Szent várakozás, hogy Isten belépjen az ember világába... - 2020. Advent
Szent várakozás, hogy Isten belépjen az ember világába... - 2020. Advent
„A régi ember... ezernyi szent cselekvéssel tartotta távol a vágyát, hogy lelke szűzi fehéren izzon, hogy a születés az ő cselekvő részvételével, vele, s benne mehessen végbe...” - fogalmazza meg szépséges tisztasággal a magasztos tollú magyar néplélek-kutató, Molnár V. József az idő járásával és csillagok fordulásával még együtt lélegző régi ember adventi lelki rítusát.
Mert egykor a teremtett világgal még összhangban élő - a teremtett világ törvényszerűségeit és a földi esztendő körét még szentségként tisztelő - eleink értették, hogy Karácsony - azaz a Fény születését, Isten Fiának az Ember fiaként való inkarnálódását - megelőző négy hétben miért is ül különös fénytelenség a tájra...
Mert a földi világ reménytelenül rideg, szorongató sötétsége képes arra, hogy a lelkileg kiüresedett emberben újra és újra megteremtődjék az igazságosság, az erkölcsösség tiszta Isteni Fénye, hogy - ha az ember is úgy akarja - az ember fényévé váljék.
Ez ma sincs másképp.
Mert az Élet éltető, szerves - tehát önmagát fenntartani és újrateremteni képes - törvényeit megtagadó világban úgy tűnik, hogy ma is hatalmas külső sötétség, rég nem látott világi zűrzavar, embert próbáló mindennapi nehézség és ideológiai káosz „kell” ahhoz, hogy az eltévelyedett bolyongó visszataláljon a tiszta Fény egyenes útjára...
A régiek pedig tudták, hogy a kívül tetszhalott sötét világában különös belső úton jár ilyenkor a természet, s a vele együtt rezdülő ember is. S hogy a belső tisztaság megéléséhez, megérzéséhez és megértéséhez tudatosan tisztulni kell.
Erre a testi-lelki tisztulásra ad ma is alkalmat Advent négy hetes szent várakozása. Hogy az út végén, a misztikus éjhez érkezvén, karácsony szikrázó fényeiben megfürödve - ha csak néhány pillanat erejéig is - mindenki egy kicsivel jobb emberré váljék...
Ezért Advent idején elcsendesült böjttel, imádsággal és énekszóval tisztogatta lelkét a régi ember.
Advent kezdete, Szent András vigíliája.
(2020. november 29-30.)
Amint a régiek szava járása szerint november utolsó napjaiban, Szent András ünnepével „András zárja a hegedűt...”, vagyis András nap fordultával zárul a zajos őszi mulatságok sora, a szüreti bálok, a Kisfarsang időszaka, s vele nyílik a szent várakozásnak a lelki elmélyülés adventi időszaka.
A régi ember gondolkodásában, sőt szakrális gyakorlatában ezért Andrással, azaz Adventtel zárult az óév, s egyben vele is indul az egyházi újesztendő.
2020-ban is Advent kezdetét a szkítatérítő András neve napjának előestéje nyitja.
Különleges nap ez a keresztény naptárban, nekünk magyaroknak pedig különös útmutató...
Mert – amint erről szent Koronánk is tanúságot tesz számunkra kiemelten fontos András az Apostolok sorában. Hiszen Fülöp mellett András az, aki a szkítáknak elsőként vitte el az Örömhírt Jézus feltámadásáról és tanításairól... Ő az az Apostol, aki Isten-kereső emberként elsőként, lelkében Teremtőjének üzenetét keresve, tudatosan csatlakozott az Apostolok közül Jézushoz.
„...Adj nekünk igaz embert, férfiút...” -olvasható Szent András miséjében e beszédes sor, hiszen András személyében olyan igaz embert, vértanút kapott a keresztény világ, akiről a Legenda aurea is azt írja, hogy:
„Ékes volt az életében, válaszadó a bölcs tanításban, férfias a szenvedésben és anthroposz - azaz felfelé emelkedő, a Teremtőjéhez egyenesedő - a dicsőségben...”
Kör és kereszt – avagy Advent koszorúja
Régi hagyomány Advent első vasárnapján adventi koszorút készíteni, majd az ezt követő pirosbetűs vasárnapok elcsendesülő óráiban, a zöldellő koszorún mindig egy-egy gyertyával többet meggyújtani.
A kört formáló koszorú ősi, egyetemes, kozmikus jelkép.
Körkörös alakja, az Élet állandó körforgását, a természet rendjét, az évkör járását, a Nappálya égi Zodiákuson tovahaladó körkörös mozgását szimbolizálja ősidők óta az ókori népek kultúrájában.
Tökéletességet formázó alakja, az Isten által teremtett világ tökéletes, precíz, kerek egészét jelképezte a régiek mitikus hitében.
Az adventi koszorú körívet formáló örökzöldzöld lombja pedig az ember egyetlen, örök, valóságos részével a lélekkel, vagyis az Örök Élettel áll kapcsolatban.
Ezt a teljességet szimbolizáló örök kört, osztották fel négyrét a régiek, a földi négyesség, a négy égtáj, a négy évszak, a négy földi elem mintájára.
Ez a földi négyesség, sarkosság jelképezte az esztendő napfordulatainak és nap-éj egyenlőségeinek kereszt osztatát, s a négyességgel jelölt földi világért életét feláldozó Krisztus-kereszt szimbólumát.
A körívet zöldágakkal keresztező úgynevezett körbeírt, vagy kör-osztó kereszt, ahogy a régi magyarok mondták, köröszt végein méhviasz gyertya állt, amely az örök élet fényét szimbolizálta őseink máig ható hitében.
A körön át ívelő kereszt közepén pedig, égő csipkebogyó jelölte a forgástengelyt, az Isteni középet, amelyből sugarasan árad ki Isteni akarata és teremtő ereje, amely egy soha meg nem álló, a földi életet életben tartó világkerék, melyet a Nap atya folyton folyvást forgatja, hogy teremtő erejével a földi világ, a földi idő és az emberélet meg nem álló kerekét soha senki meg ne állíthassa...
E a pirosban izzó, csipkerózsa-közép egyben ki is jelöli az Istenvárás mágikus pontját, karácsony szent pillanatát, ahol az Isten fia, az Ember fiaként belép az emberiség világába.
A képbe rejtett jelek, az ősi jelképek beszédesek.
Ám nemcsak mesélnek egy nép, egy népszokás, egy ünnep naptári elhelyezkedéséről, s ebből adódóan a régi ember egyetlen tájékozódási pontjának, az égboltnak a fénylő képéről, s mesélnek eleink hitvilágáról, az Életet fenntartó és újra és újra újjáteremteni tudó szerves kultúrájáról.
Ám ennél sokkal többet jelentettek, s jelentenek manapság is. Ha tud róla a modern ember, ha nem...
Mert amint a jelkép szó neve is mondja jelentése van a képnek. Mégpedig mágikus jelentése, ezért a ház, amelyben megjelennek a szent jelképek, nemcsak az Istennek szentelt élet szimbólumává, de az Élet erőforrásává is válnak!
Áldott Adventet Magyarország!