Sorsfordító – évzáró visszatekintés a Csízió 2. születésnapján 1. rész

Sorsfordító évzáró visszatekintés

a Csízió 2. születésnapján

1. rész

 

Időnként korszakkapukon lépünk át, amelyek 500 évente, így manapság is „világrendítő”, „tudat-mozdító” jelenségeket jelezve állnak az emberiség előtt... E sorsfordító időkben indult útjára a most két éves Csízió.

 

 

Amikor 2019 őszén, a 2020-as év égi jeleire pillantottam, megfogalmazódott bennem a felismerés, hogy két világkorszak határán,

egy 500 évente ismétlődő, az emberiség történetét végletesen megváltoztató, történelmi bolygókonstellációnál,

egy Korszakkapuban állunk, amely akkor, 500 éve és manapság is „világrengető”, "tudat-mozdító" jelenségeket, fékevesztett inváziót előrejelezve állt az emberiség előtt...

E sorsfordító időben indult útjára a most két éves Csízió.

 

 

A 2020. január közepi, Szaturnusz-Plútó kvadrát konstellációja -

azaz az emberiség szellemi és fizikai határait,

az extrém jelenségek határtalanságát,

s az elhatárolódás különféle formáit,

így soha korábban nem tapasztalt határzárait előrejelezve,

a Csízión elsőként, Korszakkapunak neveztem el.

 

E soha korábban nem látott mértékű „választóvonal”, globális „határvonal”

- különféle arcot öltő határtalan világi jelenségeivel, többek között a leginkább „kézzelfogható” a covid kitörésével és annak következményeivel –

nemcsak beigazolta az előrejelzéseimet, de merőben meg is határozta,

s az emberiség történeti fejlődésében soha vissza nem fordítható irányba terelte a 2020-as évet.  

Ebből a bonyolult konstellációból fejlődött ki szerves módon a magunk mögött hagyott 2021-es év.

 

Hiszen - amint arra az égi jelek előre utaltak - az emberiség az elmúlt ötszáz évben túllépett egy határt, amelyre „kellett” egy globális ébresztő,

egy „világmozdító” (Plútó) tanítás ( Szaturnusz),

amely figyelemfelkeltő jelként,

egy (Szaturnuszi) határokon átívelő,

globális méretű, (Plútó)

halálos (Plútó) kórság (Szaturnusz) képében megnyilvánuló,

soha korábban nem tapasztalt (szaturnuszi) betegség,

a glóbuszon is átívelő (Plútó) (Szaturnuszi) tanulnivaló,

amely a (Szaturnuszi) határok lezárásával, a (Szaturnuszi) korlátok és a korlátozások bevezetésével járt.

 

Amint azt akkor és azóta is számtalanszor hangsúlyoztam

(lásd Kozmikus történelem című cikksorozat),

ez a más bolygókkal is kiegészülő bonyolult 2020-as bolygókonstelláció

500 éve járt felettünk!

 

Amely, bár félévezrede földrajzi felfedezéseivel kitágította az ember számára a világot,

amely az addig ismert geopolitikai térkép „megváltozásával”

ám régi, nagy kultúrák eltűnésével,

új, soha korábban nem látott méretű világbirodalmak megszületésével járt.

Elindítva az embertelen gyarmatosítást,

és a Földanya végletes kizsigerelésének a folyamatát,

megszülve a globális világgazdaság eszméjét,

amely hódítókra és meghódítottakra osztotta a világ nemzeteit.

 

„Feltalálva” a szabadkőműves Fugger-ház által a gazdasági és politikai érdekek mentén történő tömegtájékoztatás általi befolyásolást, amely azóta is „kevesek” gazdasági hasznára fordítja azóta is a „szólás szabadságát”...

 

Az az 500 évvel ezelőtti kor szembesítette a római egyházat a mély erkölcsi válságával,

az anyagi haszonszerzés által nyert lélek üdvözülésének egyházi útjával,

s mindezzel útjára indítva a katolicizmustól elhatárolódó protestantizmus gondolatát,

amely hosszú évszázadokon át nemcsak szembeálította a keresztény embert a keresztény emberrel,

de végül meg is szülte a számtalan apró egyház, megannyi ideológiáját és azok tv-prédikátorait...

 

Mert 500 éve

az emberi gondolkodásmód, az emberi tudat lassú, szisztematikus átalakulása, áthangolása kezdődött meg,

amely szabadjára engedve az öncélú ego szabadrablását és a lelkiismeretet elnémító világi haszonszerzés ideológiáját,

s a világi hatalomszerzés célkeresztjébe állította, majd elvezette mohácsig a világ egyetlen apostoli királyságát...

Azt a társadalmi szerveződést, amely évszázadokon keresztül szellemi visszatartó ereje volt az egykori Európának, s amely az akkori politikai elit szellemi fékeként működve, erkölcsi és szellemi útmutatója, iránymutatója, lelki táptalaja volt az egykori, európai kereszténységnek...

 

Magyarul szólva ez az 500 évvel ezelőtti kor, s ez az az újraismétlődő bolygóállás,

eltorzította az emberiség Teremtőjével való kapcsolatát

értékítéletét és az igazságról alkotott képét

amely történéseknek  - azonos csillagzat alatt - a karmikus, sorszerű következményét, most éli az emberiség...

 

(LÁSD: Kozmikus történelem 1. rész, és az Osztozkodás a világ felett - avagy a globális háttérhatalom születése... Kozmikus történelem 2. rész című írásokat)

 

 

 

 

Egy Apostoli királyság, s azt „működtető” nemzet azonban nem a semmiből születik...

 

S bár az Magyar Apostoli Királyság, mint megtestesülés fizikailag ugyan a múlté,

a magyar lélek, a magyar néplélek azonban tovább őrzi magát a küldetést...

S válik a jelenlegi megtestesülésében is a III. évezred erkölcsi, szellemi útmutatójává, technológiai megmentőjévé, s a keresztény – emberbaráti - felebaráti együttműködésen alapuló, segítő gondolkodás állami megtestesítőjévé.

Vagyis az ellenerő ma is üldözött példájává...

 

 

 

Elnézést a kicsit hosszú bevezetőért, azonban - ahogy a Csízió oldalán mondani szoktam-  valóban kozmikus történelmet élünk át, ahol nemcsak új struktúrák, új határok, de új válaszok, és új geopolitikai térkép van kialakulóban...

 

 

Kozmikus papírforma  - Visszatekintés a 2021-es évre

 

A Csízió blog születésének megidézésével,

meg is érkeztünk cikkünk másik témájához, a 2021-es évre való visszatekintéshez,

amelynek négy fontos sarokköve volt, s ez a négy nagyon fontos, úgynevezett nagy tranzit és azok bolygókonstellációja köré íródva hatotta át az elmúlt egy évünket.

 

Az első a Bakban álló Plútó,

amely a világi, kontra isteni hatalom kérdéskörét feszegeti, s amely – amint fent írtam - a Szaturnusszal együttállva, „indítókulcsa” volt a 2020 évnek, s magának a Csízió Blognak is, ám a 2021-es év minden történésének...

 

 

 

Ezen a „Korszakkapun” átlépve éleződött a második sarokpont, úgynevezett nagy tranzit,

a Szaturnusz-Uránusz kvadrát, amely a 2021-es év legnehezebb bolygókonstellációjaként az emebriség erkölcsi, szellemi, fizikai „határait” és a szabadság kérdéskörét feszegette az elmúlt egy évben.

E két bolygó egymásnak feszülése, nemcsak a szaturnuszi vírus, uránuszi variánsait teremtette meg a 2021-es évben,

de a Vízöntő Zodiákus két uralkodó bolygójaként – amint erre oly sokszor utaltam az elmúlt évben is - látható, hogy az Életünk most „izzadja ki” magából az elkövetkezendő bő kétezer éven át ható, a Platonikus világidő fogalma szerinti, Vízöntő világkorszak szellemi ideológiáját, erkölcsi hozzááállását,

miközben kőkeményen szembesítette is az emberiséget azokkal a fizikai adottságokkal, természeti viszonyokkal, a Földanya sérüléseivel, amellyel az emberiség elmúlt 500 éves hataloméhsége által megbontotta a bolygó rendszerbiológiáját.

 

Mivel a 2022-es évre is átcipeljük magunkkal e bonyolult égi konstellációt, 

még egy „szempillantásnyi” időnk van azon elgondolkodni, hogy mindaddig nem lesz képes megtalálni az emberiség a „színes-szagos, szivárványos” személyes szabadságát (Uránusz), amíg fel nem ismeri a Vízöntőkör legfontosabb tanulnivalóját és feladatát (Szaturnusz):

 

Miszerint:

ha nem "korlátozza (Szaturnusz) az elvtelen szabadságot (Uránusz),

s - vele párhuzamosan - nem szabadítja fel (Uránusz) az elmúlt évszázadok tévútra vezető korlátoltságát (Szaturnusz), addig nagyon nehéz jövő előtt áll, mert nem illeszkedik a természet törvényszerűségeihez...

 

Vagyis, ez a nagyon bonyolult bolygókonstelláció azt feszegette az elmúlt egy évben, hogy  nem mindegy mit „dobunk el", reformálunk meg (Uránusz),

s mit „tartunk meg", milyen megszokásokhoz ragaszkodunk (Szaturnusz) az emberiség eddigi közös múltjából a jövő számára...

 

Ám a mi, egyéni és közösségi szabad akaratunkon múló döntés, hogy az elkövetkezendő bő 2000 évben az Életet éltető, vagy az Életet elvevő elvek lesznek-e ideológiánk alapjai...

S bár amint írtam, a Szaturnusz-Uránusz kvadrát „velünk” jön a 2022-es évre, azonban az utolsó fokra percre bepontosodó, feszítő fényszöge éppen Szenteste (!) ért utol bennünket. Ahogy mondani szoktuk a nagy tranzitok esetében, ekkor „csapott utoljára a farkával a kígyó”, amely – bízzunk benne – a járvány egy utolsó igazán nagy hullámát jelentheti, s „csak” az utóhatásai érvényesülnek majd az elkövetkezendő évben...

 

 

A 2021-es év harmadik „pillére” - Nyilas nemzetként különösen - fontos égi jelensége az Ikrek-Nyilas tengelyen húzódó, a világ nyolcmilliárdnyi emberének közös sors-, vagy életfeladata volt, amely másfél éven át – „hogy-hogynem”, éppen Trianon 100. évfordulója, azaz 2020. június 4. (!) és a 2021 es év Szentestéje (!) közötti időszakban - hangolta mind a magyarságot, mind a világ nemzeteit arra, hogy az ellenerő minden törekvése ellenére is a teremtő elvek irányába fordítsa egyrészt a magyar nemzet, másrészt a magyar példára fogékony nemzetek sorsát!

 

Ez az emberiség számára üzenő közös sorsfeladat – amint arról beszámoltam – a szakrális év és Magyarország mundán asztrológiai térképének is kiemelt pontján,

éppen 2021. december 8-án, azaz a Mária foganatának, azaz a kereszténység, s a Megváltás „kezdőpontjának” a napján került teremtő fényszög kapcsolatba Magyarország - az emberiség jövője számára is kiemelt fontosságú - Vízöntő (!) sorsfeladatával...  Azaz a Platonikus világidő számítás szerinti Vízöntő világkorszaknak is utat mutató, szent küldetéssel „hangolta fel” a magyarság szellemi és lelki elköteleződését...

(Lásd A küldetés - a nemzet hivatása, avagy Magyarország sorsfeladata és a Ne bántsd a magyart című írások  1. és 2. részét!)

Ám meg is idézve a két fontos „alkotó elem”, a mundán hagyomány szerinti, Ikrek és a Nyilas érdekeltségű ország,  az USA  és Magyarország kiemelt „példamutatását” az emberiség „szabadság-keresésében”...

(Lásd a „a Világ spirituális szeme Magyarországra és az USA-ra tekint” címmel ki is fejtettem...)

 

A negyedik „talpkő”, azaz nagy tranzit, a Halakban álló Neptun, és bolygókonstellációi voltak, amely egy nagyon magas erkölcsi minőséget „kér számon” az emberiségtől.  Mert a saját „otthonában” járó Neptun az őszinte, felebaráti-, jézusi szeretet és az iSTeNi igazság és tudás jelképe, amely nagyon komolyan veendő erőtér! 

 

Ám a polaritás, kétarcú, földi világában ez a nagyon magas szintű „elvárás”, azaz az iSTeNi értékrendhez való „igazodás”, éppen ezért van kitéve megannyi támadásnak, anarchiába lökő zavarkeltésnek, ideológiai agymosásnak az ellenerő - mondjuk ki bátran, a SáTáN - részéről... 

 

Vagyis, ha az emberiség az évszázados múlt „átöltözött” megrontóinak, hamis, neptuni ködbe burkolózó, álszent köpönyegbe bújt, ál-filantróp „jótevőinek” hisz, akkor bizony csak kevesekre vár - az oly sokat hangoztatott - felébredés... 

S éppen ezért, a Halak Neptun nagyon magas „elvárása” miatt érzékeljük, hogy: 

- csak bizonyos történelmi korszakonként van akkora akadálya az Életet éltető, haladó elvek végrehajtásának, mint ma...

 

- csak bizonyos időközönként akkora a gonosz, ördögi szándék, mint ma...

 

- s csak a legfontosabb időkben volt annyi hamis, álszent köpönyegbe bújt próféta és ál-filantróp „jótevő”, mint ma...

 

Mindezek okán pedig, ritkán volt annyi megtévesztett ember, mint ma. 

Hiszen rég volt oly nagy káosz, akkora bizalmatlanság, sötétben tapogatózás és tudati zavarodottság a világban, mint ma...

 

Azonban 2021. Szent Karácsonyán (!) a számunkra oly kedves Jupiter,

a hit, a jog, az erkölcs és a magyarságtudat szépséges bolygója,

ahogyan az ősi, mundán asztrológia nevezi: a „Magyarok csillaga” is a Halakba lépett,

hogy, végigkísérje a 2022-es évünket, s – csakúgy, mint a Neptun, az "otthonában" járva -  a legmagasabb erkölcsi elvárásokat „beteljesítve” „hangolja fel” az arra fogékony magyar szívet és tudatot az Unio Mystica, azaz a Mindenség Egységének Szeretet törvényéhez, s „lendítse meg” a magyar nemzet identitástudatát!

 

Folytatjuk!

A Sorsfordító - szemelvények a 2021-es évből című cikkel...

 

https://www.csizioblog.hu/./pages/csizio/contents/blog/114544/pics/lead_800x600.jpg
Ars Regina,asztrológiai visszatekintés 2021-re,nagy tranzitok,Planétás