OKNYOMOZÓ IDŐUTAZÁS – A kozmikus rend festett képe – az Oklándi unitárius templom prófétáló mennyezetkazettái című könyv ajánlója

 

OKNYOMOZÓ IDŐUTAZÁS  – Könyvajánló

A KOZMIKUS REND FESTETT KÉPE  – az Oklándi Unitárius templom prófétáló mennyezetkazettái 
című könyv ajánlója

 

 

 

Rejtélyeket feltáró időutazásra, oknyomozó sétára, újszerű „képolvasásra” hívom a szakrális szimbólumok, az Ég jelei és a hermetikus jelképek iránt érdeklődő, illetve a történelem és az unitarizmus saját történelme mögött megbúvó Szent Idő titkainak velem együtt nyomába eredő, szent kíváncsiságtól fűtött Olvasót!

E 320 oldalas virtuális kalandozás során egy képzeletbeli templomtorony körkörösen felfelé vezető lépcsősorait járjuk végig, hogy mind magasabb nézőpontból, egyre táguló szellemi horizonton, egymásra rétegződő és az Ég felé emelkedő jelentések mentén táruljon fel előttünk az idén 255 éves oklándi kazettás mennyezet unikális univerzuma: e világon egyedülálló, fára festett jelrendszer prófétáló titka. Tartsanak velem ebben az égi s földi kalandozásban!

 

 

Képzeljük el magunkat 1771-ben, Erdélyben...

Kecses dombhajlatok között megbúvó mesebeli táj, a Homoród mente egyik székely falucskája, Oklánd, bizonyára még a nagy nyári esőzésektől sáros utcáival, ahol a mindennapokat a teremtett világ gyönyörű ritmusa: az évszakok változása, a vetés és aratás, a születés és temetés, a menyegző és keresztelő, no meg az illatos mezőről az utcán hazafelé ballagó jószágok behajtása diktálja.

 

 

 

Istenhordozó táj időtlen ritmusú élete...

 

 

S ekkor belépünk a falu Árpád-kori, 13. században épült, ám az 1500-as évek második felére unitáriussá vált,várfallal körbevett, paradicsomi szépségű kerttel övezett templomába, felnézünk a fejünk felett feszülő 1771-es festett kazettás mennyezetre, és a békés reneszánsz ihletésű virágcsokrok, az indák, rózsák és állatalakok, valamint a sehol másutt nem látható rejtélyes geometrikus minták között hirtelen valami olyasmit pillantunk meg, ami a korabeli, 18. századi Európa legfejlettebb egyetemi katedráira vagy csillagászati obszervatóriumaiba volna való.

Egy sárgásfehér alapszínű, tökéletes szférikus körökből, bolygókból és pályáikból, s végül a rajtuk kívül eső csillagok szféráiból kirajzolódó, precíz csillagászati diagramot, melynek felirata: Systema Copernicanum, avagy aheliocentrikus, napközpontú világmodell kopernikuszi szisztémája. A „kopernikuszi fordulat” bolygóábrája, amely egy korszakalkotó, történelmi sorsfordulónál, az 1500-as évek hajnalán a Földet kimozdította több évezredes, centrális helyzetéből, s ezzel fenekestül forgatta fel az emberi gondolkodást, a látásmódot, s benne a teremtett lény és a teremtett világ: ember és Isten kapcsolatát...

 

 

Ám közvetlenül mellette ott áll az időbeliség egy másik arca is: az ember véges idejéből a lelket a végtelenbe tágító hitvalló idő hagyománya, az üdvtörténet szimbólumát hordozó Aepacta 1899-ig óraműpontossággal működő húsvét-kiszámoló matematikai ábrája. Vagyis a korabeli tudományosság legmodernebb csillagászati kódja és a hit „prófétáló matematikája” a Hit és a Tudás vallásának, az unitarizmusnak az egyik gyöngyszemszépségű templomában...

 

 

Az ember joggal teszi fel a kérdést: hogyan kerülhetett a Systema Copernicanum és az Aepacta-tábla, két sehol másutt a világon meg nem található – tézisem szerint egymással szimbolikusan és asztrális értelemben is párhuzamba állítandó – csillagászati és hitéleti ábra egy „Isten háta mögötti” falucska – jobban mondva: az „Isten tenyerén” élő közösség – szent liturgikus terébe, szemet gyönyörködtető reneszánsz kazetták egymással „értelmi együttállásban” álló társaságába?

Hogyan kerül a kora újkor legmodernebb és legmerészebb tudományos világképe az 1700-as évek harmadik harmadában egy unitárius templomtérbe, a szószék és a padsorok fölé, ahonnan a hívek Isten igéjét hallgatják – amikor Kopernikusz főműve, a De revolutionibus még 1835-ig egyházi indexen maradt, s közvetlen bizonyítékai is csak a 19. század közepére születtek meg?

S honnan ered ez a rendíthetetlen bátorság egy olyan elnyomó korban, amikor Erdély és a teljes székelység a véres kezű Habsburg birodalmi önkény kőkemény szorításában él, a protestáns felekezetek a Mária Terézia-féle erőszakos rekatolizációtól szenvednek, miközben a Homoród mentétől távol eső birodalmi császárvárosban, Bécsben a teljes unitárius vallás felszámolásán fáradoznak?

Honnan a kimagasló tudás, a rendíthetetlen hit és az eltökélt motiváció, hogy a teljes ellehetetlenítés, a véres madéfalvi veszedelem (1764) korszakában, az unitárius vallás bevett felekezetté válásának 200. évfordulóján, 1771-ben az oklándiak a fejük fölé fessék ezt a gyanúsnak vélt, rebellisnek ítélt, egyenesen veszélyesen felforgató heliocentrikus ábrát és annak „üdvözítő párját”, az Aepacta-húsvétszámító kazettát?

Nos, itt kezdődik igazán az oklándi rejtély...

 

E könyv lapjain a teremtett világ megannyi csodáját lenyűgözve néző, a mennyezet szimbolikus olvasatát kutató „Tsillag-néző”, égolvasó, időfejtő és szimbólumkutató írói szem egy különös eltérésben talál rá az oklándi titok értelmezési kulcsára...

Észreveszi, hogy a Systema Copernicanum-kazetta nem az eddig vélt mintául szolgáló becses kincs, a Kincses Kolozsvár Unitárius Kollégiumának könyvtárában kézről kézre járó, 1543-as nürnbergi első kiadású eredeti kopernikuszi mű, a De revolutionibus orbium coelestium egy az egyben való hű másolata.

A 16. század közepén a világot fenekestül felforgató kopernikuszi főmű heliocentrikus ábrájának másolatakéntszámon tartott oklándi kép ugyanis tézisem szerint mégsem egyszerű másolat, hanem a saját korában rebellisnapközpontú világkép sajátos nyelven megfogalmazott magyar parafrázisa.

 

 

A kérdés: miért?

Mert a Naprendszer két nagy planétája, Jupiter és Szaturnusz – a megszemélyesítő magyar égolvasó hagyomány szerinti Magyarok csillaga és Székelyek csillaga, a Hit és a Tudás bolygómetaforái – a többi planéta hagyományos asztrológiai jelként való ábrázolásától eltérően gömbszerű, „testet öltött” alakot kapnak az oklándi mennyezeten. Mintha a többi égitest között kiemelt rangú, megtisztelt szerepű, különleges minőséggel és feladattal felruházott, megszemélyesített égitestekként jelennének meg.

Mit akart üzenni e félreérthetetlen hangsúllyal az alkotó? Mi végre e különös „planéta-kivételezés”?

 

 

A könyv végére kibontakozó és választ adó tézisem szerint egy sötét történelmi időszak jelképekben beszélő korában e „testet öltés” által a külön személyiséget hordozó, ezzel egyedi jelentést kapó és sorsot prédikáló két beszédes planéta prófétál a hívek feje felett...

S hogy hogynem, éppen e két, testet öltött planétában ismerhetjük fel a régiek nagy idő- és sorskijelölő Chronocratorait, az Idő Urait: a történelmet, vallás- és kultúrtörténetet „író” Jupitert és Szaturnuszt, amelyeket az emberiség évezredek óta korszakalakító, nagy „történelemcsináló” égitestekként figyelt, s figyel még manapság is...

 

 

Mintegy 20, 200 és 800 éves ciklikus együttállásaikkal olyan égi időrendet rajzolnak ki, amelynek fonalán visszafelé haladva a csillagászati, történelmi, teológiai és szimbolikus összefüggések meghökkentő konvergenciájára – egyfajta értelmezési „együttállására” – sub rosa, azaz rózsák közé rejtve bukkanunk az oklándi mennyezeten, s az unitarizmus saját történelmében.

 

 

S minél jobban nézi az ember a két ábrát s azok szimbólumoktól „hangos” környezetét: a reneszánsz ihletésű virágok, indák, „alkímiai retorták”, asztrológiai és csillagászati jelölések, hermetikus jelképek: az Idő különféle arcait idéző kígyómotívumok, lélek-madarak és állatalakokba rejtett Krisztus-hasonlatok, valamint más – csodálni való protestáns festett mennyezeten nem látható – egészen egyedülálló geometriai alakzatok, egyszóval: színek, számok, formák rózsák közé rejtett sokaságát, annál inkább gyűlik a megválaszolásra váró megannyi kérdés...

A választ az Ég és a történelem együttolvasása adja: mert aki ismeri a jeleket, az felismeri azokat rejtve is, aki tudja, mit keressen, az megtalálja azt sub rosa, azaz rózsák közé rejtve, virágnyelven is...

 

 

A két különleges kazetta, a Systema Copernicanum és az Aepacta-tábla, a napközpontú Tudás és az üdvözítő Hit két képi megfogalmazása ugyanis, a kozmikus és a szakrális, a csillagászati és a naptári idő két különböző nyelven megszólaló ábrája. Kettejük közös titkának és üzenetének felfedése azonban – e könyv újszerű nézőpontja szerint, a korábbi mennyezetértelmezésektől eltérően – kizárólag együttes olvasatuk révén lehetséges.

Beszédes jeleik és mitikus analógiáik egymásra vetítve nemcsak a teremtés két, egymást ellenpontozó, mégis egymást kiegészítő és feltételező elvét – a szűkülés és tágulás, a véges és végtelen pulzáló kettősségét – fedik fel, hanem magának az unitarizmusnak a hitvallását is: a Tudás és a Hit metafóráját is magukon hordozzák.
E kettősség képpé, színné, számmá, csillagászati számítássá és hermetikus analógiává formálva vezeti tovább az Olvasót az oklándi titok mélyebb rétegei felé.

 

 

S éppen innen bomlik ki, fejtődik fel a virágnyelvbe burkolt üzenet, s vele együtt az oklándi kazettás mennyezet univerzumának egészen újszerű olvasata.

A feltett kérdésekre az elmúlt bő két évtized során kialakított sajátos jel- és világolvasati rendszeremmel, az asztrális hermeneutikával keresem a választ. E módszer égolvasó, jelképértelmező történelemszemléletében az Ég ciklusai, a keresztény üdvtörténet, az unitarizmus saját történelmi és üdvtörténeti ideje, a magyar égolvasó hagyomány, az asztrológia és az asztronómia, a vallás, a mitológia, a művészet, a kultúra és a nyelv, valamint a virágszirmokba, színekbe, számokba, bolygóallegóriákba és formákba rejtett hermetikus jelentések és a szellemi alkímia átváltozástana egyetlen összefüggő rendszerré szerveződnek.

Nem különálló jelentésrétegekként, hanem egymást értelmező analógiákként olvasom őket – az „amint fent, úgy lent” ősi hermetikus elve szerint –, hogy a szó szerinti és átvitt értelemben vett égig érő történelem egyetlen közös origóba mutató összefüggései feltáruljanak.

 

 

Mert az így együtt olvasott történelem és kozmikus idő ritmusa tárja elénk, az oklándi rejtélyre válaszul, magát a „kozmikus történelmet” is: a mindenkori egyéni üdvözülés hitét, a 18. századi unitarizmus közösségi feltámadásának történelmi óhaját, sőt magának az unitárius vallásnak a lényegéhez, Jézus eredeti tanításához való visszatérés kérdéskörét is.

E különleges értelmezési „együttállásban” rajzolódik ki e könyv legfontosabb tézise: az oklándi mennyezet Systema Temporuma, azaz az Idő összetett jelrendszere...

 

 

Ebben az összefüggésben tárul fel a két kiemelt rangú nagy planéta, Jupiter és Szaturnusz ciklikus együttállásainak különleges jelentősége is: a szimbólumok, a történelem és a vallástörténet együttes olvasata révén követhető végig szerepük a Történelem Urának, Jézusnak a jászola feletti messianisztikus idő csillagászati értelmezésében, az unitarizmus születésének korában, valamint az 1771-es oklándi kazettás mennyezet megszületésének idején.

 

E könyv újszerű olvasatában a mennyezet valamennyi képi motívuma – bármilyen mély szakrális jelentést és lenyűgöző gondolati tartalmat hordozzon is önmagában – egy náluk nagyobb összefüggés részévé, az oklándi titok megértésében másodlagos jellé válik.

A két rendkívüli kazetta e rendszer megfejtésének kulcsa, de nem maga a végső titok: általuk válik felismerhetővé az a náluk is nagyobb Rend, amelynek jeleit a mennyezet valamennyi kazettája hordozza. Ezért nem az egyes jelképek, s nem is a két világon egyedülálló „főszereplő” kazetta hordozza az elsődleges jelentést, hanem az a Szent Idő, amelyben Jézus messianisztikus ideje, az unitarizmus 16. századi megszületése és az 1771-ben fára festett üzenet egyetlen kozmikus–történelmi rendben találkozik.

 

 

 

Silentium, Secretum, Arcanum...

-  hallgatni, elrejteni és mélyén őrizni... - E hármas gondolat int bennünket értő figyelemre. A könyv végére, a képzeletbeli templomtorony csúcsára érve ér össze mindaz, amit a fejezetek különböző „lépcsőfokain” külön-külön magyaráztunk, külön-külön olvastunk még.

Mert az oklándi mennyezeten nemcsak az emberi gondolkodás mélyén élő szakrális ősképek, nemcsak az állatfigurákba rejtett jelképek, nemcsak a művészettörténet mércéjével mért lenyűgöző szépségű szimbolikus virágdíszek, s nem is csak a történelem megidézése vagy a világon egyedülálló, sehol máshol nem található két kazetta – mint másodlagos jelek – prédikálnak, hanem maga az Isten által rendelt Szent Idő – mint elsődleges jelentés – a mennyezet fájára festve prófétál.

Szent Idő, amely Jézus jászolával megszületett,
a 16. században unitárius vallássá lett,
s a 18. században fára festett prófécia lett...

Idő, amely azért szent, mert az unitarizmus saját, égig érő történelmében az Isteni Idő testet öltését hordozza...

 

 

ISTENES JÓINDULATBÓL...

E megrendítő titok feltárására vállalkozik az idén 255 éves mennyezetsor évfordulójára született A kozmikus rend festett képe című könyv, amely – az 1771-es mennyezethez hasonlóan – „Istenes Jóindulatból” jött létre. Az egykori mennyezeten olvasható szavak így a könyv születésének szándékát is kifejezik: a kötet bevételéből jelentős összeg szolgálja az oklándi unitárius templom támogatását.

 

 

Szívből ajánlom mindazoknak legújabb könyvemet, akik nem félnek a megszokott értelmezések határain túlra tekinteni, nagyobb összefüggésekben gondolkodni, s a teremtett világ látszólag különálló jelenségeiben, az Ég és a Föld, a természet és a történelem, a Hit és a Tudás egymásra vetülő rendjében felismerni a mindenséget átható isteni összefüggésrendet.

 

 

 

A könyv megvásárolható az oklándi unitárius templomban, illetve 9900 Ft + postaköltség áron közvetlenül a szerzőtől is megrendelhető, a Magyar Planétás honlap „Levélküldés a szerzőnek” menüpontján keresztül.

https://www.magyarplanetas.hu

 

#WieberOrsolya #WieberOrsolyaÚjKönyve #AKozmikusRendFestettKépe #ÚjKépolvasat #AsztrálisHermeneutika #PrófétálóMennyezet #Oklánd #OklándiUnitáriusTemplom#SystemaCopernicanum #Aepacta #SzentIdő #HitÉsTudás #KozmikusRend #Chronocrator #MagyarÉgOlvasóHagyomány #UnitáriusÖrökség #ErdélyiKultúra

 

https://www.csizioblog.hu/./pages/csizio/contents/blog/125993/pics/lead_800x600.png
MAGYAR PLANÉTÁS HONLAP - WIEBER ORSOLYA,Asztrális hermeneutika,Asztrális hermeneutika - Wieber Orsolya,Asztrális hermeneutika - Magyar Planétás,Asztrális hermeneutika - Csízió,Wieber Orsolya író/Magyar Érdemrend Lovagkeresztje,Wieber Orsolya új könyve: A kozmikus Rend festett ,Wieber Orsolya új könyve,Wieber Orsolya, A kozmikus Rend festett képe, Oklá,oklándi mennyezetkazetták, festett kazettás mennye,Systema Copernicanum, Aepacta, Epacta, computus, K,A kozmikus Rend festett képe,asztrális hermeneutika - új világolvasati olvasási,festett mennyezetek új értelmezése,Systema Copernicanum - kopernikuszi világkép az ok,Asztrális Hermeneutika- az Oklándi festett kazettá,Systema Copernicanum - Oklándi kazettásmennyzete,Aepacta - húsvétszámító hagyomány,A kazettás mennyezetek új képolvasata,255 éves Oklándi mennyezte,Kopernikusz Oklándon - konferencia és könyvbemutat,napközpontú világkép - az Oklándi kazettásmennyeze,Kopernikusz Oklándon - idén 255 éves az oklándi ka,Aepacta - húsvétszámító tábla,Protestáns kazettásmennyezetek,Kopernikusz Oklándon - könyvbemutató