„Veletek vagyok!”Nagycsütörtök Teliholdja és az utolsó vacsora nagy, szent, átváltoztató misztériuma
„Veletek vagyok!” – Nagycsütörtök Teliholdja és az utolsó vacsora nagy, szent, átváltoztató misztériuma
(2026. április 2. Mérleg Telihold)
Nagycsütörtök Teliholdja idén különös erővel világít rá az utolsó vacsora átváltoztató titkára: az „én akarom” álláspontjával szemben, a „legyen meg a te akaratod” örök archéjára. A Kos Nap és a Mérleg Telihold szembenállása nem pusztán égi kép, hanem magyar szellemi látlelet: önérvényesítés vagy önátadás, egyéni akarat vagy szent rend két merőben más világa feszül egymásnak. Ám az égi jel most is ugyanarra tanít: csak az az akarat emelkedik föl, amely nem önmagát, hanem a nagyobb rendet szolgálja.
Igen nehéz Isten törvényeiről, égi–földi szabályairól, a teremtés misztériumáról, a kenyér és bor átlényegülésének misztikumáról, s a létezés átformáló erejű beavatásáról ma, egy olyan korban beszélni, amely alapvetően a Teremtés „kétarcú”, s „kétélű” szabályrendszerét, a teremtett világ törvényeinek polaritását, a férfi-ség és a női-ség mibenlétét is képes megkérdőjelezni, miközben az erkölcsi jót és a gonoszságot összemossa.
Hiszen a jelenkor embere – mély tisztelet a kivételnek – a szakrális év transzformáló erejű ünnepeiben is csak munkaszüneti napot lát – nem pedig a test, a lélek s a szellem szent „áthangolásának” misztikus titkát...
Pedig Nagycsütörtök éppen ennek a titoknak a kapuja.
Idén különös erővel az...
2026-ban, a tavaszi napéjegyenlőséget követő Telihold teljessége tölti be a nagycsütörtöki utolsó vacsora éjszakáját.
A Teliholdé, amely meghatározza minden évben a Jézus elárulására, elfogatására, keresztre feszítésére, majd feltámadására emlékező ünnep, azaz Húsvét napját.
Mert miközben az égi kép szerint a Kosban járó Nap tüze, az ego-akarat, az önérvényesítés, a cselekvő erő, a fellépés s a „most én jövök” belső parancsát izzítja fel a külvilágban, úgy poláris párja, a Telihold a Mérlegben állva, ennek ellenpontját világítja meg: a másik embert, a másokkal való szövetséget, az én akarat fölé emelt mértéket, a másikért, a másokért végzett nemes, önmagán túlmutató cselekedetet; az önátadást, a nemzetért való együttműködő akaratot emeli a világi fókuszba.
Ez a tengely sokkal több, mint egy asztrális kép.
Ez az emberi dráma, az emberi létezés egyik legősibb archéja.
Az egyik oldalon az „én akarom”.
A másikon a „legyen meg a te akaratod” törvénye áll!
Az egyik oldalon az önérdekű önérvényesítés.
A másikon az egyénnél jóval nagyobb érdek iránti önfelajánlás áll.
Az egyik oldalon az ego tüze.
A másikon a szeretet mértéke.
Kristálytiszta látlelet a magyar nemzet nagycsütörtöki tanításának napján...
Az utolsó vacsorára emlékezés Teliholdja: az én és a te, az akarat és az önátadás, az önzés és a szeretet közötti választás, az egyéni akarat és a nemzeti érdek örök mérlegére való rávilágítás.
Arra világít rá, hogy az ember nem attól nagy, hogy mindig keresztülviszi önmaga akaratát, hanem attól, hogy saját akaratát képes a szeretet, a nemzeti akarat, a szent rend szolgálatába állítani.
Az utolsó vacsora napja ezért sosem csupán szent emlékezés, hanem a legnagyobb fordulat: amikor az isteni erőnem önmagát helyezi középre, hanem önmagát adja oda.
„Veletek vagyok...” – hangzik el az ígéret, amely Nagycsütörtökből Nagypénteken át Húsvét feltámadásának fényébe vezet:
„Veletek vagyok minden napon a világ végezetéig!” (Máté evangéliuma 28,20)
Mert az utolsó vacsora nem befejezés volt. Hanem kezdet. Azé a kezdeté, amely minden egyes szentmisében újra megszületik: ha az ember megérti, ha befogadja, ha részesévé válik – akkor nemcsak emlékezik, hanem átváltozik.
Húsvét ünnepkörének és az azt követő április 12-i Isteni Irgalmasság, a magyarságot sorsfordító választás elé állító ünnepének napján is: ne feledjétek, amit Jézus mondott: „Veletek vagyok a világ végezetéig!”
Isten áldja, s ember éltesse az egyénnél jóval nagyobb, magyar ügyet!
