Koronás napjaink... – Isten éltessen Mária Királysága, Magyarország! Augusztus 15-20.  

Koronás napjaink... – Isten éltessen Mária Királysága, Magyarország!

Augusztus 15-20.

Augusztus havának középső dekádjában, az Oroszlán csillagjegy naptári havában, s az uralkodás királyi minőségének Oroszlán csillagképében, a királyi színbe öltözött aranyló Anyatermészet gazdagon ölelő karjaiban, „együtt jár” velünk a kozmikus világ. Nekünk magyaroknak, nagy múltú nemzetünknek a –történelemből is oly jól ismert – „koronás” napjaiban, az Isteni renddel együttműködve, azaz a kozmosz erőivel együtt rezdülve, mély alázattal - azaz ösztönvilágunk eltévelyedéseinek tudatos uralásával, s az Oroszlán szívén át ható Lélek-ismeret bölcs szeretetével -, emelt fővel kell ünnepelnünk!

Hiszen illik tudni, hogy minden év augusztus 15-e, Szűz Mária, a magyarok Bódogasszonyának napja...

Szokás ünnepelni Jézus szülőanyjának földi halandóságát, elszenderülését és égbeemeltetését. A transzcendensbe emelt örök életének szent pillanatát: a mennyei dicsőég és a földi szenvedések jutalmául, ég és föld mennybe fölvett királynőjeként, Mária misztikus a megkoronázását.

Ám lényének valódi lényegét: világra, életre, házra és hazára, emberre és lélekre ható fenséges, boldogító, bőséget és bódogságot adó jelenlétét, csakis elcsendesülve és magába szállva érzékelheti a földi világba rendelt halandó. 

Eleink is így tették: életüket, évköri hagyományaikat és mindennapjaikat Ő hozzá igazították, „megkoronázott”  érzelmeik, gondolataik és cselekedeteik által. 

Mert a régiek hitében:

Őt látták a Napba öltözve, s Babbának szólították...

Zászlóiikra hímezve őt hívogatták a hazát oltalmazók, a csatába indulók...

Ő vigyázta az emberi lét minden dolgos pillanatát: az ugar feltörését, a mag elvetését, a növény sarjadását és a bő termés áldását...

Ő táplálta a földi létet, ételt s italt adó javain keresztül ő éltette a halandó testet...

Óvó-védő égi erejével oltalmazta a házat, hazát, annak minden jóravaló halandóját, s termékeny jószágát...

Ő segítette a szükségben, ínségben szenvedőket, a test fájdalmával küszködőket.

Ő fogadta a világba érkező Fényt: az anya méhében megfoganót, 

védte az áldott állapotban létezőt, óvta a szülés szent pillanatában a világra születőt, s tenyerén hordozta a szűzi gyermeklét minden bátortalan rezzenését...

Végül pedig e kihívásokkal teli, ám a szépségével testet, s lelket rabul ejtő öreg planétán, Ő biztatta az emberi sorsát bevégezőt, ölelő karjában ő ringatta a Teremtő Fényhez készülődőt, az elszenderedőt...

Mert Ő, a világba Fényt hozó Fiú édesanyja,

a világ keresztényeinek Szent Máriája,

a magyarok Szűz Máriája, 

ősi hitünk Babba-Bódogasszonya.

A magyar nemzet nagyhatalmú Őrasszonya, 

Magyarország koronás királynője,

s - a magyarság közbenjárására - 

a Világ Győzelmes Királynőjeként 

az egész emberiség 

és a Földbolygó oltalmazója.

...Ezért augusztus 15-20. között, Magyarország és a kozmosz „koronás” napjaiban

Isten éltesse a Szent Koronát! Annak országát a Kárpát hazát, benne Boldogasszony gyermekeit, a magyarokat, és velük együtt minden jóakaratú, békében élni akaró népet, s nemzetiséget!

Mert államalapító Szent István király földi elszenderülése előtt meghallotta a Lélek hangját. Ezért e napon nemzetét és országát nem a kiszámíthatatlan, gyarló, földi hatalmasokra bízta, hanem az Ég és a Föld között köttetett – transzcendens, a világi sík fölé emelt szerződésben - az Égig emelte, s a világ fölött uralkodó Szent Szűz kezébe tette...

Ki oltalmát, áldását, óvó-védő, Életet éltető szeretetét, az Ég magosából, a Mennyeknek országából, ma is nap, mint nap ontja ránk!

 István ugyanis életének legbölcsebb lépésével, 1038. augusztus 15-e előestéjén olyan szellemtörténeti-politikai bravúrt hajtott végre, amely a közjogban is érvényesülve Regnum Marianum-ként, azaz Mária Királyságaként beszél hazánkról. Ezen a szellemtörténeti, szakrális cselekedeten pedig gyarló földi hatalmak nem változtathatnak!

 Államalapító István, ugyanis az elvont emberi gondolkodás csúcsaként, a világon egyedülálló, beavató szent Koronával koronázott országalapítóként, olyan egyszerre misztikus és egyben világi megoldást választott, amely kikerüli az emberi gonoszságot, a hódító hatalomvágyat, a világi gyarlóságot, hiszen a mindenkori hit, vagy éppen hitevesztettség, s a mindenkori politika és a világi hatalom felett áll.  

Hazánkat ugyanis a mennyei megdicsőülést elnyerő, a Teremtővel egylényegű erőt, Jézust magába fogadó, növelő, tápláló, gazdagító és oltalmazó - ősi magyar nyelven „bódogító” jelzővel leíró szakrális tulajdonságot képviselő, boldogító, s gazdagító erőnek, azaz - Ég és Föld koronás királynőjének: Boldogasszonynak az uralmába ajánlotta.  

A XXI. század hajnalára a teremtett világ törvényszerűségeit megvető, erkölcsi nihiltől szerteszét zuhanni látszó világban pedig mindez erő, tartást, igazodást kölcsönöz a jelenkorban élő magyarság számára. 

Mária Királyságának, Magyarországnak a történelme az elmúlt 1000 év alatt ugyanis bőségesen bebizonyította, hogy a Regnum Mariánum Ég és Föld között köttetett szövetségét, s az általa képviselt ősidőkbe nyúló „spirituális kötőanyagot” bár

le lehet tagadni, 

az augusztus 15-i ünnepet szendergő állapotban lehet tartani, 

Mária Királyságát idegen földi hatalmakkal föl lehet darabolni, 

el is lehet foglalni, 

sőt alattvalóinak ősi múltját is meg lehet hamisítani, 

vérvonalát is ki lehet gúnyolni, 

s még a származását is meg lehet próbálni megmásítani, 

azonban ez az - Isten és a beavatott ember, azaz az Ég és Föld között köttetett - szakrális szövetség, a történelem leggonoszabb gondolatainak ellenében is mindig érvényt fog szerezni magának!

Mert - szakrális szövetségről lévén szó – igazsága a néplélek mélyén, a nemzet lelkiismeretében, s a magyarság közös tudatalattijában mindig benne él!

Ezért augusztus koronás napjaiban – a térben és időben is a „rendelt”, transzcendens „helyen”, az Ég és Föld között köttetett szövetség okán - Isten éltessen, hát Mária országa, Magyarország, kit:  

„A minden titkot ismerő 

dicső Nagyasszony

vigyázó két szeme óvjon 

Napatyánk fényében”!

(Tatárlakai korong Kr. e. 5500)