Az Élet kenyere... – a Szent István napi kenyér szimbóluma

Az Élet kenyere... – a Szent István napi kenyér szimbóluma

Élet. Így hívta nem is oly régen a magyar ember a búzát, s belőle készítette el augusztus 20-ra a szentségként tisztelt új kenyeret. Mert úgy tartotta, ahogyan a lélek és a szellem számára Jézus ad Életet, addig a test számára a krisztusi testet jelképező kenyér hordozza a mindennapi életet.

Az aranyló búzakenyér - legyen az keletlen vagy éppen kovásszal keltett- az élet reménységének, a jövőbe vetett hitnek, magának az Élet szentségének a szimbóluma ősidők óta az emberiség számára.

Mert Búzanövény, amely kalászában féltve óvja a búzaszemet, az életet hordozza...

Aki látott már egyszer is kalászból kipergő, Isten aranyló színét viselő búzamagot, annak pólyásgyermek arcát, a benne ragyogó Jézus arcot, az sosem feledi a megható képet!

Amint azt a Biblia is mondja, Jézus maga a kenyér, „az élet kenyere” (Jn. 6,35), ki „a mennyből szállt le, hogy ő legyen az élő kenyerünk” (Lk. 6,51), s ki a „feláldozott testét” nekünk, embereknek szenteli.

Ezért is nevezték a régi magyarok Életnek a búzát. S ezért is kérdezte az egyik gazdaember a másiktól nyár végén, a betakarítás végeztével, hogy mennyi élete termett a gazdának?

Eszerint is íródott be a régi magyarok naptárába, az évkör hagyományait feljegyző jeles napokba, az analógiák mély összecsengése okán augusztus 20-a, a világon egyedülálló módon apostoli rangot viselő I. Szent István királyunk napja, a gabona betakarításának, s a nyári munkák végeztének, az új gabonából készült új kenyérnek, azaz jövő reménységének az örömünnepévé.

Jézuskéve

Régi magyar szokás szerint, nyár végére, az aratás befejeztével az aratók az utolsó kévéket a földön kereszt-alakba tették, s a többinél egy jóval kisebbet, kalászokból vagy mezei virágokból font koszorúval átkötve, fölékesítették.

Ez volt a Jézus kévéje, vagy másnéven a Hállaistenkéve. Imádkoztak, áldomást ittak fölötte, majd háromszor a magasba emelve, Jézus nevét kiáltották...

A kévéből kihúzott legszebb kalászokból pedig koszorút kötöttek, hazavitték, s a konyhaajtó fölé függesztették.

Ősszel, az őszi vetés idején a jézuskévéből, vagy annak koszorújából kipörgetett búzát, a következő bőséges év reményeként a vetőbúza közé keverték.

Búza - az új Élet ígérete, az örök korforgás szimbóluma...

A szépséges, lágyan ringó búzanövény az ősi magyar hagyományban az életet adó, érlelő, tápláló, önmagából adó nő szimbóluma. Ősi hitvilágunk a Boldogasszonyáé, ki - csakúgy, mint a búzanövény – testében érleli növeli, növeszti, méhében óvja és védi, táplálja az új élet reménységét, a férfi elvű magot, a Jézust szimbolizáló, s Jézus arcot is formáló búzamagot...

A búzát, „kit” a szépséges magyar nyelv Életnek keresztelt. „Ki” az életet újra és újra tovább örökítő magként az életet adó táptalajba, az Anyaföldre hullva, annak lágy ölében csírázva, sarjadva, évről-évre, újra és újra növénnyé növekedve, önmaga életét, s búzamag „gyermekét”, az emberiség táplálására áldozza.

Ezt az ősi hármasságot: az Anyaföld, Búzanövény, Búzamag hármas szimbólumát – az analógiák sorában: Szent Anna, leánya szűz Mária és a gyermek Jézus szent hármasságát - őrzik archaikus imádságaink, népdalaink.

Ez az eleink hitében élő és tápláló archaikus szimbólum a Nagyboldogasszony-Boldogasszony hagyomány képében ívódott bele a magyar néplélekbe, ezred éveken át,

Ezt az ősi hagyományt „keresztelte” meg Gellért püspök Nagyboldogasszony kereszténységbe való átültetésével.

S ezt az ősi hagyományt hagyta ránk Szent István a halálos ágyán, amikor a Kárpát haza fölött uralkodó Szent Koronát, s annak országát az életet örökítő Boldogasszony kezébe ajánlotta.

S bár ezt az ősi hagyományt el lehetett halványítani, félre lehetett magyarázni, de kiirtani sosem lehetett, mert az élet örök körforgását szimbolizálja.

Mert a természet e körforgása, az Élet örök megújulásának szimbóluma, maga az új Élet ígérete.

Ezért amíg egyetlen egy szem búzamag is terem magyar ember keze által a Kárpát-haza Anyaföldjében, addig mindig lesz a Szent István által Máriának a gondjára bízott magyar hazában az Életnek reménysége!

Ezt az ősi üzenetet táplálja, ezt az Élő kenyeret hordozza minden egyes falat az augusztus 20-i Szent István napján elfogyasztott új kenyérből.

Ezért Isten éltesse Magyarországot és Isten áldjon minden magyar kezet ki, életet, reményt, új kenyeret: az Élet kenyerét teszi az asztalunkra!