A nemes és irgalmas kéz... – 800 éves a Szent Jobb törvényi tisztelete
A nemes és irgalmas kéz... – 800 éves a Szent Jobb törvényi tisztelete
Szent István atyai gondoskodása, nemes és irgalmas cselekedete élt tovább a Szent Jobb-ban, amelynek tiszteletét az 1222-es Aranybulla, rögzítette, éppen 800 évvel ez előtt. Nemes és irgalmas a kéz, amelyen keresztül Istenhez ér maga a fohász...
A halottak emlékét őrző, természetfeletti tiszteletnek örvendő kultikus tárgyak, vagy testmaradványok, valamint a hozzájuk kötődő emlékhelyek tisztelete egyidős az emberiséggel. Mert a régi ember hitében, világnézetében a másvilágra távozott dicső ember alakja, annak szelleme, s az általa képviselt magasztos tulajdonságok megidézhetőek, segítségül hívhatóak, s magasztos emberi minőségük felerősíthető a hozzájuk kapcsolódó tárgyakon keresztül. Mert Istenhez ér el maga a fohász...
A magyar kereszténység életében az országalapító nagy király, István atyai gondoskodása, nemes és irgalmas cselekedete élt tovább a Szent Jobb-ban, amelynek tiszteletét az 1222-es Aranybulla, Magyarország ősi alkotmánya, a kontinentális Európa első törvénykönyve rögzítette, éppen 800 évvel ez előtt.
A nemes és irgalmas jobb
„Ahányszor fülébe jutott, hogy beteg valaki, egy darab kenyeret, egy kis gyümölcsöt vagy fűszeres füvet küldött neki orvosságul, azt, ami épp a keze ügyében volt, meghagyván, hogy egészségesen talpra álljon, és mivel szavait Isten kegyelme kísérte, épségét a beteg nyomban visszanyerte”. -írja a Hartvik legenda az államalkotó nagy királyról, aki szeretett fia, Imre herceg halála után nagy gondot szentelt a zarándokokra, özvegyekre, árvákra, akikre a teljes jövedelmét is áldozta.
István királynak, a „nemzet apostolának” a sírja az 1038. augusztus 15-i halálhírét követő napoktól zarándokhellyé vált. „Több éven át sok kórságban senyvedőnek, lázbetegnek, sanyargatását s nyomorúságát kiáltozónak, törvény alatt görnyedőnek számtalan jótéteményét tanúsította. Sűrűn hallották az angyalok énekének dallamát éjjelente, még sűrűbben szállongott a templom hajóiban a legkellemesebb illat édessége.”- írja a Hartvik legenda
A ”nemzet pártfogójának” az irgalmas keze, a Szent Jobb története azonban 1083-ban, István király szentté avatási eljárásának az idején kezdődött...
A beszédes nevű, egykori őr-káptalan, Merkúrius féltve a király szentként tisztelt testét a megszentségtelenítéstől az épen mumifikálódott holttestet kiemelte a márványszarkofágból – ahová 1038. augusztus 15-én temették – és az „irgalmasság jobb kezét” róla leválasztotta, majd elrejtette.
Amikor a „kegyes lovag”, Szent László király, aki István szentté avatását kezdeményezte, hírt hallott az „ellopott” jobb kéz-ereklyéről, - amellyel „a nemes és irgalmas cselekedeteket a nagy király végrehajtotta”, hiszen ezzel a kezével osztogatta a szegényeknek az ezüst dénárokat a derekán hordott erszényből – nyomban felkereste a „tolvajt”.
Mercurius különös tettére azonban egy - László számára is ismert - jelenés adott okot... Egy váratlanul felbukkanó fehér ruhás ifjútól egy összegöngyölt szövetdarabot és különös kérést kapott ugyanis a kanonok...
„Rád bízom ezt megőrzésre, s ha eljön az idő, felfedésre.” A szentté avatást kezdeményező lovagkirály, nemcsak hitelt adott a misztikus magyarázatnak - hiszen ő maga is többször részesült hasonló égi üzenetekben - de azonnal meg is bocsájtott neki. Sőt, a „felfedés” napját, 1084. május 30-át pedig, az egyházi ünnepek közé emelte, a Bihar megyei menedéket, ahol a Szent Jobbot őrizték, pedig ekkortól Szent Jobb apátsága néven, a kegyhelyek sorába iktatta.
A Szent Jobb törvényi tiszteletét pedig II. András király, az idén 800 éves, Európában azóta is egyedülálló társadalmi formáció, az Apostoli királyság jogi dekrétumaként tisztelt Aranybullában törvénybe iktatta.
S bár mind a Szent Korona, mind a Szent Jobb, csakúgy ahogyan a szabadság nemzete, a magyar is kalandos utat járt be az elmúlt 800 évben, az Ég és Föld között köttetett szövetség máig él.
Kezét és Szemét a csillagokra emelve...
...kezét és szemét a csillagokra emelve így kiáltott fel: »Ég királynője, e világ jeles újjászerzője, végső könyörgéseimben a szentegyházat a püspökökkel, papokkal, az országot a néppel s az urakkal a te oltalmadra bízom...- írja 1038. augusztus 15. napjáról, István király utolsó földi pillanatáról Hartvik püspök, a Szent Istvánról szóló legendájában.
Mert - mint tudjuk - István a halálos ágyán, életének legbölcsebb lépésével, 1038. augusztus 15-e előestéjén, olyan szellemtörténeti-politikai bravúrt hajtott végre, amely a közjogban is érvényesülve Regnum Marianum-ként, azaz Mária Királyságaként beszél hazánkról. Ezen a szellemtörténeti, szakrális cselekedeten pedig földi hatalmak nem változtathatnak...
Államalapító István, ugyanis az elvont emberi gondolkodás csúcsaként, a világon egyedülálló, beavató szent Koronával koronázott országalapítóként, olyan egyszerre misztikus és egyben világi megoldást választott, amely kikerüli az emberi gonoszságot, a hódító hatalomvágyat, mert a mindenkori hit, vagy éppen hitevesztettség, a politika és a világi hatalom felett áll.
Hazánkat, a Szent Korona országát, annak nemzetét és minden jóravaló nemzetiségét ugyanis, a mennyei megdicsőülést elnyerő, a Teremtővel egylényegű erőt, Jézust magába fogadó, növelő, tápláló, gazdagító és oltalmazó - ősi magyar nyelven „bódogító" jelzővel leíró szakrális tulajdonságot képviselő, segítő erőnek, azaz - Ég és Föld királynőjének: a magyarok ősi kultikus Boldogasszonyának az uralmába ajánlotta. Azaz szövetséget kötött a mennyei világgal...
A XXI. század hajnalára a teremtett világ törvényszerűségeit megvető, erkölcsi nihiltől szerteszét zuhanni látszó világban pedig mindez erőt, tartást, igazodást kölcsönöz a jelenkorban élő magyarság számára is!
