A csalfa hiúság – avagy az áruló archéja, ki „elhitte önmagát”...
A csalfa hiúság – avagy az áruló archéja, ki „elhitte önmagát”...
A Bak Plútó- a Bika karmapont-Jupiter együttállás – az Oroszlán Vénusz, Mars – s a Skorpió leszálló Holdcsomópont életveszélyes nagykvadrátja, és a Nap-Neptun feszítő kvadrátja...
Az érzékelés csalfaságának életveszélyes, önbecsapó játszmája ült az emberi világra... A mundán asztrológia olvasatában, az égi jelek olyan égi képletet rajzolnak a földi világ fölé helyezett égi tükörre, amely szerint az önáltató csalfasággal „kikövezett” erőszakosan harsány, ám önbecsapó, „tágas úton” jár az emberiség, amely tele van megannyi téves önértékeléstől, önbecsapástól, saját hiúságától és az ego nagyravágyásától szenvedő, éppen ezért az ellenerő által befolyásolható emberrel. A történelemből oly jól ismert árulás és áruló archéjával... Az árulóval, akit megszédített az ego hatalom- játszmája, ám még nem látja, hogy az árulással együtt járó, elvégezendő munka: a végzetes pusztítás után, végül saját öncélúsága, téves értékítélete, s vaksága vezeti el a történelem szemétdombjára... Mert június végéig, olyan égi jelek alatt állunk, ahol a brutális világi események, társadalmi és természeti jelenségek igazolják az égre festett, drámai jeleket... Ám az önbecsapás csalfasága eltakarja, a spirituális lényeget is: hogy valójában ki-ki, a saját karmikus jövőjét írja e napokban... Így nem mindegy, hogy a halál, a háború, a rombolás, a lázítás, s az árulás pusztító terhét (Skorpió), vagy az építő, konstruktív, értékteremtő, életet termő, s életet mentő ajándékát (Bika) teremti-e magának, s a világnak az ember... Mert nem mindegy, hogy erőforrásainkat a közösség, a nemzet, a haza, az Élet szolgálatába, mások javára, s boldogulására fordítjuk-e...
Azaz a bolygóanalógiák pontos magyarra fordítása szerint:
- a csalfa hiúságnak (támadott fényszögű Oroszlán Vénusz),
- az önmaga értékét helytelenül megítélő „címzetes” nagyravágyásnak (támadott fényszögű Bika Jupiter),
- a pusztítás és teremtés két végletét felmutató, két karmapontnak, azaz a sorszerűséget jelképező Holdcsomópontoknak (Bika-Skorpió tengely)
- a pusztító agresszivitásnak és uszításnak (Mars-Plútó szembenállás),
- a Bakba visszatáncoló Plútónak, magyarul a lelepleződés és elbukás előtti utolsó haláltáncát járó globális, pusztító (Plútó) világi hatalomnak (Bak)
- valamint, az önbecsapó egonak, a csalfa vakságnak (Nap-Neptun kvadrát) a bolygóanalógiái
olyan feszült nagykvadrát és kvadrát fényszögeket, azaz uszító konstellációt rajzolnak fölénk a bolygók, amelynek égisze alatt az önmaga "nagyságától" megrészegült egyén, az ego, nem veszi észre, hogy saját téves én-érzékelésének ( Oroszlán Vénusz-Bak Plútó szembenállás, Oroszlán mars-Plútószembenállás , valamint Nap-Neptun kvadrát ) végzetes csapdájában esett. (értsd: nagykvadrát! fényszög) Mert „elhitte önmagát”... (Vénusz kvadrát Jupiter karmapont)
S persze elhitette vele vélt „nagyságát” az a világuralmi terveket ácsoló, önmagát a világ urának képzelő globális erő (Bak Plútó analógia), amely ugyan (még) bővelkedik anyagi javakban (Bika Jupiter), ezért úgy gondolja semmi sem drága a saját karmikus „kiteljesedésének”, azaz nagyravágyó, világhódító céljainak a bármi áron történő megvalósítására...
Hiszen neki a végzetes pusztítás sem drága, bátran belerángat bárkit széles e világban... (Bika Karmapont Jupiter együttállás – Oroszlán Vénusz-Mars – Bak Plútó és Skorpió leszálló Holdcsomópont beszédes nagykvadrátja!)
S e drámai pusztításhoz mindig talál balga és hiú embert ki - megrészegülve önmaga vélt nagyságától -, észre sem veszi, hogy miközben saját nagyravágyása teszi őt a közösség, az emberiesség elárulójává, mindeközben „kicserélhető”, „eldobható” „szétszedhető és összerakható” játékszere a pusztító szándékú, nagyratörő, azonban az elbukás előtt álló globális hatalomnak (nagykvadrát Bak Plútó - Bika Jupiter- Oroszlán Vénusz -Mars t-kvadrát)...
Annak az végzetes (Plútó) játékot űző szisztémának (Bak), amely saját elbukása előtt jár...
Hiszen a „végzetes átalakító”, a Plútó másfél éves Oda-vissza „táncában” 2024. november 19-én végleg elhagyja a Bakot, s belép a Vízöntőbe, végleg lebuktatva ezzel a világot oly régóta uraló gazdasági, politikai, pénzügyi szisztémákat.
A "nagy társadalom-átalakító" - ahogy a Plútót a mundán, azaz világ-asztrológia nevezi - a jegyváltásával pedig egy komoly, már javában tartó, világi átrendeződés után új szisztémákat, új gazdasági, s politikai, geopolitikai "utakat" épít majd fel... (Amelynek analógiájáról, a megfelelő időben, hosszasan szólok még... S mivel a mundán asztrológia több évezredes tapasztalati tudomány, megidézzük azokat a történelmi korszakokat is - csakúgy mint korábban, a "kozmikus történelem" című sorozatban is - amelyekben a Plútó Bakból a Vízöntőbe lépett...)
Ám addig is, az elbukás, lelepleződés utolsó pillanata előtt - mígnem végleg a történelem latrinájába kerül az alantas eszközöket is bevető alvilági erő - (Plútó kvadrát Skorpió leszálló Holdcsomópont analógiája), a csalfa érzékelés és a hiúsága által elvakult áldozatát, a nagyravágyó, s a helyét nem tudó embert - „ki elhitte önmagát” - brutális céljainak a megvalósításához eszközeként használ fel... (Bak végi Plútó – Oroszlán eleji Vénusz szembenállás)
S a balga lény - amely önkéntes (értsd: civil) szolgája e végzetes pusztítást a világra szabadító, világuralmi erőknek, a globális hatalomnak, mindeközben önhittségében fel sem fogja, hogy miközben "önként dalolva" válik a rombolás eszközévé és végrehajtójává, valójában a saját jövőbeli karmáját, azaz Istennel való elszámolni valóját, saját jövőbeli sorsát írja ezekben a napokban az Élet nevű játszmában...
Azon a „tanulóterepen”, ahol Isten kegyelmezzen az építő, gazdagító, támogató erővel szolgálni nem képes, csakis rombolni, lázítani, elégedetlenséget szítani, s mindent lángba borítani akaró otromba lénynek...
Az elmúlt napokban a Vízöntőből, a Bakba visszaténfergő, úgynevezett retrográd, azaz „hátráló mozgást” végző Plútó jól mutatja, hogy e világbirodalmat építő, globális szisztéma - ebben a formában ugyan - a végét járja, éppen ezért a saját elbukása, s pusztulása előtt az egész világot akarja belerángatni egy végzetes, kaotikus pusztulásba...
(a Plútó – a végzetesség, a végletesség, a globális méretek, s az atom bolygóanalógiája)
Ezért most e lebukófélben álló, globális hatalom (a Bakban álló Plútó analógiája) még az utolsó erejével (retrográd Plútó) „foggal-körömmel” ragaszkodik az általa az összedőlés szélére hajszolt társadalmi, gazdasági, pénzügyi rendszerekbe (Bak analógia), a rombolás, a háborgás, a háborús pusztítás "diadalába". S mivel e bukás előtt álló rendszer társadalmi elgondolása, politikai nézetei, tettei és elvei, téves értékítélete és téves hatalomképe, deszakralizált világlátása és társadalomképe sehogyan sem illeszkedik a teremtett világ Örökelvű magaslataihoz, ezért a nálánál jóval fölötte álló, nálánal jóval nagyobb Rend, Rendszer, azaz az „isteni törvény” részeként, lassan elbukik...
Kérdés mekkora árat fizet az "asszisztálásáért" a vakságtól szenvedő emberiség...
Amint az az elmúlt években, előrejelzett, majd a a Csízión Korszakkapunak nevezett 2020. januári: a Covidot és annak teljes pénzügyi-, gazdasági-, energetikai-, s társadalmi- destabilizáló következményeit kiváltó égi konstelláció óta rendre igyekszem meghangosítani:
korszakátalakító, ezt a világkorszakot váltó, s ezt politikát, geo-politikát, azaz történelmet-formáló időszakot él ma át egy végletes pusztítás és rombolás közepette az emberiség...
Ezért e romboló erőnek egyetlen végső eszköze marad: a nagyravágyó ember.
Az öncélú egó tévhite, a személyes nagyravágyás elbódító vágyálma, a kis én saját hiúságának az ábrándja, az az emberi önbecsapás, és téves én-értékelés, amellyel az ellenerő a bűvkörébe vonja a balga áldozatát.
Ez az ego évezredes játéka.
Ez a történelemből oly jól ismert áruló archéja, kit a közösség érdeke, s igazsága ellen végzett pusztítása után, éppen a saját az öncélúsága, hiúsága és nagyravágyása vezet végül a törtélem szemétdombjára...
S mindaddig, amíg még a Neptun Halakban jár, olyan érzéki kettősséget - a Rend és a Káosz polaritását - éli át az emberiség:
ahol álhumánus ön- és tömegpusztítás zajlik,
amelyben az önkontrollját vesztett ego,
s az önmaga látszat-káprázatától megrészegült hiúság
nemcsak retteg bevallani emberi kicsinységét az Isteni Tökéletesség Fényében (Hiszen a polaritás világában ez is a Halak Neptun analógiája!) de még „világmegváltó” ideológiát is fabrikál a jellemtelenségének az álcázására.
E harsány, az illúzió gyenge kötőanyagával kikövezett „széles úton” járva pedig képtelen felnőni az éterből áradó tiszta, teremtő elvek isteni magasságához és erkölcsiségéhez a balga lény, mert szélesen dagadó egóját, mint „részt” képtelen elhelyezni a nálánál jóval magasbbrendű „Egészben”, a Teremtés Rendjében...
Ezért tudatalattijának kínzó a fájdalmában, kielégületlenségében inkább tör, zúz, lázít és rombol, mert képtelen beismerni, hogy öncélú szándékának, tetteinek valójában semmi, de semmi köze nincsen semmiféle magasabb rendű szándékhoz, a nemzet, a közösség javához, ne adj isten a Teremtő szándékához...
Azt pedig végképp fél elismerni, hogy épp az önámító tévedhetetlensége által vált az őt (is) kihasználó, negatív erők, negatív történelmet formáló játékszerévé vált...
Ám jobb, ha tudja e balga lény, hogy az Élet összetett játék.
Ám a fejünk felett ható konstellációba kapcsolódó a karmapontok miatt, színtiszta karmikus következményekkel jár mindaz, amit ma az egyes ember tesz. S még akkor is így van ez, ha nem tud róla, nem is hisz benne, vagy nem ismeri fel önmaga gyarlóságát.
Vagyis ki-ki a saját, karmikus jövőjét, saját sorsát (is) írja e napokban... Így nem mindegy, hogy a halál, a rombolás, a lázítás, az öldöklés pusztító terhét (Skorpió Holdcsomópont), vagy az építő, konstruktív, értékteremtő, életet termő ajándékát (Bika Holdcsomópont) teremti magának, s a világnak az ember...
