„Illatos” csodák... – Szent Erzsébet, a rózsacsodák királylánya  

„Illatos” csodák... – Szent Erzsébet, a rózsacsodák királylánya

November 19. Szent Erzsébet napja, kinek „illatos” csodái egy küldetéses keresztény út „virágzó” szimbólumai.

Szent Erzsébet, a rózsacsodák legendás királylánya nemcsak - a különös módon -még novemberben is nyíló rózsák „keresztanyja”, de - legendás rózsa-csodái okán - a Szent Erzsébet névre keresztelt rózsafajta névadója is egyben.

A szépséges árpád-házi királylány mennybemenetelét, azaz égi születésnapját a világegyház november 17-én, mi magyarok 19-én ünnepeljük. Szent Erzsébet illatos csodái egy küldetéses keresztény út „virágzó” szimbólumai.

Rózsás királylány

A rózsa – amely már a kereszténység előtt is élő, ősi szimbólum - a kereszténységben az alázatosság, az engedelmesség és a könyörületesség jelképévé vált.

A vörös rózsa pedig nemcsak Krisztus vérző öt sebére utal, de önállóan „virágzó jelképként” - utalva e mennyei virág paradicsomi illatával, a mennyei újjászületésre - magának a korpusznak is a „virágzó” megjelenítője.

Az 1207-ben, Sárospatak várában született, árpád-házi családból származó - dinasztikus értelemben véve is nagybecsű - Erzsébet rózsacsodáin keresztül, a mennyei szeretethez való rendíthetetlen küldetés példája árad az utókorra.

Erzsébet rózsacsodái nemcsak az Élet hármas női változásának a leányság, az asszonyiság-anyaság, végül özvegyi lét testi-lelki-szellemi jelképei,

de utalnak a példaértékű élet négy szakaszára is: a születés és gyermeklét felhőtlen állapotára, az ifjúkor szellemi világosságára, az „öregkor” tudásának és tapasztalatának összegző bölcsességére, s végül az elmúlásban való megdicsőülésre.

Erzsébetnek 24 év is elég volt arra, hogy Istentől kapott küldetését, sorsát beteljesítse. Ennyi idő is elég volt arra, hogy bölcs emberré „öregedve” keresztény példamutatásával képes legyen megváltoztatni emberek gondolkodását, hogy képes legyen embereket jobb emberré tenni... 

„Illatos” csodák

Erzsébet csupán öt esztendős, amikor az első rózsacsoda megesik vele. Turul-vérű, árpád-házi királylánként, II. András király már kislányként is különleges leányaként, a másokon való segítség nyújtás, a krisztusi szeretet gyakorlása Erzsébet „vérében volt”.

A küldetéses út első ismert rózsacsodája még Magyarországon történt vele, amikor Édesapja, a lovag-király kérdőre vonta, mit rejteget kicsiny kötényében. De mert „Isten nem hagyja hazugságban azokat, akik Ő érte cselekednek”, így a szegényeknek elcsent kenyér, egyszer csak Rózsákká változott a kiskirálylány kötényében...  András király - „lelkében nagy dolgok sejtelmével” - erre megölelte, megcsókolta különleges gyermekét, kinek „öléből rózsák hullottak a földre”. 

Erzsébet Gyermekkorának másik rózsacsodája, az eljegyzéséhez kötődik. Az amúgy Krisztus menyasszonyának készülő, lelkében kolostori életre berendezkedő leány miután megtudta, hogy apja férjhez adja, egy napon a fején rózsakoszorúval imádkozott a patak partján. A leány gyermeki engedelmességgel elfogadva apja akaratát levetette a leányságot jelképező fejdíszt, s a patak vízébe dobta, amelynek rózsabimbói nemcsak érett rózsává nyíltak, de virágzó folyamként, el is borították a patak víztükrét...

Erzsébet asszonyi korából ismert rózsacsodájának következő helyszíne az európai lovagi kultúra fényűző központja, Thüringia tartománya, Wartburg vára, ahol a tartomány grófjának, Lajosnak a szerelmetes hitveseként – Lajos korai halála miatt - csupán 6 évet élt a 14 évesen férjhez adott, ám szerelmi házasságban élő Erzsébet.  

A látszólag keresztény erkölcsű őrgrófi családdal azonban, nap mint nap meggyűlt a fiatal fejedelemasszony baja, ki a valódi keresztény cselekedetekhez, jótékonykodáshoz és önzetlen segítségadáshoz szokott.

Az 1226-os éhínség idején az akkorra nagyhatalmú fejedelemasszonnyá „érett” Erzsébet titokban kenyeret és sört osztott ki a szegények közt, amely nemcsak megsokszorozódott a tömegben, de a családja előtti lelepleződésekor a kenyér ismét rózsává változott.

Szintén Thüringiához, és Lajoshoz kötődik az a jól ismert jelenet is,

amelyben egy elesett beteget fektetett Erzsébet a hitvesi ágyukba, az udvar teljes megbotránkozására.

Mikor Lajos féltékenyen számon kérte szépséges szerelmét, majd az ágyhoz lépett, hogy lerántsa a leplet a benne fekvőről, a rózsákkal teli ágyban a vérző, szenvedő Krisztus feküdt előtte. Az Úr erre felnyitotta Lajos szemét, s bocsánatért esedezve csak ennyit szólt: „hozz máskor is ily vendéget a házba...”.

Utolsó rózsacsodája pedig Erzsébet elszenderüléséhez kötődik. 1231-ben, Isten küldetés útját mindössze 24 év alatt beteljesítő Erzsébet halálos ágya fölött, utolsó imádságaiban madár képében a Szent Lélek jelent meg, s mennyei rózsa illat töltötte be a szent testet és a környező teret. Négynapos ravatalának idején madarak lepték el a Margburgi székesegyházat.

Szent Erzsébet, ki -

a szépség, a szerelem, a szerelmi házasság,

az emberi jóság, az önzetlen segítőkészség női mintaképe, 

a női tetterő, a bátorság szimbóluma, az Isten iránti rendíthetetlen elköteleződés, s az emberi önzetlenség példája -

képes volt „Krisztus szemével látni, s Krisztus szívével érezni” a világot.

A szépséges árpád-házi királylány, a későbbi nagyhatalmú fejedelemasszony, ki - korának női példáitól messze eltérő életet élve, az irgalmasság megtestesítője, ha kellett, szembe menve a keresztényi gondolkodást csak tettető kortársaival - képes volt az igazi jézusi elvekért forradalmi módon harcolni...

Mindazt képviselte, amire korának, a lovagkornak minden asszonya vágyott, hiszen gazdag és gyönyörű nőként a kezébe került vagyont, befolyást és politikai hatalmat jóra, előre mutatóra, az elesettek gyámolítására, a betegek gyógyítására, mások felemelésére, az Élet éltetésére használta.

Modern újító volt. Igazi, magyar, „táltos-királylányként” különleges főzetek, gyógyító olajok és kenőcsök előállítójaként, a mindenre választ adó Anyatermészet, a valódi földi javak: a fű, fa, s virág gyógyító erejének mélyreható ismerőjeként képes volt a testet-lelket-szellemet holisztikus módon orvosolni. 

Mert ereje és erőforrása maga az Isten volt. Élete végén megkapta a gyógyítás isteni kegyelmét, vagyis lényével, testi közelségével, szellemének ragyogó fényével gyógyított.

Erzsébet, a legtisztább női küldetés beteljesítőjeként, az Isteni Igazság elkötelezett híveként, a rendíthetetlen és tetterős magyar nő máig élő példája!

Temetésén, az akkori Európa leghatalmasabb uralkodója, Frigyes német-római császár – ki Lajos halála után Erzsébet kikosarazott kérője volt - szőrcsuhában, fején császári koronával vitte a halott szépség koporsóját. ”Nem koronázhattam meg császárnénak, most megkoronázom Isten országa királynéjának” - mondta a sírjánál.

Halála után csupán három és fél évvel, 1235 pünkösdjén szentté avatták a Rózsacsodák királylányát, a női könyörületesség soha el nem feledhető példáját...