Spirituális “ellenszer” a Telihold tükrében

Spirituális “ellenszer” a Telihold tükrében...

 

Az okos ember saját hibájából tanul, a bölcs ember azonban másokéból… Végletesen lecsupaszítva erről szól az a rendkívüli erővel feszítő Telihold, amelynek hétfő estére felragyogó tükre, még a keddi nap során is szembesít bennünket a körülöttünk ható, agresszív erejű, világi történések szellemi üzenetével és spirituális “ellenszerével”.

(2020. március 9-10-i Telihold, Halak Nap-Neptun együttállás szemben a Szűz Holddal)

 

Minden Teliholdkor az aranyló Nap által szimbolizált, tudat, szellemi gondolat, azaz emberi világunk látható és tapasztalható síkja áll szemben a tudatalatti területével. Énünk azon nem látható, önmagunk előtt is olykor elhallgatott részét hozza felszínre, “világítja meg”, melyet a kozmikus szimbolumok szintjén a “fénytelen”, saját fénnyel nem rendelkező Hold jelképez.

 

Vagyis a Nap és Holdégi szembenállása, a fény és az árnyék, az aranyló szellemiség, azaz a tudat és az ezüstösen csillogó lélek, azaz az érzelem kettősségét, feszültségét okozza emberi életünkben.

 

A szellemi tanokon túl, a kriminálpsichológia is jól ismeri a mindenkori Telihold feszült tudatállapotát, amelynek színtiszta, kozmikus tükrébe belenézve bizony, “összeomlik” a labilis, talajvesztett, szellemi és lelki kapaszkodók nélküli ember.

 

Ez a mostani Telihold, azonban jóval többet jelent mindennél…

 

 

Ez a Telihold a hónapok óta elemzett, “világmozgató” bolygóállások, három fontos elemének egyikét, a Halak Neptunnak és a vele szembenálló Szűz Holdnak az üzenetét világosítja meg.

 

Vagyis az égbolton két napig ragyogó Telihold, azért oly fontos, mert “részese”, figyelmeztető jele, annak a hármas bolygókonstellációnak, amelyeknek nagyjából ötszáz évente összeadódó ereje, birodalmak, gazdasági struktúrák, szellemi tanok, vallások születésénél és elbukásánál, mindaddig biztosnak vélt földrajzi “határok” átlépésénél, új határvonalak földrajzi “felrajzolásánál” voltak jelen az emberiség életében!

 

E három bolygókonstelláció - amelynek még évekig ható - erőtere a szemünk előtt alakítja, strukturálja majd át - emberi léptékkel mérve is - pillanatok alatt a mindeddig megszokott mindennapjainkat...

 

Egyrészről olyan megújító történések, másrészről olyan világi “mozgások”, olyan pusztító örvény, áradat - nem mellesleg a látszat mögött megbúvó, ördögi rafinéria -, képében teszik mindezt, amelyekkel jó ideje nem találkozott az emberiség...

 

Aki figyelemmel követi a világban zajló pozitív és negatív eseményeket, az égbolt működésének ismerete nélkül is beazonosíthatja az alábbi “történéseket”…

 

 

Most, részben az álhumánus önpusztítás, a

nagy átverés, álfilantróp korában,

részben pedig épp a tiszta, Isteni értékek melletti kiállás,

összefogás reményteli korszakában

(Halak Neptun)

 

olyan határokon átívelő, pusztítás és rombolás,

másrészről pedig olyan felelősségteljes megújítási “láz”

kerülgeti az emberiséget, amely mindeddig

biztos "falakat" és megszokásokat dönt le,

korlátokat és határokat tör át

(Bak Szaturnusz-Plútó),

 

majd omlaszthatja szét stabilnak hitt anyagi, fizikai erőforrásainkat, megszokásainkat,

amely “csak” egy ezt következő stációja lesz a három világmozgató, tömegeket érintő, transzcendentális,

átalakító energiának.

(Bika Uránusz)

(Lásd a korábbi írásokban!)

 

 

Úgy is mondhatnánk, hogy ezen összetett bolygótársulás okán, különböző síkokon:

 

lelki-érzelmi-lelkiismereti-hitéletbeli, erkölcsi

szellemi-spirituális-világnézeti-tudati-gondolati,

fizikai-anyagi-cselekvésbeli,

időjárásbeli-anyatermészetbeli

 

megnyilvánulási formákban, ám Egy, azonos “tőről” fakadva - zajlik a többfrontos átalakulás, “támadás”…

(Minderről az előző cikkekben hosszasan szóltam már!)

 

 

A március 9-10–én beteljesülő Telihold (Szűz Hold - Halak Nap szembenállás) éppen azért jelentős, mert nem egy minden hónapban előforduló, átlagos üzenettel bíró, égi jelenség hat a földi világunra, s egyben érzelmeinkre.

Nem!

 

Most, a fent idézett, komoly, átalakító, feszített élethelyzeteket elénk sodró, hatalmas bolygókonstelláció energia-hullámának a hatása alatt állunk. Olyan erőtérben, mely történelmi időközönként előfordulva

 

határozottságra,

komolyságra,

megfontoltságra és

felelősségteljes korlátok,

szabályok és határok

kialakítására és betartására

 figyelmeztet bennünket!

 (Halak Nap-Neptun együttállás, Szűz Hold Teliholdja és trigon-szextil fényszöge a Bak Szaturnusz-Plútó együttállással, valamint Bika Uránusz-Vénusz együttállás kvadrát fényszöge a Bak Szaturnusz-Plútó-Jupiter-Mars együttállással)

 

 

 

Amint arról már oly sokat írtunk, a Halak Neptunhoz kapcsolódó Nap, amelytől a Hold most az aranyló fényét kapja az éjszakai égbolton, egy rendkívül erős és komolyan veendő erőtér! Ereje nem vicc!

 

Alacsony szinten - a polaritás kettőssége miatt -,

ködös, bizonytalan élethelyzeteket,

talajvesztettséget és zavaros feszültséget,

érzelmi kiszolgáltatottságot és befolyásolhatóságot,

fertőzések, gőzök, gázok, méreganyagok és tudatmodosító szerek létét

hozza az életünkbe…

 

 

Miközben - ha képesek vagyunk lélekben és tudatban megemelkedni, felnőni hozzá, akkor 

a legtisztább szándék,

legfelemelőbb érzés,

legmagasztosabb eszmeiség és

legvágyottabb létállapot

Isteni energiáját hordozza!

( Lásd korábbi írások)

 

 

 

Ezért oly nehéz a megvalósítása… Mert saját emelkedésünk érdekében,  tennünk kell érte...

S éppen ezért oly vészjósló a léte az ellenerő számára! Nos, éppen ezért éri annyi támadás és gyűlölet a megvalósítását.

S épp a világi kettősség, a polaritás törvénye okozza azt a körülöttünk ható világi zűrzavart, a szorító prést, romboló, pusztító erőt, amely

 

- a határokon átívelő, megfékezthetetlen betegség,

- a határokon átívelő migráció,

- a határokon átívelő spirituális-vallási-világnézeti harc,

- és a határokon átívelő lelki-szellemi tudatmódosítás

 képében költözik be az életünkbe.

 

Nos, ennek a nagyon magas szintű energiának és magas erkölcsi minőségű elvárásnak a “kozmikus” tükrébe néz bele most az emberiség!

 

A Telihold spirituális üzenete,

avagy a Szűz-Halak tengelye…

(Szűz Hold-Halak Nap-Neptun szembenálás)

 

 

Az égi, Szűz-Halak tengelyen “fekvő” március 9-10-i Telihold a “RÉSZ és az EGÉSZ”, ember és Isten, betegség és egész-ség, valamint a határok és a határtalanság kettősségéről szól.

 

A Telihold tükre arra figyelmeztet,

hogy

emberi életünk “RÉSZletei”

messze eltávolodtak

az Isteni EGÉSZtől,

a Teljességtől.

 

 

Életünk minden történésében:

 

- a gazdasági gyarapodástól (Bika Uránusz analógia),

- a gyarmatosító szemléletű, hatalmi, birodalmi gondolkodásmódig (Bak Plútó analógia),

- a szellemi és erkölcsi kérdésektől (Halak Neptun),

- a társadalmi berendezkedésig, és a világ pézügyi működéséig (Bak Szaturnusz analógia),

- a jogrendtől, az igazságig (Bak Jupiter analógia),

- a vallásosok hatalmi beágyazottságától, a világnézeti konfliktusokig (Bak Plútó)

 bezárólag, olyan határokat lépett át és olyan kozmikus szabályokat rúgott fel az emberiség, amelynek kaotikus energetikai zavara már a Föld bolygón való harmonikus fizikai létünket, azaz emberi és természeti erőforrásainkat (Bika Uránusz), valamint az Anyatermészet egészségét is veszélyeztetik.

 

 

A világi határtalanság,

- a határtalan emberi életvitel,

- a határtalan hatalomvágy,

- határtalan vágy-kergetés,

- a határtalan érdekérvényesítés,

-s bizony, a határtalan “szólászszabadság”,

amelyben bárki, bármilyen megalázó, hazug és bántó gondolatot fogalmazhat meg bárkivel szemben, energetikailag nemcsak megfertőzi az étert, de nincs összhangban kozmikus határokkal, ennek leképeződéseként a az ember földi létezésére vonatkozó "határokig".

 

A világban zajló események kapcsán ez a Telihold azt az üzenetet hozza felszínre, miszerint a III. évezred hajnalára, olyan szellemi, erkölcsi és fizikai határtalanságot “birtokol” az arra spirituálisan felkészületlen emberiség, mely önpusztítóvá tette őt, s amelynek energetikai következményeként, már nemcsak saját magát, de saját földi otthonát, az Anyatermészet energiaforrásait is pusztítja. (Telihold és Bika Uránusz-Vénusz kvadrát Bak Plútó-Szaturnusz)

 

Ezért: 

- olyan, a tudatalattiba száműzött igazságoknak, kell felszínre törniük,

-olyan tabuknak kell megdőlniük,

-olyan gondolati korlátoknak kell leomlaniuk, 

-és a politikai korrektség azon falainak kell a porrba hullaniuk, amelyek

a határtalanság “jogát”

elhitették az emberiséggel,

s amelyek energetikai vetülete mára veszélyeztetik a földi létet.

 

Ezért olyan

-új falaknak,

-új korlátoknak

- és új határoknak kell épülniük,

fizikai és szellemi értelemben egyaránt, amelyek bátran kimondják, hogy

az emberi tudatot fogságban tartó,

SáTáNi határtalansággal szemben 

- amelyik uralja a földi létet - 

a tudatot felszabadító,

iSTeNi határtalanság

kell, hogy uralkodjék…

 

 

A karma ok-okozati törvénye újabbnál újabb határtalan pusztítás képében ugyanis mindaddig sújtani fogja az emberiséget, amíg új szellemi-erkölcsi határvonalakat nem szab életének! (Bak Szaturnusz-Plútó, trigon-szextil fényszöge a Teliholdra).

 

Ne legyünk naívak, "RÉSZ-megoldás" képében (Szűz Hold) megtalálhatja a koronavírus ellenszerét az ember, s most ideig óráig valóban a határzár, a karantén, s az önkéntes elhatárolódás lesz az ellenszere a világméretú járványnak,

sőt bizony a kerítés, a kordon - jogosan - “égigérő falai” is lélegzetvételnyi időt adhatnak a pusztító bevándorlással szemben! S hangsúlyozni kell, hogy mindez így helyes! De mindez, csak RÉSZ-megoldás!

 

Ám mindaddig lesz egy következő, határtalanul pusztító erő, amíg az egyes ember és az emberiség önszántából nem keresi az EGÉSZ (Halak Nap-Neptun) probléma megoldását,

azaz, nem szab új, szellemi, erkölcsi, jogi, határokat a krisztusi értékek mentén!

Nos erre hívja fel a figyelmünket e kétnapos, Szűz-Halak Telihold!

 

Gőz erővel közelít! (a mindent felforgató, Bika Uránusz- nap együttállás)

 

Gőz erővel közeleg az április végi, Bika Uránusz konstelláció, a harmadik változást hozó bolygó üzenetének a napja! Ne adja Isten, hogy komoly, anyagi-fizikai-gazdasági- természeti nehézség képében hívja fel figyelmünket az elodázhatatlan problémára!

 

Rajtunk áll,

hogy tanulunk-e

az emberiség már elkövetett hibáiból,

vagy sem!

 

https://www.csizioblog.hu/./pages/csizio/contents/blog/91528/pics/lead_800x600.jpg
2020 asztrológiai előrejelzés,Halak Neptun,Határok,,Planétás,Rész-Egész,Spirituális bölcselet,telihold