„Magyarországon kívül, nem élet az élet...” – október 8. Magyarok Nagyasszonya napja
„Magyarországon kívül, nem élet az élet...” – Október 8-a, Magyarok Nagyasszonya napja
„Az országot a néppel... a te oltalmadra bízom...”- szól a Szent Istváni mondat a nagy király utolsó leheletével. Ám a magyar néplélek tudatalattijából feltörő évezredes magyar Mária tisztelet gyökerei az ősi múltba vezetik a magyar lelket. A teremtő Nagy Istenanya-hasonmás, az ősi Boldogasszony kultusz egyidős a magyar lélekkel. A magyar Mária kultusz, a nemzet tudatállatijába vésett, ősi spirituális ragaszkodás...
Október 8-án, a magyar nemzet közösségét, ősi földjét vigyázó, az archaikus magyar Istenanya-Bódogasszony kultuszból sarjadó, Szűz Máriával köttetett ezredéves szövetségét, az óvó, védő, megtartó erővel buzdító Magyarok Nagyasszonyának ünnepét, annak az Ég és Föld között köttetett szakrális örökségét, a nemzet máriás oltalmazóját ünnepeljük, ki – ha kérjük-, az alantas világi ösztönöktől való szabadulás útjára vezeti ma is nemzetünket... S akinek ünnepén Szent II. János Pál pápa a Földbolygót, s annak minden népét a Szűzanya oltalmába ajánlotta!
A Szent Gellért legendából is ismeretes, hogy népünk körében Máriát, Jézus anyját példátlan tisztelet övezte, amikor Róma még nem is ismerte őt.
A „Magyarok cselekedetei”-ről szóló beszámolóban, a Gesta Hungarorumban pedig azt olvashatjuk, hogy Árpádot, aki az Úr megtestesülésének 907. esztendejében költözött el a világból, tisztességgel eltemették egy patak forrása felett - amelyik egy kő mederben folyik Attila király városába – s a magyarok megtérése után e helyen, egy fehérnek nevezett templomot emeltek a Szent Szűz Mária tiszteletére.
De úgyszintén a Gellért-legenda ír arról is, hogy éppen ez az egyedül álló, Nyugat-Európában nem jellemző Boldogasszony-Mária kultusz az - amelyet ő maga készen talált a Kárpát medencében – s amely akadály nélkül alakulhatott át Boldogasszony néven a keresztény Szűz Mária kultuszává.
Mária Királysága, Magyarország...
Történelmi nagyjaink körében se szeri, se száma a Szűzanyához kötődő spirituális ragaszkodásnak.
Szent István király 1038-ban azonban közjogi értelemben, a világon egyedülálló módon fejezte ki a magyar haza fölött uralkodó Szűz Máriának, a Magyarok Boldogasszonyának Magyarország királynőjeként való uralkodását.
Szent István halálos ágyán az országot, s annak minden tagját Mária kegyelmére bízva, e szavakkal végrendelkezett: „magyarok nagy Királynője, e világ jeles újjászervezője, végső könyörgéseimben ... az országot a néppel, s az urakkal a te oltalmadra bízom...”
Ez a spirituális kötődés a közjogban is érvényesülve, Regnum Marianum-ként, azaz Mária Királyságaként beszél hazánkról, amely az elvont emberi gondolkodás csúcsaként, egyedülálló módon, egyszerre misztikus és egyben világi megoldás, amely kikerüli az emberi gonoszságot, a hódító hatalomvágyat, mert a mindenkori hit, vagy éppen hitevesztettség és a mindenkori politika és világi hatalom felett áll.
Korának legjelesebb lovagja, Szent László király törvényben rendelte el Boldogasszony ünneplését, s hogy hazánkat, Regnum Marianumnak neveztessék, a magyar aranyra pedig a Patrona Hungariae képét verette. Az európai lovagi kultúra legjelesebb lovagja – kit a pápa az I. Keresztes hadjárat vezetésével bízott meg, ám hirtelen halála közbeszólt a szent küldetés teljesítésében - a kardjának a markolatára is a rózsafűzérét tekerte.
Szent László Boldogasszonyhoz fűződő áhítata olyan mély volt, hogy a nép Mária-királynak is nevezte a nagy királyt.
Az országot a pusztító tatárjárás romjaiból kikaparó, a haza megmentéséért fohászkodó második honalapító, IV. Béla szépséges „táltos” leányát, Margitot is a Szent Szűznek ajánlotta...
S míg Nagy Lajos királyunk a nyakában viselte a Szűzanya képét, addig Mátyás a pajzsára a „szentséges szűz Mária esedezzél Mátyás királyért” mondatot vésette.
Az ősi ragaszkodást, még a Habsburg dinasztia is értette, s Habsburg Lipót, 1687-ben, a máriavölgyi kegyhelyen megismételte az ország felajánlását, amit 1693-ban a török alóli felszabadulás emlékére a bécsi Szent István dómban meg is újított.
Az ezredéves magyar királyság Millenniumi ünnepére 1896-ban, XIII. Leo pápa pedig a Magyarok Nagyasszony ünnepét hivatalossá is tette, majd X. Piusz javaslatára, október 8-ra helyezte.
2000-ben, a III. évezred „útravalójául” pedig Szent II. János Pál pápa október 8-án, a magyarságra vigyázó Magyarok Nagyasszonya ünnepén ajánlotta fel a Földbolygót, s annak minden népét a Szűzanya oltalmába...
A Magyarok Nagyasszonya ikonográfiájában Mária csillag koronáját a magyar Szent Koronára cserélték, a karján ülő kisded helyére az Országalma, a másik kezébe pedig a kormánypálca, azaz az ország Jogara került.
A török veszedelem elmúltával Boldogasszony lába alól a félhold - a magyar kánaán jeleként - bőségszaruvá nemesedett, kifejezve, buzdítva, s a jövő mindenkori magyarjai számára hirdetve: hogy „extra hungariam non est vita”, azaz Magyarországon kívül, nem élet az élet!
Ezért, ki lelkében, s szellemében magyar, október 8-án, mélyen fejet hajt Magyarország királynője, Patrona Hungariea előtt...
