Sorsfordító 2. rész – Spirituális szemelvények a 2021-es évből
Sorsfordító – Spirituális szemelvények a 2021-es évből
2. rész
“Én vagyok a kezdet és a vég…” hirdeti János apostol az Úr mondandóját az Óév és az Újév kapujában, kinek naptári “elődje” Janus, a kezdet és a vég latin planéta-istensége, az antik mitológiák kapuőre, aki a naptári év időkapujában, egyik arcával a múltba, másikkal az eljövendő újévbe tekint…
Magyarország mundán asztrológiai csillagtérképében, minden egyes Újév, kegyelmi állapot!
Az újrakezdés lehetőségének ihletett pillanata, amelyben csakis rajtunk áll, élünk-e annak megrendítően mély, spirituális üzenetével, vagy sem!
Éppen ezért az alábbiakban, a 2021-es év tanulnivalóiból válogatva, kíván a szerző Boldog Újesztendőt a Csízió-Blog minden jóakaratú olvasójának!
Az égbolton egy gyújtópontba koncentrálódó, rendkívül nagy erejű, ritka bolygóhalmozódás témája, hogy: kié lesz az anyagi világ, a fizikai sík fölötti politikai hatalom az elkövetkezendő világkorszakban?A két „térfélen”, két mester áll. Egy hatalomra éhes, öncélú nagymester, egy ördögien riasztó világi mestertervvel a kezében és vele szemben az egyetlen igazi mester, maga "A Mester" áll, akinek szerencsére az épeszű „tanítványai” nem fogják hagyni bárhol megvalósulni az ördögi mestertervet. Erről szól – mundán asztrológiai értelmezésben – a 2021-es év (Bak-Plútó konstellációja )
A szabadság, csak kötelességtudattal, az ember önmagán való felülkerekedésével, fegyelmezettséggel, intelligenciával és jóakarattal párosulva lehet csak jövőbemutató! Mindezek hiányában Élet-ellenessé válik. Ne adj Isten, hogy a természet figyelmeztesse erre a 2021-es évben az emberiséget! (Szaturnusz-Uránusz kvadrát)
A nagy egyéni és világi tragédiák akkor következnek be, amikorra már akkora az értetlenségből, félszegségből, meghátrálásból, hitetlenségből, vagy téves hitből, netalántán önteltségből, vagy éppen haszonlesésből fakadó hárítás, a nem teljesített életfeladat, azaz a felhalmozott karmikus adósság, hogy összeomlik annak terhe, végzetes súlya alatt a szabad akarattal rendelkező emberi lélek... Ilyenkor, vészterhes időkben, nem Isten büntet, a vétkeink ok-okozati következményéhez semmi köze a Teremtő Úr Istennek... Hiszen a vétkeinkhez, s azok következményéhez semmi köze a Teremtő Úr Istennek. Mi vetettük el téves gondolatainknak, érzéseinket, cselekedeteinknek a magját.
(Ikrek-Nyilas sorstengely)
Csupán különös egybeesés, az élet sorsszerű pikantériája, netalántán Isten "mutatóujja", vagy éppen a Kozmosz figyelmeztető Rendje volna, hogy éppen Trianon 100. évfordulóján, tavaly június 4-én vált aktuálissá az az egész emberiségre vonatkozó sorsfeladat - az Ikrek-Nyilas Holdcsomópontok tengelye - amely azt az információs zavart kéri számon az emberiségen, amely az abszolút értelemben vett Igazság, és a földi világ között fennáll? Magyarán szólva, amikor az ember nem érti azokat a teremtői elveket, amelyek számára az Életet, a jövőt garantálják? (Ikrek-Nyilas sorstengely, Ikrek karmapont-nap együttállás)
Vízöntő kor hajnalán - a sorsbolygók Vízöntőben való „találkozásakor”, a Vízöntő-Oroszlán tengely poláris törvénye okán- nem egy új tudást, hanem az egykori, Oroszlán világkorszak aranykori szellemiségét, a nem másokon való uralkodást, hanem az önmagát uralni képes szellemi ember tudását: a testi fizikum működését, az emberi hangulatot rángató érzelmet és az emberi jellemet meghatározó tudat fölötti uralkodást kell feléleszteni, azaz az „Új Embert” kell felébreszteni önmagunkban!
(Mo. Vízöntő Oroszlán holdcsomópontjai és konstellációja)
Sűrű felhők – vagyis úgynevezett azonos nagy tranzitok - gyülekeztek fél évezrede (1515-1520 táján) az emberiség egén, s e sűrű felhők földrajzi-gazdasági-kereskedelmi, politikai-világnézeti-kulturális és vallási értelemben fenekestül forgatták fel az egész világot, s benne a magyarság sorsát.
...most 500 év múltán, ismét felettünk járnak, s az elkövetkező években a szemünk előtt alakítják majd át a világ gazdasági-politikai térképét, az emberiség szellemi-ideológiai identitását, azaz a Teremtés törvényszerűségeihez való viszonyát...
Ideje megértenie minden magyar embernek az égi-földi analógiákat, mert a józanságot és tisztánlátást követelő akkori, és mai „felhők” 500 éve Magyarországot a Mohácsi tragédiáig vezették, s vannak, akik ma is ezt a megosztottságot szeretnék... Mert nekik, most is Mohács kell...
Mi magyarok, Boldogasszony nemzeteként soha, semmilyen formában nem tartoztunk a másokat leigázó, gyarmatosító szemléletű társadalmak közé!
S erre nemcsak joggal lehetünk büszkék, de ideje erre emlékeztetni azokat is, akik különféle, bennünket érő vádakkal igyekeznek bennünket megosztani, s magukról lehántani a sorszerű elszámoltatás őket szembesítő, lelkiismereti kérdéseit!
Mert mi magyarok joggal lehetünk büszkék arra, hogy akkor is és ma is a világ lelkiismereti tükreként létezünk a nemzetek sorában!
Mára azonban olyan szélsőségeséges pontra érkezett az emberi lét szabadság-keresése, hogy társadalmi rendszer szintjén kényszeríti rá a Természet törvényei ellenében működő, Élet-ellenes ideológiát a világra.
(Uránusz-Szaturnusz kvadrát és konstellációja)
Ha az emberiség nem vigyáz, s nem fordít hátat a végletek és korlátok nélküliség világába vetett ideológiájával, annak élet-ellenes társadalomalakító és emberi nézőpontot befolyásoló gondolkodásmódjával, akkor a világi nehézségek ezen a ponton nem állnak meg...
Az elmúlt hetek természeti "támadásai" azt mutatják, hogy a világ úgy tűnik elfelejti: a Természet törvényei jóval erősebbek a kibillent emberi természet életellenes társadalmi törvényeinél!
(Uránusz-Szaturnusz kvadrát)
A gender-kérdés sem nem jogi, nem is jóízlésbeli, s nem is erkölcsi kérdés. Jóval több annál! Súlyos energetikai probléma, amely negatív erőteret, szélsőéges energetikai folyamatokat, az emberi természet szélsőséges reakciói okán, szélsőséges Anyatermészetbeli reakciókat teremt a világban. Mert beteges emberi természetünk, beteges Anyatermészetet indukál…
Aki önszántából a Plútó által jelzett a gyökeres átalakulást és az életellenes erőktől való eltávolodást, a helyes irányváltást választja mind egyéni, mind közösségi életében, valamint a társadalmi szisztémájában, annak a rendkívül nehéz, ördögi folyamatok ellenére is újjászületésben lesz része.
Ettől a folyamattól fél leginkább az ellen-erő, s támadja a szerves gondolkodás utolsó „mohikánjait”, a Jóisten magyarjait...
A szabadság - legyen bármilyen színű -csakis egyféle lehet. Életet újrateremtő. Tehát szerves, önmagát reprodukálni képes, azaz éltető. Csakúgy, mint a valóban sokszínű Természet.
Minden más - amely nem képes természetes, szerves módon életet teremteni – az csakis az emberi ego önmagát becsapó, a jövőben azonban súlyos karmikus kiegyenlítést követelő hazugsága. Nem pedig szabadság...
Amit ma színes sokszínűséggel álcázva magunk körül látunk, az nem más, mint az önmaga szellemi megújulásától, belső, „spirituális reformjától”, szellemi fejlődésétől rettegő „kis én”, azaz a kelepcébe csalt ego ördögi kiszolgáltatottsága... (Szaturnusz-Uránusz kvadrát)
Aki elhiszi a filantróp köntösbe csomagolt, véres múlt erőinek, lázító, hergelő, energiabefektetés, felelősségvállalás, előremutató munkálkodás nélkül jólétet ígérgető, anyagi javakat osztogató szabadságát, az nemcsak magát csapja be, de - mivel nem illeszkedik a kozmosz szerves törvényébe - a nemzet stabilitását és közös előrehaladását is hátráltatja! (Mo. Szolár 6-os házas Szaturnusz kvadrát Uránusz)
...ha az emberiség nem akar további züllesztő, bomlasztó, káoszt teremtő, halált hordozó, életképtelenséget és tragédiákat, akkor itt az ideje felismernie, kit és mit vigyen tovább, kiket és miket korlátozzon a Szaturnusz ereje által! Az Uránusz erejével pedig mit haladjon meg, amely nem illeszkedikaz élet szerves, önmagát fenntartó és éltető törvényéhez! Vagyis igyekezzék végre tisztán látni, melyek azok az értelmes szaturnuszi keretek, korlátok, fogódzók, szabályok és struktúrák, amelyek nemhogy nem akadályok, hanem sokkal inkább segítő kapaszkodók, s az újjászületőben lévő jövőt, az uránuszi szabadságot, s Magyarország nagyívű jövőjét szolgálják, ha hagynánk... (Szaturnusz -Uránusz kvadrát)
A nyugati típusú civilizáció,- tisztelet a kivételeknek- bukásra áll az Élettel szemben, mert nélkülözi az Élet szerves törvényeit...
Legnagyobb problémája az, hogy a az életet átható egyetemes Igazságot, a kozmosz ok-okozati törvényszerűségeit, az isteni Igazságot miután hosszú-hosszú évszázadok alatt a darabjaira törte, s csak a számára hasznos, hatalmi befolyásolása számára előnyös részleteket tartotta meg, így mára a megmaradt dirib-darabokból, rész-igazságokból már nem képes összerakni a jövő fenntartását biztosító helyes választ: az Életet garantáló „Egész” Igazságot.
S mivel a kivezető utat az önmagát fenntartó és újrateremtőszerves gondolkodásban kellene keresnie, ám a szerves gondolkodás utolsó „mohikánjait” – így bennünket magyarokat - mind a mai napig támadja, s ezzel, öngyilkosságot követ el önmaga ellen...
Bukásra áll az élettel és Istennel szemben...
Rajtunk – a ma élő, hazában, nemzetben, családban gondolkodó embereken - múlik, hogy elhisszük- e, hogy megcselekedjük-e a küldetést, amely szerint „a Kárpát-medence szüli az emberiség számára a jövőt! Ha képesek vagyunk a szellemi feladatainkat felvállalni, akkor a „sarkunkat taposó” Világkormány helyett, képesek leszünk a Világkirályhoz jutni...