„Száznap” , avagy április 1. a „Rámutatónap” április havára...
„Száznap”,
avagy április 1. a „Rámutatónap” április havára...
Rámutatónap. Így hívták a régiek azokat a jeles napokat - köztük az április 1-i „Száznapot" is -, amelyek az évkör egy-egy kitüntetett pillanatában jeleznek, azaz rámutatnak az elkövetkezendő időszakra.
A Csízió is így tesz, s látva a Téli napfordulótól eltelt 100 nap előrejelzéseinek igazságát - Planétás-íróként - igyekszem hasonló elmélyültséggel az elkövetkezendő időszakra is rálátást biztosítani, a bizonytalanságban…
Április havába lépve az erő, az akarat, a kezdeményezőképesség (Mars), valamint a koncentráltság, a korlátok közé szorítottság, a félelem, a szorító nehézség és a betegség szimbólumai (Szaturnusz) állnak együtt, azaz adódnak össze a Vízöntő, merész, találékony, társadalmi ügyeket szolgáló, emberközpontúságot hordozó égisze alatt. (Vízöntő Mars-Szaturnusz együttállás)
Vagyis mindaz a koncentrációval, összpontosítással járó erőbevetés, amely meghatározza az előttünk álló időszakot, az a humánus megoldásokat szolgálja.
Mindkét bolygó (Mars, Szaturnusz) miután, az elmúlt hónapokban Bakban állva elvégezte a ”dolgát”, most Vízöntőben járva, független reformötleteket, forradalmi újításokat, találékonysággal kivitelezett új helyzeteket, merészen új megoldásokat és persze nehezebbnél- nehezebb, fájdalmasnál-fájdalmasabb, embertpróbáló kihívásokat jelöl.
A katonai erő (Mars) „bevetése”, olyan szabályos rendezettséget, koncentráltságot biztosít (Szaturnusz), amely a Bikában álló Vénusztól jövő kedvező, segítő fényszöge miatt garanciát, stabilitást, jól szervezettséget, összeszedettséget, fizikai biztonságérzetet ígér a bizonytalan (Halak Neptun), és fékevesztett (Mars-Uránusz kvadrát) helyzet ellenére.
A Bika Vénusz kedvező fényszöge kiváló lehetőséget, stabilitását biztosít a hamarosan konkretizálódó, minden „állóvízet” felkorbácsoló, minden biztosnak vélt bizonyosságot szétrobbantó, szétfeszítő állapotokat indukáló élethelyzet megnyugtató „kezeléséhez”, anyagi világunk és gazdasági életünk területén.
A rendkívül szélsőséges helyzetet okozó, feszítő anyagi, pénzügyi, gazdasági a struktúrákat, az az anyag világát „felrobbantó” erőtér most a Vénusznak köszönhetően helyes, kedvező, jótékony hasznos, strukturális újragondolására, újratervezésre és átalakításra hivatott. (Bika Vénusz Trigon Bak Jupiter-Plútó-Vízöntő Szaturnusz-Mars)
Az oly sokszor idézett Szaturnusz-Plútó együttállás súlyos betegséget és korlátozást jelentő bolygócsoportosulásába a fent említett Marson kívül a magyarok csillaga, a Jupiter is „beszállt”.
A Bika Vénusztól kapott segítő, lelkesítő fényszög segítségével
a nehézségszülte, pénzügyi, gazdasági, anyagi erőforrásainkat érintő,
ÚJSZERŰ MAGYAR ÚT
jelenlétét jelöli,
az Uránusz kvadrát „robbanászerű” kényszerítése közepette.
A sziporkázóan ötletes (Uránusz) gazdasági, társadalmi, strukturális átalakulás (Bika),
a magyar (Jupiter) tudás (Szaturnusz),
tudatformáló és átalakulást jelző (Plútó)
erejéből és lendületéből (Mars)
születik!
A Halak Neptun-Merkúr - napról-napra közeledő együttállása és jótékony, segítő fényszöge a Mars szaturnusz bolygók erőterére -, jelzi, hogy olyan ésszerű, logikus, intuitív ötleteket, megoldásokat tár elénk az élet - a Szaturnusz-pútói kényszerítettség közepette is -, mely kiváló szellemi sugallatokkal oldhatja a bizonytalanságérzetünket és a talajvesztettségünket.
Április 1-én, a néhány nap múlva kulmináló Mars és Uránusz kvadrát erőterének az előszelében, szükségünk is lehet mind a jó sugallatokra, mind az összeszedettségre! Minden megújító ötletre és intézkedésre, mert…
...mert minél „beljebb” megyünk április havába, annál inkább közelebb kerülünk, ahhoz a problémához - amelyről év elején a transzcendentális bolygók elemzésénél oly sokat írtunk már, s - amely "darabokra szedi" megszokásainkat, széttöri a biztonságérzetünket, felforgatja anyagi viszonyainkat, azaz „megmozdítja lábunk alatt a talajt”!
Ám ne feledjük! Minden erőtér, minden égi jel, minden isteni üzenet, polaritást hordoz! Vagyis pusztító nehézsége magában hordozza zseniálisan szikrázó megoldását is! S aki él vele, azt nem elsodorják az események, hanem a nehézség „energia-hullámának” a hátát meglovagolva, felülkerekedik rajta!
Egy nehézség ugyanis addig "nyúz", addig "présel", addig kényszerít bennünket - az április 7-től érzékelhető, április 19-től fokozódó, április 27-től „felrobbanó” Uránusz nehéz erőtere által -, amíg fel nem ismerjük mindazt a fölösleges helytelen, túláradó, globális túlzásokba, tehát globális válságba hajszóló problémát, amely egyetlen egy embert sem kímél a világban.
Nincs az a közösség, amelyet a világra kényszerített globális kényszer ne sodort volna magával, s így ne kellene most átgondolnia, újrastruktúrálnia, gazdasági, anyagi, érték-rendbeli viszonyait.
S nincs az az ember, akinek ne volna az életében megreformálni való élethelyzet…
Vagyis az Uránusz mindaddig - akár évekig - nyúz, présel, robbant és sokszorosítja a nehézséget a fejünk felett ható, összetett bolygókapcsolatával, amíg fel nem csillan az uránuszi szikra, hogy mely pontokon kell új alapokra építeni, új határok közé illesztett, új, független ötletekkel átsruktúrálni, globálisból lokálisba helyezni, azaz regionális színtérre hozni az Életünket felszabadító újító változásokat, a szétesés ellenében!
Mivel minden világi esemény a Rák karmapont, azaz felszálló holdcsomópont égisze alatt zajlik, e soha nem látott erejű történések sodrában kiemeli az érzelmek, a hazaszeretetet, az összetartozás az önzetlenség nőies minőségű, ám férfiakban is ott élő, passzív erőtérét.
Tágítva az analógiák sorát, ez a Rák karmapont feléleszti és újraértékeli a nők, az édesanyák klasszikus szerepét, az otthon, a haza, a család színterét, s még tovább bővítve az összefüggések sorát – felmagasztalja az ember számára otthont adó Anyaföld és az életet adó Földanya szerepét…
Ez a felforgató uránuszi erőtér az, amely újraformálja a világnézetünket, hazaszeretetünket, s ez a „berobbanó” uránuszi szikra lesz az, amelynek hatására az emberiség számára átértékelődik majd az anyagi világ.
Hogy mindaz a földi jó - amit a Teremtő ránk, emberekre bízott - végre szentséggé váljék, s hogy az emberi kéz által létrehozott anyag végre felszentelődjék!
Erre megy ki az - igen tanulságos - "játék"...