Szent "háborúink”... – avagy a Neptun Kosba lépése

Szent "háborúink”... – avagy a Neptun Kosba lépése

A Neptun másfél évtizedet átölelő, valamint egy bő másfél évszázadot elindító, korszakalkotó, s társadalommozgató jegyváltása...

Az elmúlt 14 évben Halakban vándorló Neptun tisztán rámutatott a szent és az álszent erők világ-mozgató ellentétére, a nagybetűs Életet támogató emberi döntésekre és az Életet elvevő álhumánus „jóemberkedés” világot tévútra terelő, hamis illúziójára. A most induló, Halak Zodiákusból, Kos jegyébe lépő, előttünk álló, újabb 14 évnyi neptuni időszak, az előzőleg felismert spirituális erőnk nemesítő értékeinek a megvédéséről, az isteni egységtudat tiszta elvei melletti bátor kiállásunkról, hittel teli tiszta meggyőződéseinkért vívott szent "háborúinkról” szólnak majd. Bízzunk benne, hogy a Neptun Kosba lépésével most elindult, s egészen 2188-ig tartó „új Zodiákus kör”, 165 évnyi, történelmi ciklusát, már egy magasabb erkölcsi, szellemi, lelki minőségben, jóval nagyobb spirituális bátorsággal és szellemi tisztánlátással zárja majd az emberiség, mint ahogyan azt most elindította...

 

 

Megkésve ugyan, de cseppet sem elkésve, azaz semmiről le nem késve írom e jegyzetet, amely

- az önzetlen, egyetemes szeretetet legmagasabb fokát, a Krisztusi szeretetet képviselő, az öntádadás, a teremtett világgal való együvé tartozás, az isteni Egység-tudatban való feloldódás, és az áldozathozatal,

- ugyanakkor a földi világ kétarcú polaritása okán, mindennek az ellentettjét éppúgy képviselő: illuzórikus érzelmi és tudati ködöt, az önbecsapó, bódító szerek és ideológiák által megváltozott tudatállapotú kaotikus homályt, így a bizonytalanságot, a téves áldozati szerepkört és téves áldozathozatalt is „megjelenítő” Neptunnak a korszakos jegyváltásáról szól.

Azaz a Neptun Halakból, Kosba való korszakos átlépéséről. Arról a Neptunról írok - bizonyára nem utoljára az elkövetkezendő másfél évtizedben -, amely a szeretet legmagasabb fokaként, asztrológiai nyelven szólva, a Vénusz úgynevezett felső oktávjaként, éppen a békességre vágyó, a világi békességet áhító Vénusz asztrológiai évében indította el egyrészt 14 évnyi Kosban való tartózkodását, s ezzel pedig egy új, 165 éves, történelmi időszakát, vagyis egy új Zodiákus kör-béli ciklusát.

Nagy idők!

 

Az emberség, s a „jóemberkedés” merőben más, két neptuni arca...

A messianisztikus planétaként is emlegetett Neptun, az egyes ember lelki-, illetve - mundán értelemben pedig - , a közösségi néplélek „csoportos” érzelmi rezzenéseit jelző bolygója - pozitív és negatív értelemben is -, mindig „túláradó”, határtalanul „érzelemdús” társadalmi „mozgások”, és történelemformáló ideológiai korszakok jelölője volt az emberiség történelmében...

Ez az elmúlt 14 évben - a Neptun Halak Zodiákusában eltöltött időszakában - sem volt ez másként. Gondoljunk csak az elmúlt évek mindennapjainkat merőben megváltoztató, a kritika nélküli emberi jóhiszeműséget kihasználó, a tisztánlátást elhomályosító, szélhámos világi becsapásokra:

- a valódi „emberség” helyetti, az álfilantróp „jóemberkedés” politikai kihívásától kezdve,

- az ideológiai háttérrel elmagyarázott nagy társadalmi mozgásokon, vándorlásokon át,

- az igazságosnak nevezett, szentnek „festett” álszent (háborús) konfliktus táplálásáig bezárólag,

- hogy az „ismeretlen” eredetű, zavaros homályba vesző, embert, s állatvilágot is érintő járványokat ne is említsem... Mert minden megidézett jelző, bizony a Neptun analógiája.

A Csízió hűséges olvasói jól tudják mennyi időt, s energiát szenteltem ennek - az amúgy lenyűgöző, kivételesen „nagyvonalú”, saját jegybéli otthonában járó -Planétának, a Halakban álló Neptunnak a magyarázatára. Oly sokszor írtam - s ki ne érezné, tapasztalná, magán, és szűkebb, s tágabb világában -, hogy egészen különleges, korszakváltó erőtér bolygóhatásai alatt állunk már jóideje.

Ennek egyik fontos tagja, a 165 éves történelmi ciklust most lezáró, s az utóbbi 14 évben pedig saját uralmi területén a legtisztább arcát (is) mutató, s legnemesebb energiáját, a Krisztusi szeretet legmagasabb fokát „működtető” Halakban álló Neptun volt, amely sokakat segített hozzá istenközei élmények megéléséhez, a spirituális tudatuk felismeréséhez.

Ám bármennyire is fennkölt erőtér alatt állunk, az emberi minőséget, az emberi tudat és lélek állapotot emelő erők – ahogyan írni szoktam-, nem fognak lehajolni hozzánk, nekünk emberiségnek kell lelkileg és szellemileg felemelkedni hozzájuk!

Az egyes ember pedig a szabad akarata által választ... Így van ki felegyenesedik - a Halak Neptun által is közvetített - legmagasabb spirituális régiókba, mások pedig képtelenek a lelki-szellemi, ennek kivetüléseként a világi-, fizikai-, anyagi fejlődésre, amelynek következtében megreked, belereked az egyén a tunyaság, az irigység, a hazugság, az igaztalanság, s ennek általában következményeként a mások elleni durvaság jól begyakorolt, önbecsapó megszokásában. Azaz az emberi természet alantas „mocsarában”, melyet az ellenerő rendre ki is használt...

Ilyenkor ugyanis - a spirituális fejlődésre, a felfelé igazodásra képtelen egyén - csak hogy belső hiátusa kiegyenlítődjék - a belső, spirituális (erkölcsi, szellemi, lelki) munkát igénylő emelkedés helyett – inkább a destruktív rosszindulat tespedő mocsarába „lerántja” magához a legtisztább, legszentebb, leg emberibb elveket, embereket és kezdeményezéseket... 

Két út állt, s áll rendre előttünk az önátadás, az eggyé válás Neptun planétájának  analógiája által: az égig emelő, igaz iSTeNi, s vele szemben az önbecsapó, ám saját nehézségei miatt mindig másokat okoló, SáTáNi erők polaritásával való azonosulás más és más útja... A választás pedig a miénk!

 

Új történelmi ciklus indul...

(A Neptun 2025. március 30. - 2039. március 23. közötti Kosban való haladása,

és a 2025. március 30. – 2188. május 24. közötti időszak új Zodiákus ciklusa...)

A Neptun 2025. március 30-i jegyváltásával - majd némi Kos és Halak zodiákus közötti oda-vissza „égi táncot” járó „ingázásával”, majd éppen Magyarország horoszkópjának beszédes (!) október 22-23-i, Halakba visszalépő, hátráló irányú „visszatáncolásával”, legvégül a 2026. január 27-i végérvényes Kosba lépésével -, egy másfél évtizednyi hosszúságú, új korszak kezdődik egyéni és közös életünkben egyaránt. 

Azzal, azonban, hogy az önátadást, az Egyetemessel való eggyé válást szimbolizáló Neptunusz - bár még a kétfelé úszó Égi Halak kétféle döntést és választási lehetőséget képviselő csillagai között jár -, világi időszámításunkat illetően, átlépett az ébredés, az elindulás, a kezdeményezés, a tettvágy, a célratörő hódítás, ugyanakkor az erőkifejtő küzdelem, így a háború és háborgás marsikus uralom alatt álló, tüzes jegyű, új kezdetet és újjászületést szimbolizáló Kos minőségébe.

Ezzel pedig nemcsak egy új, 14 éves - Kosban Zodiákusban elidőző -, időszakot indított el, hanem le is zár éppen egy 1861-ben elkezdődött, máig tartó, azaz most záruló történelmi ciklust.

Bízzunk benne, hogy ezzel a Kosban most elinduló, s egészen 2188-ig, azaz Halak végéig tartó, új 165 évnyi Zodiákus ciklust, így  történelmi időszakot - az isten-tudatot jelképező Neptunusz, az újjászületést szimbolizáló, Kostól- Kosig tartó „új körében”- , már egy magasabb erkölcsi, szellemi, lelki minőségben zárja majd az emberiség, mint ahogyan azt most elindította...

Erre a hosszú távú bizakodásra - még ha most oly zavaros is minden -, alapvetően minden okunk meg is van. Hiszen a március 30-i átlépés képletében a Neptunusz a lezárás (mint a Halak zodiákus analógiája) és az újrakezdés (mint a Kos zodiákus olvasata) határán álló, egy tömbbe sűrűsödő konstellációnak a főszereplőjeként váltott jegyet a Neptun úgy, hogy a másik két messianisztikus bolygóval szerencsés kistrigont alkotott az égbolton.

Másrészről pedig éppen egy eklipsz - azaz a tavaszi Napéjegyenlőséggel elindult új asztrológiai év rendkívül energikus, elszántsággal teli, első, Kos Újholdjával együtt ható - Magyarországon is észlelt - napfogyatkozás „kíséretében” tette mindezt... (KosNap-Hold-Merkúr és Halak Neptun-Vénusz-Karmapont-Szaturnusz együttállás, szextil Plútó, Szextil Uránusz és segító trigon fényszög a Kos urától a Marstól)

Azonban - mint tudjuk, s oly sokszor meg is hangosítottam már -, a Hold- és Napfogyatkozások, azaz az eklipszek, mindig jelentőségteljes mundán, azaz világ-, és társadalom-asztrológiai üzenettel bírnak! E jegyváltás pedig mivel e fogyatkozás égiszét követve történt, mondhatni rendkívüli jelentőségű, mind az egyéni lélek, mind a közösségi néplélek történelmet formáló fejlődése számára...

A „vizes” Neptun „tüzes” jegyű, Kosban való újrakezdése, vagyis az új, 165 éves ciklusának a világban egy magasabb szellemi szinten való, újat indító lehetősége, az „új elindulás” körének vágyott pozitív hatása, azonban nem fog magától megtörténni!

A mi céltudatos lelki erőnk, tiszta isten-hitünk, a Teremtett világ ránk emberekre is vonatkozó egység-tudata, s az Életet egyedül előregördítő, egyetemes értékekért vállalt felelősség vállalásunk (mind-mind Halak analógia), azaz a lezárásból (Halak) az újrakezdésbe (Kos) való átlépéshez elengedhetetlen spirituális tudásunk, elszántságunk, s akaratunk kell hozzá!

 

A Kosba lépés spirituális „receptje”...

 

Szűk egy évünk van arra, hogy a Neptunusz égi táncával – a Halak és Kos zodiákus közötti ingázásával - párhuzamosan mind egyénileg, mind közösségileg még formálódjunk, tisztuljunk, lezárjunk, majd töltekezzünk, s vérteződjünk... Mert az önmagunkkal vívott, öncélú egonk, önlegyőzést követelő áldozathozatala nélkül (a magunk mögött hagyott 14 év Halak analógiája), nincs sem egyéni, sem közösségi spirituális fejlődés, nincs magasabb szinten való újrakezdés, azaz legszentebb reményeink valósággá álmodása sincs ekkor... (az elkövetkezendő 14 év Kos analógiája)

Ezért, az emberi emlékezet, s a közösségi emlékezet, vagyis a néplélek tudatalattijában összegződő, nemzeti emlékezet felidézése, felismerése, s megértése, a szentnek titulált álszent, életellenes eszmék leleplezése, majd meghaladása nélkül, azaz a filantróp eszmékbe csomagolt háborgás és békétlenség istentelen ideológiáját terjesztő „báránybőrbe bújt farkas" elkergetése nélkül, soha nem lesz sem egyéni, sem társadalmi, sem világi fejlődés, csakis "neptunuszi" becsapás, "neptunuszi" bódultság!

Mert mi, önálló döntéshozatallal, szabad akarattal rendelkező egyes emberek kellünk ahhoz, hogy akár az egyéni, akár az egyénekből összeadódó közösségi fejlődés, most, a Vízöntő világkorszak határán megtörténjék!

Egyben azonban biztosak lehetünk, hogy a Halakban álló Neptun elmúlt 14 éve tisztán rámutatott a szent és az álszent ellentétére, az életet támogató emberi döntésekre, a spirituális eszmék tömeges világi ébredésére, csakúgy ahogyan éppen a földi polaritás okán , mindennek az ellentettjére: az Életet elvevő álfilantróp „jóemberkedés” világot tévútra vivő, háttérben megbúvó globális érdekek, hamis illúziójára is...

S e most induló, Kosban álló Neptun időszaka, pedig a sokak által már felismert tiszta elvek, megvédéséről, s azok érvényesítéséről, "szent háborúink" megvívásáról szól majd.

Így a Planéta-analógiák okán az előttünk álló másfél évtized bizonyára a hit, és a hitrendszerek összecsapásáról, akár vallási fanatizmus ideológiai harcairól is szól(hat) majd, ahol valószinüsíthetően (a Kosban ható Neptun negatív aspektusa okán) a nyers erőszak és az agresszió idealizálásával találkozunk majd...

Vagyis a lelkes, lekiismereti cselekvés „szent harca” csap(hat) majd össze a lelketlen, lelkiismeretet nélkülöző, zavaros ideológiájú, zavaros eszközrendszert használó, zavargásokat keltő cselekvésekkel... ( ez utóbbi már bőségesen erőre is kapott, ha körbenézünk...)

Tovább „szőve” a bolygóanalógiák értelemzését az elmúlt 14 éves Halak neptuni időszak hitével töltekezett „spirituális harcos” vívja majd „szent küzdelmét”, az szintén Halakban megerősödött ál-szent, anarchistával szemben...

S - bár ne lenne igazam, ám az analógiákat értve -, tartok tőle, fel kell készülnünk rá, hogy a zavarosban halászó békétlenség erői be fogják vetni „neptuni a hadviselést”:  láthatatlanságba vesző, ellenőrizhetetlen eredetű és származású, mérgező anyagait, az illúzió keltés különféle módszereit: a kábítás, a bódítás, a mérgezés, a kémiai, biológiai hadviselés különféle titkos eszköztárát...

Mégis bízzunk, benne, hogy a magunk mögött hagyott 14 év, világi megtapasztalásai után, többen élnek majd helyesen e szellemi emelkedést is kínáló, Kos Neptuni erőtérrel. Mert ki helyesen él ezzel a magasabb rendű szellemiség szolgálatába állítható, nemes erővel, úgy abban az emberben, s abban a közösségben olyan lelkesítő erő ébred fel, amely elszánt, bátor, legyőzhetetlen spirituális akaratot kölcsönöz majd a nem öncélú, hanem az Életetet szolgáló egyetemes isteni elvekért vívott, előttünk álló, nemes küzdelemnek...

Adja Isten, hogy így legyen!

 

 

 

https://www.csizioblog.hu/./pages/csizio/contents/blog/125904/pics/lead_800x600.jpeg
a Neptun 165 éves új történelmi ciklusa,a Neptun jegyváltása,Kos Neptun,Kosba lépő Neptun,Planétás