„Az isteni bölcsesség intelme szerint” – Telihold Szent Imre ünnepének nyolcadában  

„Az isteni bölcsesség intelme szerint”... – a november 8-i teljes Holdfogyatkozás és Telihold üzenete Szent Imre ünnepének nyolcadában

 

Az ünnep üzen... A jeles napok az évkör adott pillanatában, az Égi jelekkel összhangban pedig rendre megfontolandó üzeneteket, jelen esetben – a Szent Imre névünnepének a nyolcadában, mára is éppoly aktuális intelmeket hordoznak. A világ számos pontján - így az "Imre-Amerigóról" elnevezett Észak-Amerika felett is elsötétülő, baljós Telihold, pedig megidézi Szent István a jövőnek szánt intelmeit: „Semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le csakis a gőg és a gyűlölség...”

 

 "Küldd le Uram, a bölcsességet szent egedből, dicsőséged trónjáról, hogy munkámban velem legyen és segítsen, és így fölismerjem, mi kedves a szemedben minden időben..."(Részlet: Szent István király Imre herceghez intézett intelmeiből)

Szent Imre ünnepnapjának a nyolcadába – asztrológiai nyelven szólva, orbiszába, azaz 8 napos hatókörébe - eső, nem mindennapi, a világ számos pontján teljes Holdfogyatkozással is együtt járó, Magyarországon „csak” sorsformáló Telihold és összetett bolygókonstellációjának az égisze alatt állunk. Mely nemcsak fontos része, de szellemi felismerésekkel tarkított, megoldást, választ, s egyben útirányt mutató, ám elsősorban intő pillanata az évnek a jövő megigazulásához, a boldoguláshoz... (Skorpió Nap-Leszálló Holdcsomópont, Merkúr-Vénusz együttállás szemben a Bika Felszálló Holdcsomópont, Uránusz - Hold együttállással)

 

Az ünnep üzen -  hangzott már el oly sokszor a Csízión. Hiszen a jeles napok nem „kipipálandó” piros betűs ünnepek, hanem az évkör adott pillanatában, az Égi jelekkel összhangban megfontolandó üzeneteket, jelen esetben – a Szent Imre névünnepének a hátterében, egy rendkívül erős Teliholddal párosulva aktuális intelmeket hordoznak!

 

E Telihoddal egybekötött, szerencsére (!) hazánkra nem érvényes, teljes Holdfogyatkozás bolygókonstellációjának, valamint Magyarország mundán asztrológiai csillagzatának az összevetése által hangzó üzenetből, mintha csak a nagy király,  Szent István „beszélne” a múltból, a jövendőnek, a mának, a hazának, a nemzetnek, s a világnak „az Isteni bölcsesség intelme szerint”:

(Mo. R. X-es házas Plútó és Sz. Leszálló holdcsomópont együttállása a tr. Nap-Merkúr-Vénusz együttállásal, mely segító szextil fényszöget kap az I-es Házas tr. Plútótól)  

„...amit csak Isten akarata megteremtett s nyilvánvaló eleve elrendelése elrendezett mind a kiterjedt égboltozaton, mind az egybefüggő földi tájakon, azt törvény élteti s tartja fenn, s mivel látom, hogy mindazt, amit Isten kegyelme bőséggel adott az élet előnyére és méltóságára, .... úgy hát én sem restellem, szerelmetes fiam, hogy neked még életemben tanulságokat, parancsokat, tanácsokat, javaslatokat adjak, hogy velük mind a magad, mind alattvalóid életmódját ékesítsed, ha majd a legfőbb hatalom engedélyével utánam uralkodni fogsz... az isteni bölcsesség intelme szerint...”

 

Vagyis, ideje volna megérteni, ha az emberi szabad akarat igazodik az isteni akarat felismeréséhez – vagyis mindahhoz, "amit Isten kegyelme bőséggel adott az Élet előnyére és méltóságára” - az bizony Fényt terem... Minden más, öncélúság, s gonosz ármány, alantas lázítás árnyékot vet!

 

A Fényt termő Telihold üzenete a nemzetnek, s a világnak...

Minden 2020-ban kezdődött... A Csízión - már a 2020-as soha korábban nem látott, globális méretű világi történések megvalósulása előtt – a „korszakkapunak” nevezett, s valóban korszakos változásokat hozó konstelláció,  nemcsak véget vetett egy azt megelőző, 500 évente ismétlődőígy a magyar történelem jellegzetes, nagy pillanatait is befolyásoló -  égi konstellációnak, ezáltal világtörténelmi ciklusnak, de megágyazott a jövőt indító, újnak is...

Azonban mire az emberiség, a tömeg, a „nehézségi nyomatéka” okán „leköveti” a nagy történelmi mozgásokat, azaz megérti az égi jelek szellemi üzenetét, addig sokszor évek telnek el... 

Ma, mikor mindenki a saját bőrén tapasztalja, s jó esetben a saját szemével látja, érzékszerveivel, s tudatával fel is fogja, hogy a „tapasztalatszerző szenvedés”  mögött, valóban „világmozgató”, sorsfordító, történelmi konstellációk sorjáznak 2020. óta felettünk, melyek egyszerre felforgató, s felszabadító történelmi változásokban manifesztálódnak a világi életünkben.  

2021. novemberétől azonban üzenetértékű Hold és Napfogyatkozások váltották egymást, hogy a zavarosból felszínre törhessenek elhallgatott szellemi felismerések: mély történelmi sebek fakadjanak fel, s hogy a 2022-as év elhozza az egyén és az emberiség egésze számára az elkerülhetetlen történelmi igazodás szükségszerűségét... ( lásd az előző írást: a Jupiter igazító táncáról!)

 

Ideje ugyanis felismerni, hogy mi, szabad akarattal rendelkező egyének döntünk: arról, mit, s egyben milyen színezetű jövőt teremtünk!

Hogy képesek vagyunk-e lehántani magunkról a – kevesek hasznát szolgáló, évszázados – 500 éve érlelődő - globális, gazdasági, társadalmi, pénzügyi dogmákat (Bak Plútó). S hogy az egyén és a Teremtője között köttetett „társadalmi szerződést”, életünk társadalmi jelenségeit , a gazdasági intézkedéseket képesek vagyunk-e Istenhez, vagyis a teremtett világ igazságához, a kozmikus törvényekhez igazítani? ( a Halak Neptun-Jupiter Isteni igazsága) ( lásd, a Kozmikus történelem című írást!)

Ha nem e szerint teszünk, s - Szent István intelmeiből idézve - nem „a legfőbb hatalom engedélyével” alakítjuk a sorsunkat, akkor a polaritás törvénye szerint az ellenerő által diktált hamis, öncélú, egoista, gyarmatosító szemléletű, a mások igényeit figyelmen kívül hagyó, önérdek által mozgatott, sötét erőkhöz igazítjuk a gondolatainkat, a szívünk dobbanását, a kezünk cselekvését, ezáltal a közös a jövő irányát...

Erről szól ez a mostani Telihold, s világszerte látható Holdfogyatkozás.

„ Akik ugyanis hamisat hisznek, vagy a hitet jó cselekedetekkel teljessé nem teszik, fel nem ékesítik, minthogy a hit tettek híján meghal, sem itt nem uralkodnak tisztességgel, sem az örök uradalomban vagy koronában nem lesz részük. Ám ha a hit pajzsát tartod, rajtad az üdvösség sisakja is. Mert e lelki fegyverekben szabályszerűen harcolhatsz láthatatlan és látható ellenségeid ellen. Hiszen az apostol ezt mondja:

 

 

"Csak az nyeri el a babérkoszorút, aki szabályszerűen küzd..."

 

Nem árt újra és újra hangsúlyozni, hogy a komor látszat ellenére, rendkívül magas elvárású, termékeny „mennyei frekvencián” haladunk keresztül, ahol a Magyarok csillagának, az igazságosság bolygójának, a Jupiternek a (ki)igazító „égi tánca”, most a november 8-i Teliholddal kiegészülve – a világi káosz ellenére is - Fényt árasztó, s Fényt termő, jövőt igazító konstellációként áll felettünk!

(A karmapontokkal kiegészülő Telihold, azaz Nap-Hold szembenállásából fakadó feszültséget,  a  Jézusi szeretet elve, az Unio mystica kozmikus törvényének allegóriája, a Halak Jupiter-Neptun magas frekvenciája oldja trigon-szextil fényszöggel.)

Az oly sokszor idézett Halak csillagjegyben álló Neptun-Jupiter együttállás - amely most mélyen befolyásolja, s e Telihold hatásán keresztül tovább „igazítja” az életünket - ,  az őszinte, felebaráti-, jézusi szeretet és az iSTeNi igazság és tudás jelképe, így nagyon komolyan veendő erőtér! A földi a polaritás, kétarcú világában éppen ezért van kitéve ez az iSTeNi értékrend megannyi támadásnak, anarchiába lökő zavarkeltésnek, ideológiai agymosásnak az ellenerő - mondjuk ki bátran, a SáTáN - részéről... 

A november 8-i, a világ számos pontján – így Észak-Amerikában is -  elsötétülő Telihold üzenete szerint ezért, ha a szabad akarat igazodik a kozmosz törvényeihez, az békét, külső-belső gazdagodást, önbecsülést, bódog, azaz boldogulást ad egyénnek... Sőt, minél több ember közös, tisztán termő gondolata, s azoknak tettekben mérhető cselekedete, azaz energiája - az emberiség közösségi létének egyaránt jót terem, ha...

Ha... mi, a szabad akarattal rendelkező egyéni döntéseink által – éppen a földi polaritás törvénye  okán - nem az uránuszi felforgató, hanem a (dogmákból), uránuszi módon felszabadító erők mellé állunk... ( leszálló Holdcsomópont Hold-Uránusz együttállás)

 

Hiszen kozmikus történelmet él át az emberiség. Korszakot zár, s egy újat indít el. Ezért a fény és az árnyék, a jó és a gonosz harcol égen-földön, azaz a kozmoszban, így a világban egyaránt. Ez a polaritás rendje... S balga a lélek, mely elhiszi, s a veszélyt fel nem ismeri az olcsó, lázító, világi szavakban... Amint Szent István mondja intelmeiben: „Ha ugyanis a bölcsekkel jársz, bölcs leszel, ha a bolondokkal forgolódsz, társul adod magad hozzájuk...”

 

 

„Irgalmasságot akarok, nem áldozatot” ...

mondja Szent István fiának, Imre hercegnek. Ezért az aktuális Telihold is azt mondatja, hogy nagyon fontos, ráhangolódnunk az égi segítségre, mely egészen év végéig - áldásként áll felettünk! Mert tényleg mennyei frekvencia alatt „sétálunk” az évkör jelenlegi időszakában, még akkor is, ha azt a kevesek öncélú haszna el is sötétít a mindennapokban.

Ám épp e Telihold üzenete megértenünk, hogy valójában minden segítő támogatást megkapunk a Teremtőnktől, csak nekünk kell dönteni, melyik erőt támogatjuk... mi szolgálja a javainkat, s melyik épít igaz jövőt...

 

Az oly sok helyen, így - éppen az "Imre-Amerigóról" , azaz Szent Imre tisztelete okán, Amerigo Vespucciról elnevezett - Észak-Amerikában is elsötétülő Telihold,  azonban az elbizakodottság ellen int! Mert, amint azt a nagy király, István is mondja:

Semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le csakis a gőg és a gyűlölség...”

 

„Mert a szeretet gyakorlása vezet el a legfőbb boldogsághoz. Légy irgalmas minden erőszakot szenvedőhöz, őrizd szívedben mindig az isteni intést: Irgalmasságot akarok, nem áldozatot. Légy türelmes mindenekhez, nemcsak a hatalmasokhoz, hanem azokhoz, akik nem férnek a hatalomhoz. Azután légy erős, nehogy a szerencse túlságosan felvessen, vagy a balsors letaszítson. Légy alázatos is, hogy Isten felmagasztaljon most és a jövőben. Légy majd mértékletes, hogy mértéken túl senkit se büntess vagy kárhoztass. Légy szelíd, hogy sohase harcolj az igazság ellen. Légy becsületes, hogy szándékosan soha senkit gyalázattal ne illess. Légy szemérmes, hogy elkerüld a bujaság minden bűzét, valamint a halál ösztönzőjét.”

Mert rég volt oly nagy szüksége a világnak, s benne az emberiségnek, hogy felismerje: minden érzése (Vénusz), minden gondolata (Merkúr), minden cselekedete ( Mars) hatással van minden(ki) másra. (szextil Plútó) Így minden felelőtlensége (kvadrát Szaturnusz) minden egyéni, öncélúsága (Uránusz)másokkal közösséget nem vállaló, egoista döntése, (kvadrát Mars), percembernyi lázítása ( Uránusz), az együttműködés hárítása, bizony lassítja, akadályozza a közös előre jutást. (karmapontok kvadrát Szaturnusz)

 

Azonban a befolyásos kevesek akaratát szolgáló világi látszat ellenére is olyan - a nehézségek által érlelődő, belső átalakulás zajlik a világban, amely - bízva az Égi jelekben -  hamarosan visszatükröződik odakintről is...

(Mo. R. Plútó, tr. Leszálló Holdcsomópont – Merkúr- Vénusz-Nap együttállás, szemben a Karmapont-Uránusz- Hold együttállással, T-kvadrát Szaturnusz, és R. és tr. Plútó szextil fényszögei,  a Telihold Jupiter-Neptun trigon-szextil fényszögellel való oldása, valamint Kistrigon, tr. Nap-Mo. R. Plútó - tr. Plútó, Jupiter-Neptun együttállás között :)

Isten áldja, ám ember óvja a magyar ügyet!

https://www.csizioblog.hu/./pages/csizio/contents/blog/119708/pics/lead_800x600.jpg
2022. november 8. Teljes Holdfogyatkozás és Teliho,Amerika,Magyarország horoszkópja,Mundán asztrológia,Planétás,Szent Imre,Szent István intelmei