Kiskarácsonyi NAGY MIKULÁSKÖNYV  - Igaz mese gyerek felnőtteknek és felnőtt gyerekeknek...

Kiskarácsonyi NAGY MIKULÁSKÖNYV 
- Igaz mese gyerek felnőtteknek és felnőtt gyerekeknek...

Boldog Szent Miklós-napot kívánok minden gyermeki tisztaságú olvasómnak, s szívből kívánom, hogy legalább az év ezen napján gyermekeink, unokáink, netalántán dédunokáink szemének ragyogásában mindannyian átélhessük saját gyermekkorunk földöntúli, szépséges pillanatát! 

(Részlet...)

„...Kifuserált három lábú székek, egy ütött kopott bőrkanapé - amelynek rugói az égnek meredeztek, s halk nyögéssel jelezték, hogy már nem sokáig bírják a megpróbáltatásokat -. néhány talpatlan fonott kosár - amelybe Kand Úr bosszantására egy egércsalád rágta bele magát - osztozott a szűk helyen. Aztán egy dédszülőktől megörökölt, sokat megélt hajóláda – amely ki tudja, talán még a nagy vizeken is túl járt már, hiszen érezni lehetett rajta az óceán sós illatát-, valamint egy roskatag, üvegszemeitől megfosztott vitrin, amely valaha jobb napokat látott, s díszes ékessége lehetett egy ebédlőnek – ezek alkották a váróteremteljes berendezését. 
A megannyi ócskaság ellenére mégis valami megmagyarázhatatlan, kellemes érzés járta át mindannyiuk lelkét. Ez az érzés nem volt más, mint az a közös, kimondatlan titok, amely elvezet ahhoz a csodához, ahhoz a földöntúli minisztériumhoz, amelyre közösen itt és most vártak...

- Nézzétek, egy kulcs! - törte meg a csendes várakozást Lórinak, a társaság legidősebb tagjának elfúló hangja, és szíve hangosan zakatolni kezdett, miközben fejében úgy száguldoztak a gondolatok, mint egy gyorsvasút. -Ez biztos beleillik valamibe... 
De vajon minek a nyitja rejlik e régi, pókhálóval átszőtt rozsdás kulcsban? A gyereket érdeklődve gyűltek Lóri köré, aki a felbecsülhetetlen kincset, mint közös titkuk nyitját tartotta kezében. Hamar nyilvánvaló lett, hogy a kulcs abba a rozsdás lakatba illik, amely az első látásra ócskának tűnő, egér rágta, moly megette, vaskos könyvhöz való, amely mindeddig - már ki tudja mióta - ott feküdt a rugós kanapé mögötti, sötét sarokban. Amint a gyerekek megpillantották a hatalmas, súlyos könyvet, megtörölgették, elkergették az öreg keresztes pókot is, aki kényelmesen befészkelte magát az ódon oldalak közé. Fedeléről lefújták az évezredes port, s egyszeriben fény derült a rejtélyre:

NAGY MIKULÁSKÖNY... 

- olvasták hangosan a bordó címoldalon díszelgő halványra kopott arany betűket. A nyolc kis szívet földöntúli melegség járta át, hiszen tudták, már nem kell sokat várni, hogy az évezredes szokás - amelyet ők is a szüleiktől, azok meg a nagyszüleiktől hallottak - valóra váljon: vagyis, ha világ bármely részén, a gyerekek álmukban 
egyszerre gondolnak a Mikulásra, még aznap éjjel felkereshetik a távoli ismeretlent... 

Miközben a régi könyv kézről kézre járt, a nagy titkok tudója, a bölcs Öreg, némán tűrte, ahogy a köré gyűlt sokaság sokat megélt, idős testét megcsodálja.
...

- Jaj, csak ne olyan csiklandósan! - mormogta az Öreg, sárgult lapjaiba temetkezve. De megszokta már, hiszen több ezerszer átélte azt a semmihez sem fogható érzést, hogy csöppnyi gyermekkezek csodálva, rajongva simogassák, kényeztessék fáradt, megpihenni vágyó testét. Mert ő aztán igazán tudja, mit jelent az idő. Ennyi éven át szolgálatban lenni szép, de fáradságos munka. Mégis estéről-estére, amikor a csoda újra meg újra megismétlődött, az öreg könyv elfeledte lomha testét, kijáró, göröngyös, bedagadt oldalait, vaskos lapjainak nehézkes járását. Hiszen nincs az a pihenés, amely többet adna a gyerekek szereteténél. S a halk szavú Öreg, amint agg koráról morfondírozott a kis Róza kezében találta magát.
- - Srácok, ide nézzetek! - kiáltott fel hirtelen s a kulcsot, a rozsdás lakat zárjába illesztette. 
...
Mint a téli hidegben befagyott kerekeskút, a hatalmas kulcs lassan megcsikordult a beragadt zárban. S a lakat, mint aki estéről estére ugyanazt az új sokszor begyakorolt monológot játssza, szerepének biztos tudatában kettépattant.

- Kinyílt! - kiáltották örömükben a többiek, s a könyv egyszeriben feltárta nehéz lapjait, és hancúrozó angyali csillagocskák milliói ugráltak kifelé az ódon lapok közül. S mint ahogy a nyári szélvihar ádáz porfelhőt kavar, úgy dúsult édeskés illatú, felfelé szárnyaló tölcsérré a vidám kacajú, ragyogó csillagok sokasága. A csillagpor egyszeriben kiszállt az ablakon, föl a háztető fölé, a magas égbe, és zsupsz... magával ragadta a különös látványtól elnémult gyerekcsapatot.

- Vajon hová mehetnek, ebben a késői órában? – nyaujdult fel a hidegtől elgémberedett, megmacskásodott lábú Kand Úr, aki tapasztalt férfiként sok mindent tudott az életről. Cicusok jöttek-mentek az évek alatt, egerek szintúgy, ám repülő gyerekek látványához a téli éjszakában csak ritkán volt része. - Hacsak ... - s jéghideg emlékezetében fagyos történeteket felidézve, fehér bajusza alatt elmosolyodott.
...
Az apró csillagmiriád halk kuncogása lágyan vegyült el a gyerekek önfeledt nevetésével. S mint amikor a hullámvasúton az első sokk után kacagásra nyílik az ember szája, úgy ocsúdtak föl a kellemes ijedtségből. A sűrű hóesés helyett hullócsillagok zápora fedte el a háztetőket egyre távolodott a város, elhalványult a környék, s végül eltűnt a táj.
...
- Srácok, megérkeztünk, ez itt az égbolt! Gyertek bátran – szolt egyikük izgatottan
- Ó, de szép! Milyen gyönyörű! – suttogtak megilletődöttségtől a többiek, amint körülnéztek a halk szavú, mennybéli tájon.

AURIGA, Á-LOM-OR-SZÁG KAPUJA-A-A??? 

– olvasták a feliratot kissé szaggatottan, hangjukban ezernyi kérdőjellel.

...S valóban, a csillagkőből rakott égi boltív a mese és a valóság, az álom és az ébrenlét, az ismerős és az ismeretlen két csodás világa közti pompás átjáró volt. E mennyei szentély csillagemelvénye alatt úgy álltak ők, mint nyolc kis orgonasíp, akik a szélrózsa minden irányából, északról, délről, keletről és nyugatról, a földkerekség számos országából érkeztek, hogy a tovafutó csillagösvényen még ma éjjel célba érjenek.
...
Elérkezett hát az idő, hogy a nyolc kis emberpalánta nekivágjon e káprázatos álomutazásnak a téli égbolt ezüstös Tejút-rendszerében, amely úgy kanyargott a mélykék éjszakában, mint a tejescsuporból kiömlő hófehér tej a galaxismintás, sötétlő égi abroszon...

(részlet: Wieber Orsolya - KISKARÁCSONYI NAGY MIKULÁSKÖNYV – Igaz mese gyerek felnőtteknek