Szellemi kísérőink az Égi Hierarchiából - Október 2. az Őrangyalok Ünnepe (Az Őrangyalok titka 1.rész)

Szellemi kísérőink az Égi Hierarchiából

- Az Őrangyalok titka 1. rész

Október 2. az Őrangyalok Ünnepe

„Nagy méltóságot kapott az emberi lélek, hiszen mindenkinek van őrzőangyala.” –
írja a „szentírás atyja”, Szent Jeromos (347–420), a Vulgata írója, a Biblia latin fordítója, „Pannónia szentje”.

Ez a mondat röviden összefoglalja azt a lélek mélyéről jövő tapasztalatot, amely ősidők óta kíséri az emberiséget: nem vagyunk egyedül a világban. A láthatatlan világban szellemi kísérők állnak mellettünk – az őrangyalok. 

Az Egyház minden év október 2. napján külön ünnepet szentel az Őrangyaloknak. Bár tiszteletük ősidők óta élő hagyomány, 1608-ban V. Pál pápa rendelte el, hogy az egész katolikus világban ezen a napon hódoljunk azoknak a láthatatlan kísérőknek, akiket Isten szeretetből minden ember mellé állít. Ez a nap tehát Isten gondviselő szeretetének és az angyali világ titkának az emléknapja.

Az angyalok teremtése és ősi emlékezete

Az emberiség legrégibb vallásaiban is jelen volt a tudás, hogy a látható világ mögött szellemi erők munkálnak. Babilonban és Asszíriában szárnyas kerubok őrizték a templomok és paloták kapuit; Egyiptomban a ba és ka kettős lélek vigyázta az ember útját; a görögök a daimónokról beszéltek, közvetítőként az istenek és az emberek között. Platón a Lakoma és Phaidrosz lapjain tanítja, hogy minden emberhez egy szellemi kísérő kapcsolódik születésekor.

A hermetikus írások szintén őrzik ezt a képet: az embernek égi társa van, egy „jó szellem”, aki az isteni gondviselés hírnöke.

A kereszténység ezt a több évezredes tapasztalatot nem vetette el, hanem megtisztította és beteljesítette: az angyal nem félisteni lény, hanem Isten tiszta szellemi teremtménye.

A Teremtés könyvének első szavaiban már benne rejlik az ő titkuk: „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet.” Az „ég” alatt nemcsak a csillagvilág, hanem az égi seregek is értendők. Az angyalok tehát a teremtés kezdetén születtek, hogy szünet nélkül dicsőítsék Istent, és őrizzék a világ rendjét.

A bukás titka és Mihály győzelme

A hagyomány szerint az angyalok közül sokan hűségesek maradtak, de voltak, akik fellázadtak a Teremtő ellen. Lucifer – a „fényhordozó” – gőgjében olyanná akart válni, mint az Isten. A Jelenések könyve így ír: „Mihály és angyalai harcra keltek a sárkánnyal; a sárkány is harcolt, de nem tudott diadalmaskodni” (Jel 12,7–8). A keresztény értelmezés szerint Mihály arkangyal a sátánt taszította le a Mennyből, hogy az tiszta maradjon. Ettől kezdve az ember földi létében küzd a sötétség erőivel – ez a kozmikus dráma az emberi történelemben is újra és újra visszhangzik.

Dionysios Areopagita és az égi hierarchia

A keresztény misztika egyik legnagyobb alakja az 5–6. század fordulóján élt Dionysios Areopagita (valójában szíriai szerző, aki Pál apostol athéni tanítványának nevét vette fel). Az égi hierarchiáról (De Coelesti Hierarchia) című művében írta le az angyalok rendjét, amelyet később Aquinói Tamás is átvett.

Az angyalok három hármasságban, kilenc karban állnak Isten körül:

 A legfelsőbb rend:

 Szeráfok – a tiszta szeretet lángjai.

 Kerubok – az isteni titkok tudói.

 Trónusok – Isten igazságának székhelyei.

A középső rend:

Uralmak – a mennyei seregek rendjét irányítják.

Erősségek – a kozmikus harmóniát őrzik.

Hatalmasságok – a láthatatlan mozgásokat kormányozzák.

 Az alsó rend:

 Fejedelemségek – népek, városok angyalai.

 Arkangyalok – Isten nagy üzeneteinek hordozói.

 Angyalok – az ember személyes őrzői.

Az angyalok csak kivételes pillanatokban tárják fel magukat, amikor az üdvtörténet fordulóponthoz érkezik: Gábor jelenik meg Máriánál, József álmában, vagy éppen kiszabadítja Pétert a börtönből (ApCsel 12,7), jelezve, hogy Isten ügye nem állítható meg.

A világ négy oszlopa – arkangyalok, evangélisták és csillagok

A keresztény hagyomány a világot négy égi oszlop köré rendezte: négy arkangyal, négy égtáj, négy elem és négy fényes csillag – az úgynevezett „királycsillagok”: Aldebaran, Regulus, Antares, Fomalhaut.

• Mihály – Tűz, Dél, Regulus - az Oroszlán szíve.

• Gábor – Víz, Észak, Fomalhaut - a Déli Hal szent forrása (a Halak–Vízöntő határvidékén)

• Rafael – Levegő, Kelet, Aldebaran - a Bika szeme.

• Uriel – Föld, Nyugat, Antares a Skorpió szíve.

Ez a négyszög megfelel a négy evangélistának is: Oroszlán – Márk, Bika – Lukács, Ember – Máté, Sas – János. Fontos azonban látni: nem azért, mert a kereszténység születésekor így álltak volna a napéjegyenlőségek és napfordulók, hanem mert a „négyesség” szimbóluma már az ősi mezopotámiai–perzsa világképből öröklődött. A Bronzkorban a tavaszpont valóban a Bika csillagkép táján állt, a többi főpont pedig az Oroszlán–Skorpió–Vízöntő irányokban – ekkor született a „négy királycsillag” hagyománya, mint az évszakok őrei. A keresztény szimbolika ezt a nagy, ősi képet vette át, és kapcsolta hozzá az evangéliumokhoz: így íródott össze a kozmikus rend és az evangélium egyetlen nagy szakrális képpé.

Planéták és angyalok

A középkori keresztény gondolkodás – különösen a 12. századi misztikus, Honorius Augustodunensis (Elucidariumcímű művében) – úgy tartotta, hogy a bolygók mozgása mögött nem vak erő, hanem isteni értelem áll, amelyet angyalok közvetítenek. Honorius (kb. 1080–1150) enciklopédikus szerző volt, aki műveiben a csillagászatot, a liturgiát és a teológiát összefonva mutatta meg a kozmosz isteni rendjét.

A hagyomány szerint:

- Nap – Mihály (a Fény angyala)

- Hold – Gábriel (az álmok és születések őre)

- Merkúr – Rafael (a gyógyító és hírnök)

- Vénusz – Haniel (a szépség angyala)

- Mars – Kamael (az igazság harcosa)

- Jupiter – Zadkiel (az irgalom őre)

- Szaturnusz – Cassiel (az idő őrzője)

Ez a megfeleltetés annak a hitnek a kifejeződése, hogy a világ minden szintjét áthatja az isteni gondviselés: a planéták mozgása mögött angyali intelligenciák munkálnak, akik Isten akaratát viszik végbe a teremtett világban.

(Folytatás következik)