Nyilas szellemi üzenete is Ikrekben testesül meg... De mit jelent ez a világpolitikában?
Azt, hogy a világ „spirituális szeme” - az Ikrek-Nyilas sorstengely és bolygókonstellációi okán - ma az USA-ra és Magyarországra tekint!
S akkor is így van ez, ha furcsán, nagyképűen, sokak számára érthetetlenül is hangzik mindez...Azonban az idő bizonyítani fogja e fontos kijelentést!
De, nézzük mit jelentenek a kozmikus szimbólumok a politikai nyelvére lefordítva!
-Az USA Ikrek ország...
-A magyar Nyilas... az úgynevezett mundán-, azaz világi asztrológiában, amely egy nép, nemzet, ország, s az egész emberiség szellemi és fizikai kihívásairól, életfeladatáról "mesél".
- Az USA (fizikai síkú) világbirodalom... - s régóta óriási hatással van a nyugati típusú gondolkodásra...
- A magyar szellemi birodalom... – a láthatatlan, az emberiség közös tudatfeletti régiójába véste bele az isteni igazság, az erkölcs, a hazafiság, a szabadság eszményképét.
Ezért is neveznek bennünket a szabadság népének, szabadságharcos nemzetnek még az ellenfeleink is...
- a magyar a szabadság népe,
- az USA a szabadság földje...
Mi magyarok a szabadság népeként, a világi igazságért, keresztény eszmékért harcoltunk egész történelmünk folyamán. Ezért a szabadság és az igazság kérdése mély, filozófikus tartalommal íródott be a néplélekbe, a zsigereinkbe... (lásd: „Ne bántsd a magyart” című sorozat!)
A magyar ember az elnyomott szabadságküzdelmei közepette mindig is csodálattal tekintett Amerikára, a vágyott szabadság földjére, Amerika szabad levegőjére...
Mert míg a magyar ember, a lélek, a szellem szintjén érte el a szabadság filozófikus magaslatait,
addig Amerika a fizikai síkon, a mindennapi életben megvalósítva emelte a magasba a szabadság zászlaját...
Ám a történelem folyamán Amerika addig-addig „játszadozott” a mások vérén, verejtékén szerzett szabadság eszméjével, míg el nem térítette saját értékítéletét, életét a szabadság igaz eszmeiségétől... Itt tart most, s a példáját követő nyugati világ...
Így vált az amerikanizált nyugati típusú társadalmakban a szabadság szabadosságga, így torkollottak a szabad gondolatok, irracionális és életellenes politikai elméletekbe (a migráció támogatásába, gender-elméletekbe...) mára a szabadságot, az Éltető jövőt veszélyeztető anarchiába.
Így következhetett be, hogy mára épp Amerika lett az világi színtér, ahol intézményesített módon, különféle beteg szellemiségű társadalmi csoportok által sérül az egyén valódi szabadsága. A csalással vádolt, megkérdőjelezhető elnökválasztás, a demokrácia kigúnyolása, a lángokban álló ország, a brutális erőszakhullám mára félelmetessé tette a szabadság földjét, a szabad lehetőségek hazáját. Olyanná, ahol a társadalmat eltartó középosztály aggódva retteg az agresszív társadalmi csoportoktól, s ahonnan a gazdag felsőosztály egy része, ha teheti felszámolva vagyonát, kimentve életét, elmenekül... (Csak a pontos értelmezés kedvéért ismétlem újra, hogy ezek a sorok tavaly születtek, amikor a BLM-mozgalom tartotta félelemben, s lobbantotta lángra az USA-t)
A világkormány mesterterve egyértelmű: Európából is ilyen egyesült államokat akar gyártani, bármi áron...
Ez a mesterterv akadt meg december 11-14, azaz az Ikrek-Nyilas sorstengely naptári napjaiban a szabadságért harcoló magyar szellem által! (Értsd: magyar siker Brüsszelben)
Mert
fordulóponton jár a világ,
amelyben kozmikus történelmet él át az emberiség! S ezen a fordulóponton a Teremtő különleges, példaadó feladatot szán a magyarjainak, amelyeknek kiteljesedése elkezdődik...
A kozmosz újra és újra ismétlődő hullámmozgásának törvénye okán néhány éven belül – miután a 2000 éve várt Jupiter-Szaturnusz sorbolygók Vízöntőben való rendkívül ritka, 2020. december 21.-i együtt állása után négy évvel, 2024-ben, amikor a "sorsátalakító" Plútó is a Vízöntőbe lép - a szemünk előtt változhat meg a gazdaságpolitika, a geopolitika, a világpolitika térképe...
Ezt készítette elő a Csízió oldalain KORSZAKKAPU-ként aposztrofált 2020-as nehézségekkel, drámai kihívásokkal és strukturális átalakításokkal teli év.
Mert azok az égi konstellációk - amelyek 500 éve birodalmak születésénél, s mások elbukásánál álltak úgy az égen, mint 2020-ban felettünk - az úgynevezett pólusváltás miatt hamarosan ellentétes irányú amplitudóval fogják átalakítani a bennünket körbeölelő világot és a politika térképét...
Ám lesznek olyan öntelt, elvakított nemzetek, országok, vezetők, amelyek az élet-ellenes erőket, ideológiákat választva idővel arra kényszerülnek, hogy miután elhazudták az Életet "továbbgördítő" Igazságot, szép lassan elveszítik valódi szuverenitásukat, nemzeti jogaikat. A könnyen kapott szabad életüket - a szabadságukat, az igazságukat - e magasztos eszméket ezért filozófiai síkon, szellemi magaslatokban - vagy akár a tettrekészség szintjén - kell hogy újra keressék... (Nyilas analógiák)
Mások pedig, akik a szabadságot az elmúlt évszázadokban már szellemi síkon is „jól kigyakorolták”, azok számára egy új világ van születőben, amelyben nekünk magyaroknak – az ellenerővel vívott sok-sok harc után - eljön a várva várt feltámadás!”
Idáig az idézet!
Ne feledjük ez az élesedő harc, amely az Ikrek-Nyilas „tengelyen” zajlik a tömegtájékoztatás befolyásolásáról, az igazság "elmagyarázásáról" szól.
Vagyis – a bolygóanalógiák szerint az ellenerő - többek között - a híradásokat, az álhírgyártást, a félretájékoztatást (amelyek az Ikrek, és uralkodó bolygójának a Merkúrnak az analógiái) akarja használni az igazság, jogszerűség, a szabadság, a függetlenség (Nyilas és Jupiter analógiák) ellenében!
Készüljetek! Mert amint a 2021-es év előrejelzésében írtam, nehéz időszak előtt állunk! Éberség, tiszta, igazságos gondolkodás, összetartás és bátorság kell majd hozzá! E nehézség több rétegű lesz, január 6. után, a 13-i Újhold felerősítő erőterében, egészen január végéig eszement erők élednek fel...
Ám, „ha Isten velünk, ki ellenünk?”